Vágólapra másolva!
Kanta József pályafutása utolsó hazai mérkőzését játszotta az MTK színeiben a csütörtök esti, MOL Fehérvár ellen 3-1-re elveszített mérkőzésen.

A kék-fehérek 37 éves csapatkapitánya 2004. nyarán góllal mutatkozott be a Sopron elleni bajnokin, majd a következő 17 év során bajnoki címhez is segítette csapatát a 2007-08-as szezonban.

Köszönünk mindent, Kapitány!

Közzétette: MTK Budapest2021. április 29., csütörtök

Ezúttal a 19. percben cserélték le, jelképesen arra emlékezve, hogy a középpályás egész pályafutását a 19-es mezben játszotta le.

Veresége ellenére az MTK a felsőházban fogja zárni a bajnokságot, győzelmével a Fehérvár pedig közel került a nezmetközi kupainduláshoz.