Társoldalunk:

Zidane nyolc nap alatt megverte a Barcelonát és a Liverpoolt - egy eltemetett szezonból csinálhat csodát Madridban

2021.04.15. 04:35

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja után kialakult a legjobb négy mezőnye. A Liverpool hazai pályán maradt gólképtelen a Real Madrid ellen, így Zinedine Zidane csapata megőrizte a Madridban szerzett előnyét. A Manchester City hátrányból állt fel és végül kettős győzelemmel ejtette ki a Borussia Dortmundot. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a szerdai játéknap további érdekességei.

A Real Madrid nyolc nap alatt került nyerő helyzetbe a BL-ben és a bajnokságban

A Real Madrid taktikája az odavágó után a visszavágón is tökéletesen működött. A Madridban kiharcolt előnyt megtartotta Zinedine Zidane csapata és a Realtól kissé szokatlan módon ezúttal a védekezésen volt a hangsúly. Jellemző adat a meccsről, hogy az összes madridi mezőnyjátékos neve mellé került legalább egy szerelés a statisztikába. A spanyolok csúsztak másztak ha kellett és egy csapásra a eltemetett szezonjukat egy hét alatt megfordították és hamarosan az egyik legszebbé válhat. Zidane csapata nyolc nap alatt megverte a Liverpoolt, a Barcelonát, majd a szerdai 0-0 után már az elődöntőben van a BL-ben. Pedig sokan féltették a Real Madridot, de Zidane szokás szerint akkor szedi össze legjobban a csapatát, amikor a legnagyobb szükség van rá. Az Atlético Madrid előnye már csak egy pont a spanyol bajnokságban és a Chelsea ellen meglehet a francia negyedik BL-döntője is vezetőedzőként.

Zidane húzása megint bejött, Vazquez kiesése miatt Fede Valverde lett a jobbhátvéd, de az uruguayi nem jött zavarba, hogy nem a középpályán szerpelet. 

A Liverpool jól kezdett a visszavágón, Mohamed Szalah révén már a 2. percben ledolgozhatott volna egy gólt a hátrányból. A meccs képét tekintve az angolok nem álltak messze egy újabb szenzációs BL-fordítástól, de ez az egész meccs olyan volt, mint a Vörösök egész eddigi szezonja, semmi sem jött össze. A helyzetek megvoltak, de a befejezések nem sikerültek. Összességében a Real túl nagy falat volt most Jürgen Kloppéknak, megérdemelten jutott a legjobb négy közé a spanyol csapat.

Jürgen Klopp a bajnokságra koncentrálhatForrás: AFP/Paul Ellis

„Ahogy haladtunk előre, egyre nehezebb és nehezebb lett a feladat. Magyon jól kezdtünk, sok helyzetünk volt, a második félidőben már a Real Madrid akarata érvényesült jobban. Jövőre is a Bajnokok Ligájában kell szerepelnünk, mi vagyunk a Liverpool és szeretjük ezt a sorozatot, nagyon fontos számunkra.

A Madridban kapott harmadik gólunk sorsdöntőnek bizonyult. Ha az első 15 percben tudtunk volna gólt lőni, akkor talán másképp alakulnak a dolgok – mondta Jürgen Klopp, aki szerint nem hathat negatívan a csapatára a kiesés. „Nem bolondultunk meg. Ha valamiért nem dolgoztunk meg, akkor elfogadjuk a helyzetet. Ahogy már mondtam, alakulhatott volna másképp ez a meccs, de mindez csak feltételezés. Ez az eredmény nem lehet hatással a bajnokságra, hacsak annyiban nem, hogy nem lesznek hétközi kupameccseink. Mostantól a Premier League-re kell koncentrálnunk. Készülünk a Leeds ellen és ha úgy játszunk, mint ma, akkor jók lehetnek az esélyeink" – mondta Klopp.

Ha az első meccsen kiemeltük Trent Alexander-Arnoldot a gyenge teljesítménye miatt, akkor most az ellenkező miatt kell megemlíteni. Az angol védőnek volt a legtöbb labdaérintése, a legtöbb beadása és többek között a legtöbb kialakított helyzete is. Ez most nem rajta múlt. 

„Jól játszottunk, de ha nem lőjük be a helyzeteket, akkor az ellenfél büntet. A ritmus és a tempó rendben volt, de ez most nem volt elég. Nagyon tapasztalt csapat a Real Madrid, de megvoltak a lehetőségeink, amiket ezúttal nem tudtunk kihasználni. Régóta játszunk a BL-ben, tudjuk, mit tudnak hozzátenni a szurkolók egy ilyen estéhez, de nem fognám a hiányukra az eredményt. " – mondta James Milner.

„Fel voltunk készülve és tudtuk, hogy itt ma szenvednünk kell. A lényeg, hogy a célunkat elértük. Jól álltunk hozzá a meccshez, kézben tartottuk a dolgokat, büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Tudtuk, hogy bekezdenek majd és komolyan nyomtak az első 15 percben, de ez normális. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében mindenre fel kell készülni és mi fel is voltunk. A csapat mindig összetart, amikor kell, küzdünk egymásért és egyre többet akarunk. Még nem nyertünk semmit, de a reményeink élnek a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. Három nagyon nehéz meccsünk volt egy héten belül, elégedett vagyok a teljesítményünkkel, büszke vagyok a csapatra. Most jöhet egy kis pihenő, ki kell élveznünk a sikert" – mondta Zinedine Zidane.

A Real Madrid január 30. óta veretlen:

„Tudtuk, hogy előnnyel léphetünk pályára, de így is győzni akartunk. Komoly tempót diktált a Liverpool, de keményen dolgoztunk, nem csak az eredményt akartuk tartani, ez volt a döntő. Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, nem könnyű itt játszani. Mindenki fantasztikusan küzdött, mindenki kivette a részét ebből a sikerből" – mondta a meccs legjobbjának megválasztott Casemiro.

Casemiro lett a visszavágó legjobbjaForrás: AFP/Paul Ellis

„Előnnyel érkeztünk, de az ellenfél komoly nyomást helyezett ránk, védekeznünk kellett, voltak helyzetek is, de remekül álltunk a lábunkon. Most nem brillíroztunk, talán támadhattunk volna többet, de a 3-1-es előnnyel ez elfogadható volt. Sokan mosták, hogy nem mi vagyunk az esélyesek a Liverpool ellen, de továbbjutottunk és újabb komoly ellenfél vár ránk, de magabiztosak vagyunk és újra döntőt szeretnénk játszani. Próbálom a legjobbamat nyújtani, azt hiszem életem legjobb szezonja ez a mostani" – nyilatkozta a meccs után Nacho.

És hogy mi következik? Várhatóan egy hasonló párharc. A Real Madrid a Chelsea-vel találkozik majd az elődöntőben, tehát újabb angol csapat vár a Real Madridra.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a spanyolok Sergio Ramos és Raphael Varane nélkül alkottak maradandót a védekezésben, a londoniak ellen pedig ők is visszatérhetnek majd. A Chelsea-nek lesznek ismerősük, visszatérőként fogadhatják majd Courtois-t, de Eden Hazard biztosan nem lép újra pályára a Stamford Bridge-en.

Thomas Tuchel és Zidane párharca lehet, hogy nem lesz szemet gyönyörködtető, de taktikailag minden igényt kielégít majd.

Három negyeddöntős búcsú után végre négy között a Manchester City

Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Borussia Dortmund nagyon megnehezítette a Manchester City dolgát. A 180 perc alatt hatalmasat küzdött a Dortmund, de végül a Premier League-et utcahosszal vezető City talán a nagyobb rutinjának köszönhetően továbbjutott.

A City az első meccs utolsó pillanataiban tudott nyerni 2-1-re, a visszavágón pedig a mindössze 17 éves Jude Bellingham fantasztikus góljának köszönhetően még az első félidő után a Dortmund állt továbbjutásra. Egy ajándéktizenegyesből (Emre Can a saját kezére fejelte a labdát) aztán Mahrez egyenlített, majd Pep Guardiola kedvence, Phil Foden biztosította be a továbbjutást. Foden eddig 26 meccsen szerzett gólt, azokból 25-öt megnyert a City és csak egyszer játszott döntetlent.

Guardiola nyolcadik elődöntőjére készül, ezzel utolérte José Mourinhót:

A Manchester City azok után, hogy zsinórban háromszor búcsúzott a negyeddöntőben, végre a legjobb négy közé jutott a Bajnokok Ligájában.

„Hihetetlen érzés. Ez a második alkalom, hogy a csapat az elődöntőben szerepelhet, így nincs sok tapasztalatunk ilyen téren, de itt az ideje, hogy megszerezzük. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy Európa négy legjobb csapata között lehetünk. Fantasztikusan játszottunk az első félidő utolsó 30 percében és a második félidőben" – mondta Guardiola, aki együtt ünnepelt a gólszerző Phil Fodennel.

„Azt mondtam neki, hogy szép volt, szép lövés, és köszönöm. Odarohant a kispadhoz, de az az ölelés nem csak nekem szólt, hanem a klub minden dolgozójának, mindenkinek, aki keményen dolgozott ebben a szezonban, hogy idáig eljuthassunk. Fantasztikus, amit elértünk, jöhet egy kis ünneplés, majd rehabilitáció, aztán megyünk tovább" – mondta Guardiola.

Hatalmas az öröm a Manchester CitynélForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Martin Meissner

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, ahogy az egész sorozat is nagyon nehéz. A Borussia Dortmundban fantasztikus tehetségek vannak. Már elmondtam korábban is, ha jó napot fognak ki, bárkit le tudnak győzni. Az első félidőben úgy tűnt, ez is egy ilyen nap lehet. Ma magunknak is bebizonyítottuk, hogy készen állunk az elődöntőre" – mondta Ilkay Gündogan, akit a meccs legjobbjának választottak.

„Nyugodtan fociztunk és a tizenegyesig minden jól is ment. A Citynek remek játékosai vannak, akik egyénileg is jó napot fogtak ki. Nehéz volt labdát szereznünk, jobb volt ma az ellenfél és okosabban játszott. Nem könnyű, de el kell fogadnunk" – mondta Marco Reus.

„Összességében jól játszottunk, de ez a végén mit sem ér. Ennek ellenére büszkék lehetünk magunkra, talán a világ legjobb csapata ellen játszottunk és megmutattuk, hogy lehet esélyünk. Fájdalmas a kiesés, mert volt esély a továbbjutásra" – tette hozzá Emre Can.

„Gratulálnunk kell a Manchester Citynek, mert megérdemelten jutottak tovább, ahogy a végső győzelmet is megérdemelnék. A végén nem számít ki mit érdemelt, három félidő után még továbbjutásra álltunk, ezért csalódottak vagyunk" – mondta Edin Terzic, a Dortmund edzője.

Jude Bellingham gólja után még a Dortmund állt továbbjutásraForrás: AFP/Ina Fassbender

„Nem vigasztal, hogy jól játszottunk, mert kiestünk, ráadásul két vereséggel. A Manchester City egyértelműen jobb volt. Gratulálok nekik, nagyszerű csapatuk van. Nincs mit ünnepelni azon, hogy közel vagyunk egy csapathoz, de büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Nagyszerű érzés, hogy megszereztem az első gólomat a Bajnokok Ligájában, de a múlt héten kellett volna. Ünnepelünk a csapattársakkal, de jó lett volna, ha a szüleim és a testvéreim is a lelátón lehettek volna. Személyesen ez egy szép emlék lesz, de a győzelem számít" – mondta a Dortmund gólszerzője, a mindössze 17 éves Jude Bellingham, aki Bojan Krkic után a sorozat második legfiatalabb gólszerzője lett a negyeddöntőket illetően.

Guardiola vs Pochettino, Mbappé vs Foden

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy egyre több fiatal tehetség bukkan fel, így lassan biztosítottá válik a megfelelő utánpótlás a Messi és Ronaldo fémjelezte korszak utánra is. Kylian Mbappé és Erling Haaland már fiatalon is sokat bizonyított, de egyre komolyabb szerepet kap az európai elitben a 20 éves Phil Foden és a dortmundi Bellinghamet is már sokan a nyári Eb-re is az angol kezdőcsapatba követelik.

Az elődöntőben igazi csemege lesz a Paris Saint-Germain és a Manchester City párharca, ahol nem csak a fiatalok, de az edzők szerepe is érdekes lesz. Legutóbb, amikor a BL-ben összefutott Guardiola és Pochettino, utóbbi még a Tottenham menedzsere volt és a negyeddöntőben a visszavágón hiába nyert 4-3-ra a City, idegenben lőtt gólokkal a Spurs jutott tovább.

Hosszabbítás

Végül jöjjenek a játéknap érdekességei:

  • A Liverpool öt meccse nyeretlen a Real Madrid ellen, négy vereség és egy döntetlen a mérlege
  • A Liverpool utolsó 11 meccséből mindössze egyet nyert meg spanyol ellenféllel szemben a Bajnokok Ligájában
  • Ez volt a Liverpool kilencedik egyenes kieséses párharca a BL-ben Jürgen Klopp-pal és csak másodszor fordult elő, hogy egyik meccset sem tudta megnyerni
  • A Real Madrid 30. alkalommal jutott be a BEK/BL elődöntőjébe, ami minimum tízzel több bármelyik más csapat szerepléseinél
  • A Real Madrid 12 egyenes kieséses meccséből 11-szer továbbjutott, amikor Zinedine Zidane ült a kispadon
  • Guardiola nyolcadszor szerepel a BL elődöntőjében, ezzel beérte a rekorder José Mourinhót
  • 17 évesen és 289 naposan Jude Bellingham a második játékos, 18 éves kora előtt már 10 BL-meccsen játszhatott, az első Youri Tielemans volt
  • Phil Foden a második játékos lett, aki 21 éves kora előtt egy BL-negyeddöntő mindkét meccsén gólt szerzett Kylian Mbappé után

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 1-2 (1-0)gól: Bellingham (15.), illetve Mahrez (55. - tizenegyesből), Foden (75.)
Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

FC Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 0-0Tj.: a Real Madrid, 3-1-es összesítéssel.

Az elődöntőben a Manchester City a Paris Saint-Germainnel találkozik, míg a Real Madridra a Chelsea vár majd.