Társoldalunk:

Nem tudott nyerni a kiesési rangadón Dárdai Herthája

2021.05.09. 20:14

A Hertha BSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Arminia Bielefeld ellen a Bundesliga 32. fordulójában. Dárdai Pál csapata bizakodva várhatja a hátralévő meccseket, de nem lehet teljesen nyugodt, mert keménynek ígérkezik az utolsó három mérkőzése a bennmaradás szempontjából.

Mindkét csapat egyaránt 30 ponttal állt a mérkőzés előtt, de Dárdai Pál együttese a 15. helyet foglalta el a tabellán és egy meccsel kevesebbet játszott ellenfelénél, míg a Bielefeld az osztályozós, 16. pozícióban helyezkedett el. Hatalmas volt a tét a bennmaradásért küzdő felek számára a berlini Olimpiai Stadionban megrendezett összecsapáson.

A Hertha jó formában várta a találkozót, a hétközben 3-0-ra nyert a Freiburg ellen, utóbbi öt mérkőzésén pedig veretlen mérleget mutatott. Dárdai Pál fia, a 19 éves Márton is ott volt a Bielefeld elleni kezdőcsapatban, amelyben két befejező csatár is helyet kapott, egyértelműen jelezve azt, hogy győzelemre akar játszani a fővárosi együttes.

Jobban kezdte a meccset a Hertha, Maximilian Mittelstadt 16-os előteréből megeresztett lövését kellett szögletre tolnia Stefan Ortegának a 9. percben. A 24 éves szélső aztán csúnyán összeütközött az ellenfél egyik védőjével, Anderson-Lenda Lucoquival, de végül jó 5 perces ápolás után tudta folytatni a játékot.

A 17. percben megszerezhette volna a vezetést a Bielefeld, de a Hertha szerencséjére Manuel Prietl életerős lövése éppenhogy elkerülte a kaput. Nem sokkal később Alexander Schwolow kapus két lövést is szépen védett, veszélyesebben játszott a vendégcsapat, érett a gól.

A Hertha hiába birtokolta többet a labdát, nem tudott veszélyes helyzeteket kidolgozni. Dárdai az első félidőben kényszerű cserét hajtott végre, mivel Mittelstadt fejsérülése még sem jött teljesen rendbe. A 34. percben dolgozta ki legnagyobb helyzetét a hazai csapat, ám Jhon Cordoba nagy helyzetben elcsúszott, de a kapufát így is eltalálta.

Az első félidő utolsó 10 perce nem hozott túl sok említésre való eseményt, de a hosszabbításban egy-egy helyzet mindkét fél előtt adódott, végül gól nélküli döntetlennel vonult pihenőre a két csapat.

A második játékrészt kishíján góllal kezdte a Bielefeld, ám a szöglet után Amos Pieper fejesét szépen védte Schwolow. Ezek után nem sok helyzetet lehetett látni a továbbiakban, leginkább a mezőnyharc dominált a pályán.

A hajrára fordulva továbbra is 0-0-t mutatott az eredményjelző, úgy tűnt, aki gólt szerez, megnyerheti a mérkőzést. Dárdai cserékkel próbálta felpörgetni csapatát, abban bízva, hogy a friss emberek megváltoztathatják a játék képét.

Dárdai Pál nem mindig volt elégedett a pályán látottakkalForrás: AFP/Soeren Stache

A Hertha edzője a változtatásoknak köszönhetően fiát, Mártont egy sorral előrébb, a középpályára küldte az utolsó negyed órára. A 88. percben Javairo Dilrosun távoli lövése kishíján a kapuban kötött ki, de Ortega fogta az életerős kísérletet. 

A Hertha ugyan ezúttal nem tudta megszerezni a három pontot, de ha a hétközi, elmaradt meccsét megnyeri, akkor jó esélye lesz a bennmaradásra, és kedvező helyzetből fordulhat rá az utolsó 2 fordulóra.

 

Bundesliga, 32. forduló:
Hertha BSC-Arminia Bielefeld 0-0 (0-0)
korábban:
Eintracht Frankfurt-FSV Mainz 05 1-1 (0-1)
1. FC Köln-Freiburg 1-4 (0-2)
szombaton játszották:
Bayern München-Borussia Mönchengladbach 6-0 (4-0)
Borussia Dortmund-RB Leipzig 3-2 (1-0)
TSG 1899 Hoffenheim-Schalke 04 4-2 (0-2)
Werder Bremen-Bayer Leverkusen 0-0
VfL Wolfsburg-Union Berlin 3-0 (1-0)
pénteken játszották:
VfB Stuttgart-Augsburg 2-1 (1-0)