Vágólapra másolva!
Giuseppe Marotta, a vasárnap olasz bajnoki címet nyert Internazionale labdarúgócsapatának ügyvezetője szerint Antonio Conte, az együttes vezetője megérdemli, hogy a Serie A legjobban kereső trénere legyen.

A milánói kék-feketéket két éve irányító Conte évi 12 millió eurót kap, amivel magasan vezeti a kereseti listát az edzők között a bajnokságban. Csaknem ötször nagyobb a fizetése, mint a második legmagasabb bérért dolgozó szakembernek.

"Játékosként is győztes típus volt és edzőként is az" - méltatta Contét Marotta, aki már a Juventusnál együtt dolgozott vele 2011 és 2014 között. -

Az ügyvezető a RAI-nak arról is beszélt, hogy a klub a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került, 70 millió euró bevételtől esett el, ez pedig a nyári átigazolási időszakban behatárolja majd a lehetőségeiket, ennek ellenére bízik benne, hogy Conte marad a csapatnál.

- jelentette ki Marotta.

Az Internél bíznak benne, hogy Conte marad a csapatnál Forrás: AFP/Miguel Medina

Az 51 éves edző a jövőre vonatkozó terveiről még nem volt hajlandó nyilatkozni.

"A jelenre koncentráltunk eddig, az volt a fontos, hogy annyi év után újra bajnokságot nyerjünk" - jegyezte meg Conte. - "Vár még ránk négy meccs, azután lesz időnk leülni az elnökkel és együtt áttekinteni, mit értünk el, illetve beszélni a jövőről. Most élvezni szeretném a helyzetet a családommal, a játékosokkal, a klubbal."

Az Inter 2010 után lett ismét bajnok, a 19. diadalát aratta a Serie A-ban, megtörve ezzel a Juventus kilenc szezon át tartó uralmát Olaszországban.