Társoldalunk:

A Real Madrid feltámadása az európai foci legnagyobb sztorija

2021.04.15. 20:37

A Real Madrid ismét akkor hozza a legjobb formáját, amikor a leginkább kell. Mióta Zinédine Zidane a csapat edzője, azóta ez kivétel nélkül így is van. Sokan bírálják a francia legendát azért, mert vezetőedzőként nem elég széles a taktikai repertoárja, de erre pont a szemünk előtt kezd rácáfolni annak ellenére is, hogy visszatért azokhoz a futballistákhoz, akik másfél hónap múlva végleg legendává válhatnak.

A világ összes rutinja

December előtt még egy forintot nem tettünk volna arra, hogy a Real Madrid akár csak egyetlen trófeát is nyer a 2020-21-es szezonban.Négy hónappal később úgy áll a helyzet, hogy a spanyol csapat a La Liga mellett a Bajnokok Ligájában is talpon van még.

A szurkolók nagy része a december elsején el is engedte ezt a szezont, miután a bajnokság első tíz fordulójában mindössze öt mérkőzést nyert meg, a BL-ben pedig másodszor is kikapott a tinédzserekkel kiálló Sahtar Donyecktől, amivel a csoportkörből való továbbjutás is megkérdőjeleződött.

Ha abból a helyzetből, amiben december előtt volt a Real Madrid, sikerül trófeákkal zárni a szezont, jogosan fog Zidane lábai előtt heverni a világForrás: MTI/EPA/Peter Powell

Ami ezután következett, az – január második felét leszámítva – olyasmi, ami már nagyon nem volt benne a pakliban. Zidane és a világ összes rutinjával rendelkező csapata elkezdte megnyerni a fontos mérkőzéseit. Minden mérkőzés egy döntő a számunkra – ismerhetjük Zidane mondását még a koronavírus miatt nyáron befejezett tavalyi szezonból. Ott a Real a 11 fordulóból csak az utolsó, már bajnokként lejátszott, Leganés elleni 2-2 alkalmával veszített pontot, így megnyerte a La Ligát.

A fővárosiak december 1-je után ismét ebbe a módba váltottak. Egy héten belül idegenben legyőzték a Sevillát, majd hazai pályán az Atlético Madridot, a kettő között pedig olyan könnyedén és simán múlták felül 2-0-ra a Mönchengladbachot, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Zidane a középpályán visszanyúlt a Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric hármashoz, akik álmukból felkeltve is tudják, hol helyezkedik a trió másik két tagja, illetve elől Karim Benzema.

Karim Benzema már a klub történetének ötödik legeredményesebb játékosaForrás: AFP/Gabriel Bouys

A francia támadó formája is elképesztővé vált, Cristiano Ronaldo távozása után ő lett a csapat első számú gólszerzője. Még mindig képes óriási helyzeteket kihagyni, de mivel egyet-kettőt rendre berúg, amivel párhuzamosan hátul nem kap gólt az együttes, így ezeknek nincsen komoly következménye. 33 éves korára Benzema a Real Madrid történetének ötödik legeredményesebb futballistája lett. 274 góljánál csak Ronaldónak (450), Raúlnak (323), Alfredo Di Stéfanónak (308) és Santillánának (290) van több a klub színeiben.

Mióta 2009 nyarán megérkezett a spanyol fővárosba, Benzema átlagosan minden második mérkőzésén gólt szerez. Ahogyan azon a bizonyos Gladbach elleni BL-meccsen is megtette, méghozzá kétszer is, vagy a tavasszal, amikor sorozatban hét fellépésén vette be az aktuális ellenfél kapuját. Korszakos játékossá vált 2018 nyara óta, aki mezszámával ellentétben nem pusztán egy "szimpla" 9-es, befejező csatár.

Korszakos játékossá vált – mondjuk sokan vannak még így ebből a csapatból... Sergio Ramost az ág is húzza eddig ebben a szezonban. A csapatkapitány közel három hónapot volt sérült december eleje óta, de ez sem viselte meg a Realt, amely pont a 35 éves középső védő sérülése miatt volt kénytelen apróbb változtatásokat eszközölni a hátsó alakzatban.

Nem egydimenziós csapat

Zidane „végre" rá volt szorulva, hogy a jól bevált, labdabirtoklásra épülő, kevés mozgásos, már-már unalomba fulladó játékon változtasson. A decemberben megnyert kulcsmeccseket még ebben a szokásos 4-3-3-as rendszerben húzta be az együttes, de a tavaszi remek eredmények már nem csak ennek voltak köszönhetőek.

Egyre közelebb a duplázáshoz a Real MadridForrás: AFP/Javier Soriano

Mivel két évvel ezelőtt a Real egyetlen trófeát sem nyert meg, ezért – illetve a hatalmas arab pénz miatt – külföldre vitte a Szuperkupát, és immáron négycsapatosra bővítette azt. Sokak szerint erre csak azért volt szükség, mert a spanyol szövetségben szerettek volna egy harmadik El Clásicót látni. Ez akkor sem jött össze, ahogyan most januárban sem, ugyanis az Athletic Bilbao előbb a madridiakat, majd a Barcelonát is legyőzte.

Ezután jött a harmadosztályú Alcoyano elleni kupakiesés, aminél csak a 2009-es Alcorcón elleni 0-4 számít kínosabb vereségnek ebben az évtizedben a madridi klub háza táján. Zidane-nak hiába van már 11 trófeája a Real edzőjeként, a Spanyol Kupa eddig egyszer sem jött össze neki. Mondjuk lehet, hogy ez soha nem is volt prioritás a számára...

Január 31-én, a Levante ellen a La Ligában jött egy újabb váratlan vereség, de ez volt az utolsó ilyen napjainkig. A Barcelona elleni volt sorozatban a tizedik veretlenül megvívott mérkőzés a bajnokságban, a 11. forduló óta pedig csupán az a bizonyos Levante elleni 1-2 rondít bele az összképbe.

A Real Madrid január utolsó napja óta óta verhetetlenForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Februárban jött az Atalanta elleni BL-nyolcaddöntős párharc, amitől sokan féltették a madridiakat. Azonban a csapat megmutatta, hogy képesek másra is, mint 90 percen át labdát birtokolni, és egy góllal eldönteni egy meccset. Az odavágón az 1-0-s eredmény az ezúttal is ült, de Zidane át merte adni a területet a lendületes támadófocijáról ismert ellenfelének.

Hiába a 72 percen át tartó emberelőny, Ferland Mendy csak a 86. percben tudta megszerezni a győztes gólt. A visszavágón jött az a nyugodt játék, ami a Gladbach ellen és az összes többi fontos meccsen is ebben a szezonban. A 3-1-es siker kettős győzelemmel való továbbjutást jelentett.

Zidane az Elche ellen kipróbált egy három belső védős rendszert, amiben Ramos két oldalán Raphael Varane és Nacho játszottak, így a két szélső, Lucas Vázquezés Ferland Mendy bátrabban mehetett előre támadni. Aztán Ramos megsérült, Varane pedig elkapta a koronavírust, majd Zidane az Eibar ellen Nachóval, Éder Militaóval és Ferland Mendyvel is kipróbálta ezt a hátsó rendszert, ami szintén jól vizsgázott.

Marco Asensio és Vinícius Junior is fantasztikus formába lendültek a szezon legfontosabb részéreForrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Mivel a Bayern München, a PSG és a Manchester City is a másik ágra került a döntőig vezető úton, ezért a Liverpool elleni negyeddöntő hatalmas jelentőséggel bírt. A 2018-as BL-döntő „visszavágóján" Vinícius Junior bemutatta, hogy miért számol vele Zidane stabil kezdőként. A 20 éves brazil szélső elemeire szedte szét az angolok sérülésektől tizedelt védelmét, és lőtt két gólt.

Vinícius Jr. első gólja előtt Toni Kroos is bebizonyította, hogy bármire képes a labdával: 40 méteres indítása pont a fiatal játékos mellére pattant, aki nagyszerűen vette át a labdát és lőtt a kapuba. A másik szélen Marco Asensio szintén remek formába került áprilisra, a Celta Vigónak és az Eibarnak lőtt találatai után a Liverpool ellen is jól használta ki a szedett-vedett vendégvédelem újabb nagy hibáját.

A Barcelona ellen visszatért a 4-3-3, és az Atalanta-meccshez hasonlóan ismét átadták a területet az ellenfélnek. A katalánok csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem kaptak négy gólt az első egy órában. Végül megúszták egy varázslatos Benzema-góllal, és egy szerencsés Kroos-szabadrúgással, így Ronald Koeman csapatának a hajrában még volt esélye az egyenlítésre. Ez nem jött össze, így a madridiak három napon belül a második fontos meccsüket is megnyerték.

Toni Kroos és Luka Modric - Casemiróval kiegészülve - a világ összes rutinjával bírnak a középpályánForrás: AFP/Cesar Manso

A Real a fontos meccsekre rendre összeszedte magát ebben az évadban – pont úgy, ahogyan azt egy nagycsapattól elvárják. A kiscsapatok elleni botlásokat betudhatjuk annak, hogy a játékosok, akik már mindent megnyernek, nem tudnak kellő motivációt találni egy Cádiz, Alavés, vagy Sahtar Donyeck szintű ellenféllel szemben. Talán ez az egyetlen, amiben hiányzik Cristiano Ronaldo ebből a jelenlegi Madridból, aki számolatlanul lőtte a gólokat a „kicsik" ellen is.

A Liverpool elleni visszavágó ismét bebizonyította, hogyan lehet egy akkora legendát pótolni, mint amekkora az ötszörös aranylabdás portugál: CSAPATKÉNT. Így nagy betűvel, mert ha nincs Thibaut Courtois három óriási bravúrja – az első a 2. percben, „hidegen" Mohamed Szalah ziccerénél -, akkor a Chelsea egy másik angol együttessel játszana az elődöntőben.

Szintén jó példa a csapatmunka erejére, hogy szerda este minden madridi mezőnyjátékos bemutatott legalább egy szerelést.

A belga kapus a számára remekül sikerült 2018-as világbajnokság után írt alá a Realhoz. Első szezonja feledhetőnek bizonyult, részben annak is köszönhetően, hogy Keylor Navasszal osztozott a játékperceken. Aztán úgy nézett ki, hogy a Costa Rica-i játékos távozása megoldja a 35 millió fontért szerződtetett kapus gondjait. Azonban a mélypont 2019 őszén jött számára, amikor a Club Brügge elleni BL-meccs szünetében le kellett cserélni rosszullét miatt.

Thibaut Courtois formája aggasztó lehet az ellenfelek számáraForrás: AFP/Javier Soriano

Addig a pontig nem emlékszünk a belgának egyetlen olyan bravúrjára sem a madridi klub kapusaként, mint amilyet legutóbb a Liverpool ellen bemutatott. 2019 októbere óta eltelt bő másfél évben 36 olyan mérkőzés volt, amelyen nem kapott gólt, és szinte minden rangadón bemutat egy-két olyan védést, ami nélkül nem lenne ennyire hatékonyak mondható csapata védekezése.

A Liverpool elleni szerdai találkozón mégsem őt, hanem Éder Militaót választanánk a mérkőzés legjobbjának. A 23 éves középső védő két évvel ezelőtt érkezett a Portóból, és a Mané, Firmino, Szalah páros játékát a legtöbbször ő tudta megakadályozni. A fiatal brazil szintet lépett a Liverpool ellen, könnyen lehet, hogy teljesítményével elgondolkodtatta a madridi vezetőséget, hogy ne Pau Torresre, a Villarreal spanyol védőjére gondoljanak úgy, mint aki Ramos utóda lehet, hanem rá.

Meglesz-e a két trófea?

A Real Madrid meccsről-meccsre került egyre jobb formába, jelenleg úgy áll, hogy másfél hónappal a szezon vége előtt mindkét sorozatban jó esélye van a trófeára. A madridiak oldottak már meg nehezebb feladatokat is az idényben, mint aminek a Chelsea BL-elődöntős legyőzése tűnik.

Ha pedig ez összejön, akkor az egymeccses párharcnak számító döntőben hiába jöhet szembe két fantasztikus csapat, a PSG vagy a Manchester City, a rutin ismét a Real mellett fog szólni. 2014, 2016, 2017, 2018 – az elmúlt tíz évben négy BL-döntőt játszott a spanyol csapat, és mindegyiket meg is nyerte. Ez teszi már most is korszakossá ezt az együttest.

Vajon ki nyeri a hármas versenyfutást a La Liga-trófeáért?Forrás: AFP/Javier Soriano

A La Ligában szintén a Realnak áll a zászló, köszönhetően az Atlético visszaeső formájának, és a Luis Suárez, Joao Félix, Marcos Llorente támadótrió egyidejű hiányzásának. Diego Simeone csapata februárig „Realnak érezhette magát", azaz addig úgy tűnt, hogy ők lesznek az a madridi együttes, amelyik a bajnokság-BL-duplát megcsinálhatják.

Azóta az argentin vezetőedző kicsit kezdi elveszíteni a fonalat, a február 8-i, Celta Vigo elleni, 2-2-re záruló találkozó óta lejátszott 13 tétmérkőzésből csupán négyet tudott megnyerni csapatával. Ugyan még egy ponttal a La Liga első helyén állnak, de a BL-ből a Chelsea ellen simán kiestek a nyolcaddöntőben.

Ha abból a pozícióból, amiben voltak, nem sikerül legalább a bajnokságot megnyerniük, akkor az könnyen a Simeone-korszak végét jelentheti. Igaz, a sorsolásuk talán nekik a legkönnyebb a három nagy közül, és mivel május 8-án még játszanak a Barcelonával, ezért csak rajtuk múlik, hogy vissza tudják-e fordítani ezt a negatív tendenciát.

A La Liga legjobb négy csapatának hátralévő mérkőzéseiForrás: Twitter

A Realhoz hasonlóan még a Barcelona is két trófeával zárhatja a szezont, ha előbb szombaton legyőzik az Athletic Bilbaót a kupadöntőben, majd sikerrel veszik – az Atlético elleni rangadó mellett – a Villarreal, a Valencia és a Levante otthonában megvívandó, nehéznek ígérkező bajnoki találkozókat is.

Kellően nehéz sorsolás ez ahhoz, hogy inkább a Realt lássuk most a La Liga első számú esélyesének is. Márpedig ha Zidane ugyanazokra a játékosokra építve megszerzi 12. és 13. trófeáját is egy olyan elveszett helyzetből, mint amiben négy hónapja voltak, akkor azzal egy páratlan dinasztiává emeli a Real Madridot. Ugyan nem a legszebb focival, de húsz év múlva ez már senkit nem fog érdekelni.

Zidane pedig 2018 után másodszor is a csúcson adhatja át a kispadot az utódjának, hogy ő majd levezényelje a szurkolók egyik fele által már nagyon várt korszakváltást.