Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár FC gyakorlatilag bebiztosította dobogós helyét a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a 32. forduló csütörtöki mérkőzésén 3-1-re legyőzte idegenben az MTK-t.

A Fehérvár a tulajdonképpen tét nélkül futballozó MTK otthonában lépett pályára csütörtökön. A mérkőzés előtt biztos volt, ha a fehérváriak legyőzik a fővárosi kék-fehéreket, akkor szinte biztosan a dobogón végeznek.

Eddig 101 meccset játszott egymással a két együttes az élvonalban, az örökmérleg pedig teljesen kiegyenlített, hiszen 21 döntetlen mellett mindkét csapat 40-szer győzött. A legutóbbi két bajnoki összecsapásukon a fővárosiak nyertek, novemberben az Új Hidegkuti-stadionban 3–1-re, februárban pedig Fehérváron 2–1-re.

A hétfői Magyar Kupa döntő ellenére Szabics Imre cseppet sem tartalékos felállásban küldte pályára csapatát, ugyanis a Kovács - Bolla, Rus, Musliu, Stopira - Funsho, Nego, Pinto, Petrjak - Nikolics, Houri kezdőnek szavazott bizalmat.

Kanta József utoljára léphetett pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ugyanis a rutinos középpályás az idény végén visszavonul. Búcsúmérkőzésén az MTK legendája 19 percet kapott.

Kantán kívül pedig Schön Szabolcs is az utolsó meccsére készült, ugyanis az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő FC Dallasban folytatja pályafutását.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, az első helyzet a fehérvári együttes előtt adódott. Ivan Petrjak lőhetett tisztán, de kapu mellé ment a lövése. Az első komoly MTK lehetőségre sem kellett sokat várni, a 9. percben Kanta beívelése után Perkovic fejelt mellé.

A folytatásban a Fehérvár uralta a meccset, a 18. percben pedig meg is szerezte a vezetést.

Funsho egy nagyszerű lövőcselt követően Nikolicsot hozta játékba, aki a leshatárról kibújva nem hibázta el a ziccert.

A gól után pár percre félbeszakadt a mérkőzés, ugyanis a 19. percben lecserélték a kék-fehérek legendáját, a visszavonuló Kanta Józsefet, aki előtt a csapattársak mellett az ellenfelek és a játékvezetők is tisztelegtek.

Az MTK visszavonuló legendáját mindkét csapat sorfallal búcsúztatta Forrás: molfehervarfc.hu

A folytatásban felpörögtek az események, a hajrában mindkét együttes előtt adódott gólhelyzet. Előbb Prosser lőtt 6 méterről, éles szögből alig kapu mellé, majd egy szép támadás végén Nego növelhette volna a fehérváriak előnyét.

A második játékrészt az MTK kezdte jobban, de Varga Rolandot kevésszer tudták megjátszani elő a fővárosiak, így igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.

Fél órával a rendes játék vége előtt Nikolics kis híján megduplázta csapata előnyét, de Mijatovics jól zárta a szöget és védeni tudta a ziccert.

A hazai együttes a 64. percben emberhátrányba került, miután Herrera kezezés miatt megkapta a második sárga lapját a meccsen. A kiálítás után az MTK átállt 5-3-1-es felállásra, majd Prosser talált a fehérváriak kapujába egy ziccer végén, de a játékvezető les miatt nem adta meg. A túloldalon viszont szabályos gólt szerzett a frissen beállt Bubu Zivzivadze.

A 27 éves grúz csatár még egy perce sem volt a pályán mikor egy szép támadás végén nyolc méterről kilőtte a hosszú sarkot.

Pár perccel később tovább növelte előnyét a Vidi, Houri 23 méterről mesteri szabadrúgás-gólt lőtt.

A legvégén az MTK erejéből már csak a szépítésre futotta, egy szögletet követően ide-oda pattogott a laba, végül Tiago juttatta valahogy túl a gólvonalon, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt.

Az MTK pályaválasztóként 2021-ben továbbra is csak egyszer nyert, míg a MOL Fehérvár Szabics Imre irányításával idegenben változatlanul nem kapott még ki. Az MTK a bajnoki idény korábbi két találkozóján legyőzte a Fehérvárt, amely két héttel ezelőtt a Magyar Kupa elődöntőjében vett először, majd ezúttal másodszor is revansot a fővárosiakon.

A fehérváriak két pont hátrányban vannak a Puskás Akadémiával és hat pont előnyben a Pakssal szemben, de eggyel több meccset játszottak. Csak akkor csúsznának le a dobogóról, ha az utolsó fordulóban kikapnak a Diósgyőrtől, a Paks megveri a Puskás Akadámiát és a Kisvárdát, illetve a három meccs összesített gólkülönbsége legalább 12 (tehát például: négy góllal kapnának ki Miskolcon, a Paks pedig mindkétszer négy góllal nyerne).

OTP Bank Liga, 32. forduló:

MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 1-3 (0-1)

1. félidő
39Sebastian Herrera
19Jozsef Kanta
18Nikolics Nemanja
2. félidő
89Tiago Ferreira
88Lyes Houri
88Stopira
88Ivan Petryak
83Szabolcs Schön
83Varga Roland
82Lyes Houri
81Zsombor Nagy
78Ruben Pinto
76Dániel Prosser
76Budu Zivzivadze
75Nikolics Nemanja
73Funsho Bamgboye
65Sebastian Herrera
55Ivan Petryak
46Benedek Varju
Összeállítások
MTK Budapest4-3-3
Fehérvár FC4-2-3-1
Football Pálya
1
Milan
Mijatovic
20
George
Ikenne-King
21
Benjamin
Balazs
24
Srdan
Dimitrov
26
Andrija
Drljo
31
Filip
Antonijevic
14
Mihály
Kata
13
Zalán
Vancsa
22
Marko
Perkovic
4
Tiago
Ferreira
5
Zsombor
Nagy
21
Ruben
Pinto
71
Nikolics
Nemanja
11
Loic
Nego
7
Ivan
Petryak
16
Visar
Musliu
4
Adrian
Rus
1
Dániel
Kovács
20
23
Palkó
Dárdai
65
Szilveszter
Hangya
85
Oliver
Dinnyes

MTK Budapest

Kezdők
1Milan Mijatovic
20George Ikenne-King
21Benjamin Balazs
24Srdan Dimitrov
26Andrija Drljo
31Filip Antonijevic
14Mihály Kata
13Zalán Vancsa
22Marko Perkovic
4Tiago Ferreira
89
5Zsombor Nagy
81
3Nikolai Alho
2Benedek Varju
46
19Jozsef Kanta
19
16Sebastian Herrera
65
39
17Dániel Prosser
76
11Varga Roland
83
7Szabolcs Schön
83
25Bence Somodi
6Benjámin Cseke
8Szabolcs Mezei
9Bence Biro
10Martin Palincsár
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
21Ruben Pinto
78
71Nikolics Nemanja
75
18
11Loic Nego
7Ivan Petryak
88
55
16Visar Musliu
4Adrian Rus
1Dániel Kovács
20Evandro
23Palkó Dárdai
65Szilveszter Hangya
85Oliver Dinnyes
88Marcell Papp
95Alef
19Peter Kovesdi
10István Kovács
9Budu Zivzivadze
76
8Samy Bourard
97Árpád Tordai
96Lyes Houri
88
82
77Bendegúz Bolla
70Funsho Bamgboye
73
22Stopira
88
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista