Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában a kiesés ellen küzdő Köln otthonába látogatott az RB Leipzig. Az előző fordulóban csak döntetlent játszó lipcsei csapat ellen a Köln a második félidőben szerzett két góljával eldöntötte a meccset. A lipcsei csapat Haidara révén csak szépíteni tudott. 

Az előző fordulóban hazai pályán vesztett értékes pontokat Gulácsi Péter csapata, mivel otthon csak döntetlent játszott a Hoffenheim csapatával. A Köln az elmúlt öt meccsén csak egyetlen pontot tudott szerezni: hazai pályán játszottak 2:2-es döntetlent a Borussia Dortmund csapatával.

Már az első félidő második percében óriási gólhelyzet maradt ki: a vendégek játékosa, Emil Forsberg tört be a tizenhatoson belülre, de a középpályás lövését a kölni védők blokkolták. Pár perccel később a lipcsei Haidara engedett el egy kapáslövést, ami csupán pár centiméterrel tévesztett cél. Gulácsi Péter csapata lendületesen kezdett, de a 25. percben már a magyar kapusnak is résen kellett lennie: Jonas Hector végigcselezte magát a vendég védőkön, de messziről leadott lövését Gulácsi ki tudta védeni. Az első félidőben nem született gól.

Jonas Hector volt a meccs hőse Forrás: AFP/Lukas Schulze

A második félidő első percében megszerezte a vezetést a Köln csapata: Jannes-Kilian Horn beadására tökéletes ritmusban érkezett Jonas Hector, és szépen fejelt a kapu jobb oldalába.

A Lipcse nagyobb fokozatra kapcsolt, és az 59. percben sikerült egyenlítenie a vendégeknek: Amadou Haidara tizenhét méterről lőtte nagy erővel a kölniek kapujába a labdát.

A Lipcse ekkor már tizennégyszer lőtt kapura a meccsen, a Köln viszont csak négyszer. Azonban ez nem zavarta a hazai csapatot, akik Duda zseniális sarkazása után Jonas Hector második góljával ismét átvették a vezetést a meccsen.

A második félidőben hősiesen védekezett a Köln, és megszerezte a győzelemmel együtt járó három pontot. A Lipcse pedig rengeteg helyzetet elpuskázva a vereségével távolabbra került a címvédő Bayern Münchentől.

Bundesliga, 30. forduló:

Köln - RB Leipzig 2-1 (0-0)

Később játsszák:
Bayern München-Bayer Leverkusen 20.30
Arminia Bielefeld-Schalke 04 20.30
Eintracht Frankfurt-Augsburg 20.30

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista