Vágólapra másolva!
A NB II második helyén álló Debreceni VSC idegenben győzte le 4-2-re az ETO FC Győr csapatát. Dzsudzsák Balázsék kétszer is vezettek két góllal, azonban Priskin Tamásék így is végig szorossá tudták tenni a meccset. A győzelem azt jelenti, hogy öt fordulóval a bajnokság vége előtt a DVSC hátránya egy pont a listavezető Vasassal szemben, míg négy ponttal vezetnek az őket üldöző Gyirmót előtt.

A Vasas és a Gyirmót délutáni győzelme a DVSC-t is győzelmi kényszerbe hozta: Huszti Szabolcs csapatának mindenképpen nyernie kellett az ETO Parkban, ha tartani akarta a lépést az angyalföldiekkel, illetve, ha viszonylag biztos távolságban szerette volna maga mögött tudni a szintén feljutásra pályázó gyirmótiakat.

Az első félóra szinte helyzet nélkül telt el, noha a vendégek többször is eljutottak a hazai tizenhatosig, ott azonban rendre rossz megoldást választottak.

A 31. percben aztán Bévárdi életerős, a kaput nem sokkal elkerülő lövése mintha jelzés lett volna: két perccel később Bódi Ádám 22 méterről a kissé kint álló Ruisz fölött a kapuba bombázott, ezzel vezetett a Loki.

A gól pedig lendületet adott a hajdúságiaknak, Szécsi Márk kétszer is helyzetbe került a következő percekben,

majd a 41. percben Dzsudzsák Balázs remek ütemű passza után Ugrai Roland lőtte ki a bal alsó sarkot a tizenhatos bal sarkáról (0-2).

Szünet előtt Gróf Dávidnak még kellett egy nagyot védenie, de az ETO nem tudott szépíteni, kétgólos Loki-előnnyel mehettek szünetre a csapatok. Fordulás után viszont csak három perc telt el, amikor egy hatalmas debreceni védelmi hiba után – Pávkovics vett át rosszul egy labdát a saját öt és felesén – Vankó révén szépített az ETO.

A 60. percben előbb ugrai közeli lövését védte bravúrral Ruisz, majd Kinyik tekert nem sokkal a győri kapu mellé, azaz érezhető főlényben játszott a Loki, amelyik az utolsó tíz percre fordulva egy gyors akció végén úgy nézett ki, hogy el is döntötte a mérkőzést (1-3). Azonban négy perccel később a Vankó beadására mozduló Priskint rántották le, a válogatott csatár pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt (2-3). Az NB II góllövőlistáját vezető Priskin Tamásnak ez volt a 19 bajnoki gólja az idényben.

Szó szerint a találkozó utolsó pillanatában még Bárány Donát is betalált, így pedig kimondottan magabiztossá vált a Loki győzelme. Sikerével a DVSC ismét egy pontra megközelítette a listavezető Vasast, az üldöző Gyirmótót pedig négy ponttal tudhatja maga mögött.

Eredmény, NB 2, 33. forduló:
ETO FC Győr–DVSC 2-4 (0-2)
gól: Vankó 49., Priskin 85. (11-esből), ill. Bódi 33., Ugrai 41., Szécsi 81., Bárány D. 90+3.

Forrás: nb2.hu