Vágólapra másolva!
A Paris Saint-Germain tulajdonosát, Nasszer al-Kelaifit választották az európai labdarúgóklubok szervezetének (ECA) elnökévé.

"Megtisztelő, hogy a végrehajtó testület tagjai nekem szavaztak bizalmat. Szervezetünk vezetésére, integritására és összetartására még soha nem volt akkora szükség, mint az európai futball jelenlegi sorsdöntő pillanatában" - fogalmazott al-Kelaifi.

Az ECA élére azt követően kellett új elnököt választani, hogy a Juventus elnöke, Andrea Agnelli lemondott tisztségről, miután 11 másik klubbal bejelentették a Szuperliga életre hívását. Al-Khelaifi az ECA képviselőjeként már kedden bekerült az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőtestületébe Agnelli helyére.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai és sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta. Emiatt a klubok többsége visszalépett, szerdára már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának.