Társoldalunk:

Kőművessegéd volt, legyőzte a rákot, most a Premier League küszöbén áll

2021.05.07. 14:33

Finoman szólva sem indult túl jól a karrierje Florent Indaleciónak. A Newcastle United 23 éves focistáját már annyi kudarc és megpróbáltatás érte, amennyi egy életre is sok. Tinédzser korában kirúgták a Saint-Étienne akadémiájáról, majd térdrák és számos sérülés nehezítette a fejlődését, ami miatt képtelen volt profi csapatot találni magának, ezért Ausztráliába ment kőművesnek. A kilátástalan időszak után óriási esélyt kapott a Premier League-ben szereplő Newcastle Unitedtől, amelynek utánpótláscsapatában azóta is rendszeresen bizonyít.

Indalecio pályafutása nehezen indult. Számos súlyos sérülés hátráltatta és a folyamatos kudarcok miatt két évig nem focizott. A francia játékos új kihívást keresve Ausztráliába költözött. A nagy álmokat szövögető fiatalember egy építkezésen dolgozott Sydneyben, annak ellenére, hogy egyetlen szót sem tudott angolul, ráadásul tapasztalata sem volt az építőiparban. A labdarúgás iránti szeretete azért megmaradt, így hétvégente az ausztrál negyedosztályban játszott amatőr meccseken. Viszont miközben folyamatosan tizenkét órás műszakban dolgozott az építkezésen, egyre inkább kezdett lemondani élete álmáról, vagyis hogy egy nap profi futballista legyen. A kilátástalan helyzet és az embert próbáló időszak ellenére nem adta fel. Kemény munkával, illetve kitartással elérte, hogy ma már az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United U23-as csapatának a tagja.

Indalecio a Franciaországban található Rhone-Alpes régió egyik festői kisvárosában nőtt fel. Az AS Saint-Étienne akadémiáján nevelkedett játékos mindössze kilenc éves volt, amikor a zöld-fehérekkel rangos nemzetközi utánpótlás tornát nyert.

A tízszeres francia bajnok klub utánpótlás csapatában együtt játszott Allan Saint-Maximinnel, aki ma már a Premier League-ben játszik hétről hétre. Akkor még nem is sejtette, mekkora fordulatot fog jelenti az életében kettejük barátsága.
Hiába volt tehetséges a pályán, a tanulással csak küszködött, ez pedig nagymértékben hozzájárult, hogy 15 éves korában kirúgták az akadémiáról.

Ha az iskolában nem tanúsítasz megfelelő hozzáállást a tanuláshoz, akkor a klub elengedi a kezed. Azt mondták, hogy nem ajánlanak fel nekem új szerződést. Nagyon fiatal voltam még, ezért nem igazán érdekelt, de egy-két év eltelte után már nagyon sajnáltam" – jegyezte meg a francia középpályás.

Nem volt kétség afelől, hogy Indalecio tehetséges futballista, tudták ezt a St. Etienne-nél is, ám a hozzáállása rendkívül nehéz helyzetbe sodorta őt az élet minden területén. Miután elküldték az akadémiáról hosszú hónapokig küszködött, hogy új csapatot találjon magának. Majd végül az alacsonyabb osztályban szereplő ASF Andrezieux együttesénél próbált szerencsét, de nem sokkal később sokkoló hírt kapott az orvosoktól, ugyanis rákot diagnosztizáltak a térdében.
Másfél évre abba kellett hagynom a pályafutásomat. A műtét után azt mondták, hogy valószínűleg többé nem fogok tudni focizni."Szinte a nulláról kellett felépítenie magát, ugyanis a műtétet követően szinte teljesen eltűnt az izom a lábából. Bár az orvosok nem igazán adtak neki okot a bizakodásra, ő mégis rácáfolt a várakozásokra és tanulva tinédzserkori hibáiból, keményen dolgozott azért, hogy visszatérhessen a pályára.

A francia játékos rendszeresen kezdőként kap lehetőséget a Newcastle utánpótlás csapatábanForrás: Instagram/floindal

A hét minden napján keményen dolgoztam az edzőteremben. Másfél év után elkezdtem egy kisebb klubban játszani, hogy javítsak a fizikai erőnlétemen" - mondta Indalecio.

Tíz meccsen hat gólt szerzett az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságban, majd a fejlődése érdekében úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban próbál szerencsét, mivel az ottani ifjúsági akadémiai rendszer merőben eltér az európaitól.

"18 évesen Amerikába költöztem és próbajátékon vettem részt egy csapatnál Miamiban. Az Egyesült Államokban teljesen máshogy mennek a dolgok. Ha profi vagy félprofi csapatot akarsz találni magadnak, akkor regisztrálni kell egy weboldalon, majd fizetni azért, hogy próbajátékon vehess részt. Két nap alatt kell meggyőzni a klubot, hogy szerződtessenek. Velem együtt körülbelül 300 ember ment el a válogatóra. Jó játékkal sikerült meggyőznöm őket, így leszerződtettek" - mondta Indalecio, akin kívül még másik 15 tehetséget választották ki. A francia középpályás a felkészülési előszezonban lenyűgözően játszott, de egy térdsérülés ismét közbeszólt. Ugyanaz a térde sérült meg, amelyikben korábban daganatot diagnosztizáltak. Közel egy hónapos kihagyás után sem javult a térde, ezért a karrierje szempontjából ismét nehéz döntést kellett meghoznia.
Felhívtam az edzőt és elmondtam neki, hogy hazamegyek. Nem akartam Amerikában maradni."Indalecio tehát úgy döntött, hogy félreteszi az álmát, és egy időre abbahagyja a labdarúgást, így visszaköltözött Franciaországba.

A folyamatos sérülések ellenére keményen dolgozott, hogy profivá váljonForrás: Instagram/floindal

"Ha focizol, de nem vagy profi, akkor az élet nagyon kemény tud lenni. Amikor például Franciaországban az ötödosztályban játszottam, akkor a kajától kezdve a lakáson át az autóig mindent nekem kellett fizetni. Tehát munka mellett próbáltam focizni" - mesélt az embert próbáló helyzetről a francia játékos.

2018 nyarán szerződtette az ötödosztályú Hauts Lyonnais, de mindössze fél évet töltött csak a klubnál. Az amatőr focival nem keresett annyi pénzt, hogy el tudja magát tartani, ezért a helyi vegyi gyárban kezdett el dolgozni.Ebben a nehéz időszakban is folyamatosan csak a focira gondolt. Korábbi csapattársa, Frank Lopez akkoriban az amerikai LA Galaxy második csapatában játszott, a kubai játékos egyik Instagram-bejegyzése pedig ismét kedvet ébresztett Indalecióban, hogy szerencsét próbáljon Amerikában.
Három próbameccsen négy gólt lőtt és két gólpasszt jegyzett, de hiába a jó teljesítmény, nem kapott szerződést a Los Angeles-i csapattól. Viszont a folyamatos megpróbáltatások és kudarcok ellenére sem mondott le az álmáról.
Akkor változik meg a hozzáállásod, amikor azt tapasztalod, hogy milyen a való élet. A fiatal játékosok csak a focira koncentrálnak, így nem tudják milyen reggel 4-kor vagy 5-kor kelni a munka miatt. Akik már fiatalon milliókat keresnek, azok lehet, hogy nem értékelik a pénzt. Például, aki 3000 euróért vesz meg egy kabátot, annak fogalma sincs, hogy más számára az az összeg mennyit ér. Néhányan Franciaországban havi 1000 euróból élnek" - jegyezte meg.

A Los Angeles-i túra után visszarepült Franciaországba és minden erejével azon volt, hogy csapatot találjon magának.
Saint-Étienne-nek, ahol laktam két csapata volt. Az egyik élvonalbeli klub, a másik viszont amatőr. Nem tűnt úgy, hogy valaha is profi játékos leszek."Miközben Indalecio megpróbált megoldást találni, felvette a kapcsolatot az egyik Ausztráliában élő barátjával, aki az építőiparban dolgozott. Úgy döntött, hogy belevág az új kihívásokba, annak ellenére, hogy semmilyen tapasztalata nem volt ezen a téren, ráadásul angolul sem beszélt.

Kőművesként dolgozott mielőtt a Newcastle-be igazolt volnaForrás: Instagram/floindal

"Három nappal azután, hogy jelentkeztem, valaki reggel 5-kor hívott, hogy mehetek dolgozni. Mivel nem beszéltem angolul kinyomtam a telefont és inkább üzenetben válaszoltam neki a Google fordító segítségével" – emlékezett vissza Indalecio.
A hosszú és fárasztó kőműves munka mellett még részmunkaidős állást is vállalt árufeltöltőként, hétvégenként pedig hobbi szinten eljárt focizni."Nagyon fáradt voltam akkoriban. Minden nap reggel ötkor keltem, majd héttől délután háromig az építkezésen robotoltam, utána hazasiettem lezuhanyozni és este hatra mentem a Myer áruházba. Csupán három órát aludtam átlagosan akkoriban"

Indalecio az építkezésenForrás: Instagram/floindal

A nehéz helyzet ellenére tavaly januárban az ausztrál negyedosztályú Fraser Park FC szerződtette, de csupán fél évet töltött a klubnál.
Nem a pénzért játszottam, hanem élvezetből, de a teljesítményem miatt kaptam fizetést."Bár boldog volt Ausztráliában, továbbra is vágyakozott arra, hogy hivatásos labdarúgó lehessen. Ekkor kapott egy telefonhívást egykori csapattársától, Saint-Maximintől, aki már a NU meghatázozó játékosa volt. Ez a beszélgetés pedig valószínűleg örökre megváltoztatta az életét.

Florent Indalecio a Newcastle mezébenForrás: nufc.co.uk

Elmondtam neki, hogy boldog vagyok Sydneyben, de nem akarok örökké kőművesként dolgozni. Csak focizni akartam. Erre azt mondta nekem, hogy a szezon után menjek el Angliába, és segít nekem. A Newcastle-ről soha nem beszéltünk. Azt mondta, hogy megpróbál egy alacsonyabb bajnokságban szereplő csapatot találni számomra"A koronavírus-járvány miatt tavaly tavasszal Ausztráliában is leálltak a labdarúgó bajnokságok, így pedig Indalecio számára a kőműves munka jelentette az egyetlen bevételi forrást.

Aztán a nyár végén a Newcastle támadója, Saint-Maximin Angliába hívta honfitársát és befogadta a saját házába. Bár a beszélgetéseik során soha nem került szóba a Newcastle, Saint-Maximin jó baráthoz híven megmozgatta a szálakat és elérte, hogy Indalecio esélyt kapjon a klubnál. A 23 éves francia játékos mindenkit lenyűgözött a próbajátékon, főként az ollózó mozdulattal szerzett óriási gólja miatt, így 2020 októberében egyéves szerződést kapott a klubtól. Mondani sem kell, sorsfordító pillanat volt ez Indalecio karrierjében.

Nagyon boldog voltam. Teljesen megváltozott az életem"Ugyan tétmérkőzésen még nem szerzett gólt a Newcastle-ben, de rendszeresen kezdőként kap lehetőséget a Newcastle United U23-as csapatában. 

Úgy tűnik a kudarcokkal és megpróbáltatásokkal teli pályafutása most fordulóponthoz ért az egészen hihetetlen hozzáállása és kitartása miatt. Filmbeillő a történet, ahogy kőművesként az ausztrál negyedosztályból néhány hónap alatt eljutott a Premier League kapujáig, és csupán már csak egy hajszál választja el attól, hogy megugorja ezt a szintet.