Társoldalunk:

Elképesztő kereszttűzbe került az európai Szuperliga létrehozása

2021.04.19. 13:26

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bírálata mellett kontinensszerte heves ellenreakciókat váltott ki a 12 élklub által hétfő virradóra bejelentett Európai Szuperliga (ESL) létrehozása. 

A FIFA közleményében azt írta, mindig is kiállt a sportág világszintű egységessége mellett, és "a korábbi heves vitákban részt vevő feleket" arra szólítja fel, "hogy folytassanak nyugodt, konstruktív és kiegyensúlyozott párbeszédet" a futball érdekében, a szolidaritás és a fair play szellemében.

"Természetesen mindent meg fogunk tenni, ami ahhoz szükséges, hogy harmonikus módon tudjunk együttműködni, figyelembe véve a világ labdarúgásának érdekeit" - fogalmazott a FIFA.

Az UEFA a spanyol, az angol és az olasz ligával, valamint ezen országok sportági szövetségével közösen írt közleményében hangsúlyozta, ezekkel a szervezetekkel "egységben teszünk meg mindent azért, hogy megállítsuk ezt a cinikus projektet, amely néhány klub önös érdekétől vezérelve jön létre egy olyan időszakban, amikor a társadalomnak minden eddiginél nagyobb mértékben van szüksége a szolidaritásra". Az UEFA hozzátette, jogi és sportszakmai szinten is minden lehetőséget mérlegelnek, hogy megakadályozzák az ESL elindulását.

Elképesztő kereszttűzbe került az európai Szuperliga létrehozásaForrás: BBC

"Nyilvánvaló, hogy az ESL kártékony hatással van mind az angol, mind pedig az európai futballra, és támadja minden versenysport alapelvét, a nyílt versengést" - közölte az angol szövetség. A Premier League a reakciójában azt emelte ki, hogy az ESL lerombolja a szurkolóknak azt az álmát, hogy csapatuk a csúcsra érjen és a legjobbak ellen léphessen pályára.

Gabriele Gravina, az olasz sportági szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy mindig is ellenezték az ESL megalapítását, és szerinte az egyetlen életképes terv a Bajnokok Ligája reformja, amelyet az UEFA dolgozott ki. A német szövetség szintén ellenzi a Szuperliga ötletét, kiemelve, hogy a teljesítménynek kell meghatároznia, melyik csapat szerepelhet a legjobbak között.

Az Orosz Premjer Liga (RPL) is a terv ellenzői közé sorakozott fel.

"Ez az ötlet szembemegy a labdarúgás alapértékeivel, nem veszi számításba a klubok elsöprő többségének érdekeit, és szakadáshoz vezet az európai futballban" - tudatta a szervezet.

Jakob Jensen, a dán szövetség elnöke szerint az ESL létrehozása több szempontból is rossz ötlet.

"Többek között azért, mert a labdarúgás egy álom. Semmire sem szolgál, ha létrehoznak egy zárt ligát, amelyben az egyetlen cél, hogy a benne lévő klubok pénzt keressenek" - mondta.

Az ESL létrehozásában részt vevő klubok között szereplő Tottenham Hotspur és Arsenal szurkolói csoportjai szintén elítélték a tervezett bajnokságot. A Spurs drukkerei szerint "kapzsiság és önös érdek" vezérli az alapítókat, közleményükben jelezték, a Liverpool, a Manchester United, a Manchester City, az Arsenal és a Chelsea szimpatizánsaival közösen teljes mértékben ellenzik a Szuperligát. A Tottenham-szurkolók szerint a klub jövője a tét, míg az ősi rivális Arsenal drukkerei azt írták, "az ESL az Arsenal halálát jelenti".

A Szuperligát létrehozó egyesületek éjjel kiadott közleménye szerint a bajnokságot a "lehető leghamarabb" elindítják, az alapító klubok 3,5 milliárd eurót kapnak "infrastrukturális beruházási terveik támogatására" és "a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására".

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol sztárklub - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.