A Paks hazai pályán döntetlent játszott a Zalaegerszeggel - videó

Böde Dániel a második piros lapját kapta a szezonban
Vágólapra másolva!
A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent játszott a negyedik helyen álló Paks otthonában. Az első félidőben a vendég zalaiak, míg a másodikban a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben.

Furcsán hangozhat, de a forduló előtt 40 ponttal a negyedik helyen álló Paks az előző fordulóban a DVTK elleni 4-1-es győzelemmel, valamint a Budafok MTK elleni döntetlenjével biztosította be élvonalbeli tagsagát, hogy a hátralévő négy fordulóban üldözőbe vegye a dobogó harmadik fokán álló MOL Fehérvár FC-t.

A ZTE ezzel szemben mindössze két ponttal előzte meg a találkozó előtt a már kieső helyen álló Budafokot, így Waltner Róbert csapatának minden pontra égető szüksége. Ennek ellenére a válogatott támadó, Könyves Norbert a keretbe sem került be, de könnyen elképzelhető, hogy rá inkább a jövő hétvégi BMTE elleni kiesési rangadón várnak nagy feladatok. A zalaiak ugyancsak nem számíthattak a csapat legeredményesebb támadójára, a sárga lapok miatt eltiltását töltő Szánthó Regőre – a két csatár együtt 13 gólt szerzett az idényben, azaz a szerepük megkérdőjelezhetetlen.

1. félidő
41Lajos Bertus
18Dávid Kálnoki Kis
2. félidő
91Bence Gergényi
81Balázs Balogh
76Márkó Futács
75Dávid Zimonyi
75János Szépe
70János Hahn
70Benjamin Babati
70Dániel Böde
68Martin Adam
67Dániel Böde
50Dániel Böde
46Lajos Bertus
46David Kulcsar
Összeállítások
Paksi FC3-5-2
ZTE FC3-4-3
Football Pálya
1
Lajos
Hegedus
96
Bence
Lenzsér
88
Richárd
Nagy
27
Bálint
Szabó
8
Balázs
Balogh
26
Lajos
Bertus
25
Olivér
Tamás
30
János
Szabó
20
Máté
Sajbán
77
David
Kulcsar
14
István
Bognár
18
Bojan
Sankovic
27
Bence
Bedi
25
Artem
Favorov
3
Dávid
Kálnoki Kis
44
Bence
Gergényi
19
János
Szépe
1
Patrik
Demjén
16
Dávid
Zimonyi
10
Benjamin
Babati
9
Márk
Koszta
5
Dávid
Bobál

Paksi FC

Kezdők
1Lajos Hegedus
96Bence Lenzsér
88Richárd Nagy
27Bálint Szabó
8Balázs Balogh
81
26Lajos Bertus
46
41
25Olivér Tamás
30János Szabó
20Máté Sajbán
77David Kulcsar
46
14István Bognár
13Dániel Böde
70
67
50
9János Hahn
70
19Adam Holczer
2Andras Vagi
4Márton Lorentz
5Zsolt Gévay
7Dénes Szakály
11Attila Osváth
66Martin Adam
68
21Kristóf Papp
Cserék

ZTE FC

Kezdők
18Bojan Sankovic
27Bence Bedi
25Artem Favorov
3Dávid Kálnoki Kis
18
44Bence Gergényi
91
19János Szépe
75
1Patrik Demjén
16Dávid Zimonyi
75
10Benjamin Babati
70
9Márk Koszta
5Dávid Bobál
95Márton Gyurján
7Patrik Vass
8Mátyás Tajti
20Barnabás Kovács
22Aleksandar Tanasin
23Márkó Futács
76
3Erik Németh
Cserék

Bognár György viszont már a meccs előtt örülhetett, hiszen fia, Bognár István egyrészt letöltötte az eliltását, másrészt pedig pedig kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, így már ő is bekerülhetett a kezdőbe.

Az első percek paksi lehetőségei után kijebb merészkedett a ZTE, sőt az első negyedórában tulajdonképpen ők játszottak fölényben, még, ha ez helyzetekben nem is mutatkozott meg. Egészen a 18. percig, amikor egy vendég szöglet után Hegedűs Böde Dánielre öklözött egy labdát, akiről Kálnoki-Kis Dávid elé pattant, ő pdig közvetlen közelről a jobb felső sarokba fejelte azt.

A Paks próbálta felpörgetni a játékot, de nem nagyon jutottak helyzetig, miközben a 26. percben Babati kiugrásánál Hegedűsnek kellett bravúrral védenie, hogy ne legyen 0-2. A 32. percben Sajbán esett el a 16-oson belül, minden hazai játékos büntetőt reklamált, de a lassításból kiderült, hogy csak rálépett a labdára, azért esett el.

A paksiak rendre labdát veszítettek a középpályán, amelyekből kontrázhatott, és kontrázott is a ZTE.

Az első félidőt Kulcsár középre tartó lövése zárt le, amit Demjén biztosan védett.

Szünetben kettőt cserélt a hazaiak vezetőedzője, Bognár György, és a Bertus és Kulcsár helyére érkező Nagy Richárd és Ádám Martin alaposan megváltoztatta a játék képét. Az addig lassú és pontatlan paksi támadások gyorsak és veszélyesek lettek, az 50. percben pedig ki is egyenlített a hazai csapat: Nagy Richárd szabadrúgását Háhn János fejelte vissza középre, Böde Dániel pedig előre vetődve a kapuba fejelt.

A gól után egyik paksi helyzet jött a másik után, de Ádám Mártinnak egyszer sem volt szerencséje, vagy elment előtte a labda, vagy úgy pattant meg egy védőn, hogy nem érhette el. Az utolsó negyedórára az ismét lendületbe jövő ZTE támadójátékát Tajti Mátyás és Futács Márkó pályára küldésével igyekezett még élesebbé tenni Waltner Róbert. Futács azonban csak egy kőkemény belépővel hívta fel magára a figyelmet, és hajrára is jobbára csak paksi helyzetek jutottak, igaz Bognár szabadrúgását Demjén fogta, majd Szakály Dénes ügyetlenkedett el egy lehetőséget a nyolc-tíz méterre a ZTE kapujától.

A döntetlennel a ZTE előnye három pont a már kieső helyen álló Budafokkal szemben, és a két csapat keddi, egerszegi meccse mindkét csapat számára kulcsfontosságú lesz.

Eredmény, NB I, 29. forduló:
Paksi FC–ZTE 1-1 (0-1)
gól: Böde D. 50., ill. Kálnoki-Kis D. 18.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista