Társoldalunk:

Hamarosan lehetnek nézők az olasz bajnokikon

2021.04.15. 16:33

Jó esély van arra, hogy még az Európa-bajnokság június 11-i, római rajtja előtt visszatérhetnek a szurkolók az olasz stadionokba Gabriele Gravina, az ország labdarúgó-szövetségének elnöke szerint.

Az európai szövetség (UEFA) a héten erősítette meg az olasz fővárost rendezőként azután, hogy eldőlt, az Olimpiai Stadionba a kapacitás legalább 25 százalékáig beengednek majd nézőket az Eb ottani mérkőzéseire. Rómában az olasz-török nyitómeccs mellett június 16-án az olasz-svájci, 20-án az olasz-walesi csoporttalálkozót bonyolítják le, illetve lesz majd ott egy negyeddöntős összecsapás is július 3-án.

Paolo Dal Pino, a liga elnöke azt szeretné, ha a bajnokság vége előtt már legalább ezer drukker bemehetne a mérkőzésekre. Gravina optimistán nyilatkozott ennek lehetőségéről, miután egyeztetett a sportért felelős államtitkárral, a hatszoros olimpiai és tizenhatszoros világbajnok korábbi tőröző Valentina Vezzalival.

A szövetségi elnök jelezte, hogy jelenleg az általános nyitás a legfontosabb, nem lehet arra számítani, hogy egyes szektorokban mások rovására ez hamarabb bekövetkezik. Ugyanakkor azt mondta, most van esély az általános nyitásra, ami jó eséllyel az Eb előtt meg fog történni.

Az egyik esemény, amelyre már esetleg bemehetnek majd nézők, az Olasz Kupa május 19-én esedékes döntője lehet. Az Atalanta és a Juventus párharcának a Mapei Stadium - Citta del Tricolore ad otthont Reggio Emiliában.