Társoldalunk:

Az angol szövetség hivatalosan is vizsgálatot indított a Szuperligában érintett hat klub ellen

2021.05.03. 18:16

Az angol futballszövetség (FA) hivatalosan is vizsgálatot indított az Európai Szuperliga tervezett elindításában aktív szerepet játszó hat Premier League-sztárcsapattal szemben.

Bár az elsősorban a Real Madrid és a Juventus kezdeményezésére életre hívott szuperbajnokság alig 48 órát élt, az FA mégis úgy látja, hogy tartania kell magát az április közepén tett ígéretéhez, és hivatalosan is vizsgálatot indított az új versenysorozat tervét aláíró hat Premier League csapat, azaz az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham Hotspur - ellen.

"A hivatalos vizsgálatot múlt héten kezdtük meg a hat érintett klubbal szemben. Valamennyi klubnak levelet küldtünk, amelyben bekértünk tőlük minden releváns információt a Szuperligával kapcsolatban. Amint ezeket megkapjuk, dönteni fogunk a következő lépéseket illetően. Nyilvánvaló, hogy ami történt, az elfogadhatatlan, és jelentős kárt okozott az angol futball minden szintjén" – jelentette ki hétfőn az FA egyik szóvivője.

A közlemény szerint a szurkolók egyértelműen kifejezték nemtetszésüket, míg a Premier League meghallotta a hangjukat. Az angol futball élvonalát képviselő PL jelezte a továbbiakban is kiállnak a nyílt bajnokságok rendszere mellett (a Szuperliga egy zárt, meghívásos elit sorozat lett volna).

Ígéret született egy új "tulajdonosi charta" kidolgozására, amit minden PL-klubb tulajdonosának alá kell írnia, a megszegése pedig "komoly szankciókat fog maga után vonni".

Az Európai Szuperliga ellen a hat angol csapat szurkolói kivétel nélkül tiltakoztak. Azonban míg a londoni klubok, azaz az Arsenal, a Chelsea és a Spurs drukkerei többnyire békésen fejezték ki ellenvetésüket, addig a Manchester United szurkolói vasárnap mintegy ezren behatoltak a klub stadionjába, az Old Traffordra, ahol el kellett halasztani a Liverpool elleni bajnoki rangadót.