Árulásnak tartja az UEFA elnöke a szuperliga létrejöttét

UEFA logo, Alexander Ceferin
UEFA president Aleksander Ceferin walks past a sign with the UEFA logo after attending a press conference following a meeting of the executive committee at the UEFA headquarters, in Nyon, Switzerland on December 4, 2019. (Photo by Fabrice COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Andrea Agnelli, a Juventus elnöke lemondott az Európai Klubszövetség (ECA) vezetéséről, hogy alelnökként irányíthassa a létrejövő európai szuperligát.

„A 12 alapító tagunk több milliárd futballszurkolót képvisel. Azért fogtunk össze ebben a kritikus időszakban, hogy átalakulást hozzunk az európai futballba, és megadjuk az általunk szeretett sportnak azokat az alapokat, amelyek fenntarthatóvá teszik azt a szolidaritási hozzájárulás növelésével.

- mondta a sorozat alelnöke.

Hiába jelentették be 2020. november 19-én, hogy a Serie A-ba nagyon komoly magántőkét vonnának be, ez sem akadályozta meg a Juventust, hogy alapító tagként ott legyen az európai szuperligában. Pedig a Gazzetta információi szerint a CVC, az Advent és az Fsi egymilliárd hétszázmillió eurót garantált volna a kluboknak.

Az olasz csapatoknak ehhez a pénzhez egy olyan szerződést kellett volna aláírni februárban, ami kijelenti, hogy tíz évig nem támogatja egy európai szuperliga létrejöttét. Ekkor hátrálhatott ki Agnelli ebből a megállapodásból, amit Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke árulásnak tart.

"Remélem, hogy ezzel lezárulnak a húsz éve létező spekulációk az európai szuperligával kapcsolatban. Ha valamelyik klub egyedül dolgozott bármilyen projekten, akkor azt hiszem, hogy egy pillanatra megállnak itt" - ezt a sportvezető egy hónappal ezelőtt mondta, amikor már tervben volt a Bajnokok Ligája átalakítása.

Nem lett igaza.