Vágólapra másolva!
Előbb a Manchester City, majd a Chelsea, éjfél körül pedig a többi négy angol csapat is bejelentette, hogy visszalép a Szuperligától. Az egész ötlet egyik vezéralakja, Ed Woodward, a ManUnited ügyvezető alelnöke lemondott. Korábban a Barcelona is közölte, hogy csak akkor lép be, ha azt a pártoló tagok is megszavazzák, de ennek ezután már aligha van jelentősége. Florentino Perez, a Real Madrid elnöke késő este nem jelent meg egy egyeztetett interjún, és nem is jelezte a távolmaradását.

A bajnokság létrehozásának tervét a hétfői bejelentés óta gyakorlatilag mindenki támadta, magasrangú politikusok is, az európai szövetség (UEFA) pedig kilátásba helyezte, hogy kizárja a szuperligás klubokat például a Bajnokok Ligájából, játékosait pedig nem engedi válogatott találkozókon szerepelni.

A Leeds játékosai a "futball a szurkolókért van" feliratú pólókban melegítettek a meccs előtt Forrás: Twitter

A Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé került Manchester City volt az első, amely hivatalos közleményben erősítette meg, hogy nem kíván a továbbiakban részt venni a Szuperligában, így kilép az új versenysorozatot tervezgető csapatok közül.

A Mundo Deportivo sportlap este 10 körül már úgy értesült, hogy a válságértekezleten már mind a hat brit csapat kilépett köszönhetően az egyre erősődő szurkolói tiltakozásoknak. Joan Laporta, a Barcelona elnöke korábban azt mondta:

az ő belépésük csak akkor érvényes, ha a pártoló tagság megszavazza.

Ez a Mundo Deportivo szerint eleve szerepel is a Szuperliga záradékában.

A Chelsea szurkolók a Brighton elleni meccs előtt demonstráltak Londonban Forrás: AFP/Adrian Dennis

A média beszámolói arról is szólnak,

hogy a Manchester United első embere, Ed Woodward, illetve a Juventus elnöke, Andrea Agnelli is beadta lemondását,

ez pedig az ő visszalépésüket is előrevetíti.

A húszcsapatosra tervezett Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre.

A City szurkolók is tüntettek a Szuperliga ellen Forrás: AFP/Adrian Dennis

A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lenne.

Az ESL elnökének Florentino Perezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

A Manchester United egykori játékosa és a Sky Sport szakkommentátora, Gary Neville nagyon reméli, hogy a történtek után megbüntetik a Real Madrid elnökét, és bízik benne, hogy a többi klubvezető sem ússza meg a pénzbüntetést.

A 12 alapító közül a City az első, amely jelezte: kezdeményezi a kilépését a tervezett Szuperligából. Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke kedden este üdvözölte a Machester City kilépését.

- fogalmazott. Hozzáfűzte: a Premier League vezetői remekül teljesítenek, intelligensen reagálnak a sok hangra, különösen a szurkolókéira. Boris Johnson brit miniszterelnök - közvetlenül a klub esti nyilatkozata előtt - jelezte, hogy ha a döntés megerősítést nyer, akkor az megfelelő és dicséretet érdemlő.

- tette hozzá.

Éjfél körül mind a hat angol csapat megerősítette a kilépést.

A Liverpool közleménye szerint részvételük a javasolt bajnokságban "megszűnt" - idézi a BBC.

A Manchester United azt közölte: "figyelmesen meghallgattuk rajongóink, az Egyesült Királyság kormánya és más kulcsfontosságú érdekeltek reakcióját", és úgy döntöttek, visszalépnek.

Az Arsenal elnézést kért és közölte, hogy "hibát követtek el", de miután meghallgatták szurkolóikat, visszaléptek.

Daniel Levy, a Tottenham elnöke pedig azt mondta: a klub sajnálja a javaslat által okozott "szorongást és idegességet".