Az Európai Szuperliga vasárnapi bejelentése alapjaiban rengette meg a nemzetközi focivilágot, majd a kedd esti történtek szinte mindenkinek hatalmas megkönnyebbülést okoztak. Azt mondjuk talán a szuperliga kiagyalói sem gondolták volna, hogy a kezdeményezésük alig 48 óra alatt dől össze az angol csapatok kihátrálásával.
A felháborodás a szuperliga esetleges bevezetése miatt óriási volt. A legfőbb érv az volt új liga ellen, hogy abban a csapatok állandó tagságot kaptak volna, legalábbis a 20 tervezett induló közül 15 - az alapító tagok.
Eltűnt volna annak – legalább az elvi – lehetősége, hogy bármelyik (bajnok)csapat eljusson a döntőbe és a trófeáért küzdhessen.
Bármilyen kicsi ennek a valószínűsége, az UEFA sorozataiban bárki indulhat, és akárki eljuthat akár a döntőig is.
A nemzeti bajnokságok képviselői és a szurkolók persze inkább attól tartottak, hogy miért küzdjön, mondjuk, a Premier League-ben egy harmadik-negyedik helyen, vagy még hátrább található csapat, ha úgysem indul a Bajnokok Ligájában, hiszen ha a szuperligában bérelt helye lett volna, akár fejre is állhat a hazai bajnokságban
A másik fontos érv a szuperliga ellen pontosan az volt, amiért létrejött volna: a pénz.
A pénz, ami ma már a nemzetközi foci és az élet szinte minden területének mozgatórugója. A félelem, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegényebbek pedig nem tudják majd tartani a lépést a nagyokkal. De ma még tudják?
A topligák (angol, francia, német, olasz, spanyol bajnokság) topcsapatai ma már így is olyan anyagi, és ezzel versenyelőnyben vannak a többi csapattal szemben, hogy lényeges különbséget ebben a szuperliga sem jelentett volna. A fenti 12 csapaton és, mondjuk, a Bayern Münchenen és a Paris Saint-Germainen kívül nincs olyan együttes, amelynek a játékosát ne vehetné meg bármelyik a fent említettek közül, ha nagyon akarná. A topcsapatoknak most is akkora gazdasági és erőfölénye van, hogy azzal egy középcsapat sem tud már versenyezni.
Fontos adalék volt ehhez a Real Madrid és a szuperliga elnökének nyilatkozata, aki szerint a világjárvány miatt a Real Madridnak 400 millió eurós veszteséget kellett eddig elkönyvelnie, a 12 csapat esetében ez az összeg eléri az ötmilliárdot is. Lehet, hogy Angliából vagy Spanyolországból úgy tűnt, hogy most akarták szétverni a szeretett sportágat, eltüntetni a legalább papíron lévő esélyegyenlőséget,
de nem a topligák közeléből nézve ez már rég megtörtént, és erre tökéletes példa a Bajnokok Ligája, amelynek átalakítása folyamatosan a nagyobb bevétel és a még több meccs, a még nagyobb piac felé törekszik.
A Bajnokok Ligája 1955-ben jött létre, akkor még Bajnokcsapatok Európa Kupája néven ismerhettük itthon, és szigorúan csak a bajnokcsapatok indulhattak. Egyenes kieséses rendszerben viszonylag kevés meccsel véget is ért egy-egy ilyen sorozat.
Szép lassan csatlakoztak egyre többen, egyre több ország nevezett be, de nem indulhatott a bajnokokon kívül más.
A rendszer egészen az 1991-1992-es szezonig nem is változott, akkor is csak annyiban, hogy már 32 csapat indult, és amikor már csak nyolcan maradtak, akkor két csoportot csináltak, és a két csoportgyőztes játszotta a döntőt.
Az már a BEK hőskorában is kuriózum volt, ha nem angol, olasz, spanyol vagy német csapat ért oda a döntőbe és emelhette fel a trófeát. A 60-as években nyert két BEK-et a Benfica, egyet a skót Celtic, majd a 70-es években volt egy holland korszak, amikor egy trófeát nyert a Feyenoord, hármat pedig az Ajax.
Igazi hőstett volt a Steaua sikere 1986-ban a Barcelona ellen, majd 1987-ben a Porto legyőzte a Bayernt egy évvel később, 1988-ban pedig PSV Eindhoven-Benfica döntőt rendeztek, amit a holland csapat nyert meg.
Ma már teljesen elképzelhetetlen az is, ami 1991-ben történt, amikor a jugoszláv Crvena zvezda nyerte a döntőt a Marseille ellen. Ilyen párosítású BL-döntő ma már egyszerűen elképzelhetetlen.
Az UEFA felismerte, hogy a nemzetközi fociban hatalmas lehetőség van, szakmailag és pénzügyileg is, ezért egy új brandet hozott létre, ez lett a Bajnokok Ligája, ami az 1992-1993-as szezonban váltotta le a BEK-et. A Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlása miatt itt már 36 csapat indult – de még mindig csak a bajnokok – volt selejtező, majd a legjobb nyolc csapat ismét két csoportba került. A két csoportgyőztes, a Marseille és a Milan játszhatta a döntőt, amit végül a franciák nyertek meg.
Egy évvel később már 42 csapat indulhatott, ez még mindig csak azért, mert egyre több ország nevezte be a bajnokait. A lebonyolítás annyit változott, hogy az utolsó csoportkörből már két csapat jutott tovább, így
elődöntőket és döntőt rendeztek, amit végül a Milan nyert meg a Barcelona ellen.
Újabb egy év elteltével az olasz, a német, a belga, a spanyol, a portugál, az orosz, az angol és a holland bajnok már automatikusan a csoportkörbe került, míg a többi csapatnak selejtezőt kellett játszania. A küzdelmek négy csoportban kezdődtek, az első kettő jutott tovább, így a negyeddöntőktől volt egyenes kieséses szakasz, végül az Ajax nyerte a sorozatot.
Az 1997-98-as sorozatban már két selejtezőkör volt és hat csoport, azaz 24 csapat jutott be a csoportkörbe.
Ebben az idényben fordult elő először, hogy egy országból több csapat indulhatott (a címvédőt leszámítva), az UEFA nyolc bajnokságból engedte a bajnokság második helyezettjét is indulni.
A sorozat történetében először fordult elő 1999-ben, hogy olyan csapat nyerte a Bajnokok Ligáját, amely nem bajnokként vagy címvédőként tudott indulni a sorozatban. Akkor az abban az évben triplázó Manchester United jutott fel a csúcsra.
Egy évvel később újra létszámot bővített az UEFA, már 32 csapat jutott a csoportkörbe, és a topligákból már adott esetben az első négy helyezett indulhatott a sorozatban. Az európai szövetség itt nem állt meg,
nemcsak a létszámot, de a meccsek számát is növelte, mégpedig úgy, hogy két csoportkört vezetett be.
Az elsőben 32 csapat, a másodikban 16 szerepelt, majd a negyeddöntőktől volt egyenes kieséses szakasz. A győztesnek így nem kevesebb mint 17 meccset kellett játszania, ha nem a selejtezőkből akart eljutni a végső sikerig.
Az újítás három idényt élt meg, a 2003-2004-es szezonban visszatért az egy csoportkörös rendszer, de a 32 csapatnak köszönhetően már a nyolcaddöntők is egyenes kieséses rendszerben folytak. Ez a rendszer azóta is tartósnak bizonyult, 2015-ben vezették be, hogy az Európa-liga győztese is automatikusan indul a BL következő idényében, így a legerősebb három bajnokságból adott esetben öt csapat is indulhat a Bajnokok Ligájában.
A mostani idényben már ott tartunk, hogy a mezőnyben fix helye van az angol, német, olasz és spanyol bajnokságból négy csapatnak, a franciából és az oroszból háromnak, a 7-15. legerősebb bajnokságoknak pedig kettő. Azt már a klub saját koefficiense dönti el, hogy a csapat melyik fázisban kell, hogy bekapcsolódjon.
28 csapatnak azonban fix helye van a csoportkörben, a 11 legerősebb bajnokság bajnokainak, a hat legerősebb bajnokság második helyezettjeinek, az öt legerősebb bajnokság harmadik helyezettjeinek és a négy legerősebb bajnokság negyedik helyezettjeinek. A maradék 43 európai bajnokcsapatnak négy helyet tartott fenn a csoportkörben az UEFA.
Ebből is látszik, mennyire belterjes lett a Bajnokok Ligája, hiszen a topbajnokságok csapatai viszonylag ritkán változnak az első négy helyen, ritka az új, üde színfolt a palettán. Ma már ott tartunk, hogy a BL szeptemberi első csoportköre előtt nagy biztonsággal meg lehet tippelni az nyolcaddöntőbe jutó csapatok 90 százalékát. (Az 1987-88-as idényben az akkori BEK-címvédő Porto a második körben, azaz a 8 közé jutásért megkapta a Real Madridot, azaz teljesen kiszámíthatatlan, és ezért érdekes is volt a sorozat.) Ha nem topligás BL-győztes csapatot keresünk, akkor 2004-ig kell visszamennünk az időben, amikor a Porto nyert BL-t, azt megelőzően pedig az Ajax nyert 1995-ben, majd egy év múlva újra eljutott a döntőig.
A helyzet pedig nem fog változni, sőt. Az UEFA hétfőn jelentette be, hogy 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 csapat szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik az úgynevezett svájci rendszerben, majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.
A legjobb csapatok a fenti rendszerben hamar letudják majd a továbbjutást, így érdektelen meccsek egész sora várhat ránk, a csoportba jutott kisebb csapatokra pedig rájátszás vár, hogy mehessenek majd a pihenő nagyok után.
Az új rendszerre még éveket kell majd várni, de sok változást biztos nem fog hozni, első ránézésre talán több érdektelen meccset majd - főleg, ami a nagyokat illeti.
A Bajnokok Ligája tavaszi szezonja most is közel volt a megálmodott, de széteső szuperligához, ahova "külsősnek" szinte lehetetlen bekerülni. Ugyanazok a csapatok ismétlődnek évek óta, de ez ellen látszólag semmit nem tesz, és nem is igazán tehet az UEFA.
A pénzügyi fair-play sem hozott semmilyen változást a sportágban, maximum több könyvelője lett a csapatoknak, mi meg hiába várjuk az új Dinamo Kijeveket, Crvena zvezdákat, Steauákat vagy a Leeds Unitedeket és Valenciákat, pláne, ha a saját bajnokságuk legjobb négy csapata közé sem férnek be.
A szuperliga összeomlása most sok százezer embernek örömteli tény. De a labda most tényleg az UEFA térfelén van. S ha az európai szövetség nem képes felismerni, hogy az eddigi koronaékszere, a Bajnokok Ligája egyre kevésbé érdekli az embereket, akkor újabb súlyos krízis előtt állhat a kontinens labdarúgása. S félő, hogy azt már nehezebb lesz elhárítani.