Társoldalunk:

Amikor saját vezetője lopta el Spanyolország Eb-aranyérmét

2021.05.13. 05:55

2021. június 11-én Rómában az Olaszország-Törökország mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó Európa-bajnokság. Az Origo Eb-történeti visszaemlékező sorozatában most az első tornát, az 1960-as Eb-t idézzük fel.

A labdarúgó Európa-bajnokságok történetében 1958. szeptember 28-án játszották az első mérkőzést. A magyar válogatott főszereplésével, de sajnos nem kellemes emlék ez nekünk. A szovjet csapat ugyanis Moszkvában az első félidőben átgázolt a mieinken. 45 perc után 3-0-ra vezettek a hazaiak, szerencsére a második félidőre összeszedték magukat Baróti Lajos focistái, és Göröcs hajrában szerzett szépítő gólja azt jelentette, hogy maradt esély a visszavágóra. 

A magyar labdarúgó-válogatott, amely elbukta az 1958-as Eb-nyolcaddöntőt a szovjetek ellenForrás: Fortepan

Bár a szovjet szövetségi kapitány,Gavriil Kacsalin kicsit kioktatóan beszélt a 3-1 után:A magyar együttes az első félidőben taktikai hibát követett el, mert annak a csapatnak, amely olyan támadóerényekről tesz tanúságot, mint szünet után a magyar, nem lett volna szabad védekezésre beállni az első félidőben."

Rosszul kezdte tehát a magyar válogatott az új világeseményt, és rosszul is folytatta, de erről kicsit később.

Előtte emlékezzünk arra, hogy ez a rendszer 1958-ban még nem volt tökéletesen kitalálva, ugyanis ezt a szovjet-magyar mérkőzést a legjobb 16 között rendezték, ám ez több mint fél évvel megelőzte azt a Csehszlovákia-Írország találkozót, melyet a 16 közé jutásért vívtak. A sorozatra ugyanis 17 ország nevezett, így két válogatottnak a 16 közé kerülésért is játszania kellett egy párharcot. Mai fejjel gondolkozva sok mulatságos eset volt ezen az eseményen, amit akkor hivatalosan Labdarúgó-válogatottak Európa Kupájának, vagy Nemzetek Kupájának hívtak. Az előbbi kategóriába sorolható, hogy az akkor már két világbajnoki címmel rendelkező Olaszország, az 1954-es világbajnok NSZK, az 1958-ban vb-ezüstérmes Svédország és a sportág feltalálója, Anglia nem is nevezett. A mulatságos kategóriába tartozik a legjobb 16 mezőnyének kialakítása. Akkor még nem volt UEFA ranglista, így az előselejtezőben nem a két leggyengébb csapatnak kellett megmérkőznie. Annyira nem, hogy az itt rajtoló Csehszlovákia végül bronzérmes lett. Neki az elődöntőig hat találkozót kellett vívnia, az ottani ellenfelének, a Szovjetuniónak mindössze kettőt. Mert nem csoportok voltak, hanem egyenes kieséses rendszerben vívtak kétmérkőzéses párharcot a csapatok.

A már említett moszkvai 3-1 után egy nap híján egy évvel később került sor a visszavágóra a Népstadionban. Ennyi idő alatt teljesen átalakult a magyar válogatott. Csak négyen maradtak a szovjet fővárosban szereplő gárdából. Visszatért a Moszkvában nem játszó Grosics, Bozsik, Sándor, pályára lépett a 18 éves korát éppen csak elérő Albert Flórián.

Albert Flórián is játszott a szovjetek elleni visszavágónForrás: egyetemisport.pte.hu/

Ám a támadóink gyámoltalanok voltak, a vendégek erőteljesebbek, és itt is nyertek. Így a magyar válogatott első (nevezzük mai nevén) Európa-bajnoki szereplése két vesztes mérkőzésből állt. Jogos volt a gyors kiesésünk, erről így beszélt akkor Baróti Lajos szövetségi kapitány: A sokkal erőteljesebben játszó szovjet csapat ellen csatáraink csalódást keltettek, mert a szoros emberfogás ellen nem találták meg a sokmozgásos ellenszert.

A Szovjetunió ezzel a kettős győzelemmel és 4-1-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. Sőt, mint később kiderült rögtön a legjobb négy közé. De hogyan történhetett meg ez? A tőmondatos válasz: a politika miatt. A spanyol válogatott a legjobb nyolc közé kerülésért Lengyelországgal találkozott, és két sima győzelemmel jutott tovább. A hét spanyol gólból Alfredo di Stefano hármat szerzett, Luis Suárez kettőt, Gento és Gensano Marola egyet-egyet. Az 1955-ben útjára indított Bajnokcsapatok Európa-kupájában addigra már öt Real Madrid diadal született, (az ötödik 1960. május 13-án) egyértelműen a spanyol válogatott volt az első Eb esélyese.

A Spanyolország-Szovjetunió negyeddöntő gyakorlatilag előrehozott aranycsatának tűnt. Az első mérkőzést Moszkvában rendezték volna, 1960. május 29-én. Ám a hatalmat a II. világháború előtt katonai puccsal átvevő és Spanyolországot ekkor irányító Francisco Franco y Bahamonde nem akart megmérkőzni a Szovjetunió válogatottjával. Indokként nem is az ott dúló diktatúrát hozta fel, hanem azt, hogy szovjet szabadcsapatok tevékenyen részt vettek a '30-as évek végén a spanyol polgárháborúban az általa vezetett egységek ellen.

Franco tábornok focimeccsen MadridbanForrás: Origo

Franco tábornok (hisz' így ismeri őt a világ) a polgárháború megnyerése után átvette a hatalmat és első lépésként csatlakozott az antikomintern paktumhoz. A focimeccs idejére Spanyolország egyre elfogadottabb lett a világ szemében, a Szovjetuniót pedig igyekeztek minél jobban elszigetelni, de politikai téren sok mindent nem vethettek egymás szemére a két ország vezetői. Ma nem fordulhatna elő, hogy egymással ilyen viszonyban lévő két állam válogatottját összeengedje az UEFA egy sorsolásnál, de akkor még nem foglalkoztak ilyen dolgokkal. Alfonso de la Fuenta Chaos a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke próbálta országa urát jobb belátásra bírni, annak ellenére, hogy Franco május 20-án megtiltotta, hogy a válogatott megmérkőzzön a szovjetekkel. Franco végső érvként közölte, hogy szó nem lehet róla, hogy a visszavágón spanyol stadionban kitűzzék a szovjet zászlót és eljátsszák a szovjet himnuszt,

A csehszlovák kapus, Viliam Schrojf védi a szovjetek lövését az 1960-as labdarúgó Eb elődöntőjébenForrás: AFP/Ian Langsdon

Ahogy azt az UEFA előírta. A spanyol focisták mégis készek voltak az útra. Május 25-én 15.40-re volt kitűzve az indulás, a belga légitársaság gépe várta is a 30 tagú küldöttséget. Aznap délelőtt még egyszer összeült a szövetség vezérkara, ezen az értekezleten ott volt a belügyminiszter is. Az utóbbi közölte, a visszavágó olyan kockázattal jár, hogy nem tudja garantálni a rend fenntartását. Arra gondolt, hogy hazájában sokan szimpatizáltak a kommunista ideológiával és ezek esetleg zavargásokat szítanának a szovjet csapat látogatása idején. A politikai vezetés eldöntötte a továbbjutást, és ezzel lehet, hogy az első Európa-bajnokság aranyérmét.

Alfredo di Stefano hiába őrjöngött, nem utazhatott el a spanyol válogatott a szovjetek elleni mérkőzésreForrás: AFP

Di Stefano őrjöngött, a szövetség elnöke közölte vele, hogy vannak olyan felsőbb utasítások, amelyek előtt kénytelenek fejet hajtani. A belga repülő 14 órakor üresen visszatért Brüsszelbe, a spanyol szövetség közölte az UEFA-val, hogy visszalép a párharctól. Az európai szövetség még szerda este telefonon értesítette a szovjet szövetség vezetőit, hogy a szabályok értelmében játék nélkül bejutnak a legjobb négy közé.

Ez a csata tehát a pályán kívül dőlt el, a lejátszott negyeddöntők közül pedig csak egyből került ki olyan csapat, mely nem a szovjet érdekkörbe tartozott. A legjobb négy közé Franciaország mellett három szocialista ország válogatottja jutott: a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia. Micsoda pofon volt ez az imperializmusnak... Természetesen nem csak Francóék terelték politikai síkra ezt a történelmi sporteseményt.

A négyes döntőt a kiírás értelmében az egyik résztvevő országban kellett rendezni. Talán nem meglepő, hogy a négyből az egyetlen nem szocialista államra, Franciaországra esett a választás. Melynek válogatottja végül csak a negyedik helyen végzett. A Szovjetunió szerezte meg a történelminek számító aranyérmet, az elődöntőben Csehszlovákiát 3-0-ra, a döntőben Jugoszláviát hosszabbítás után 2-1-re győzte le.

A Jugoszlávia-Szovjetunió mérkőzés az 1960-as Európa-bajnokságonForrás: AFP/-


Ami azon túlmenően, hogy ehhez mindössze négy találkozót kellett vívnia még szomorúbb, hogy a szurkolók ezzel a négyes döntővel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a négy találkozó nézőszáma. A francia-jugoszláv elődöntőre a legendás párizsi stadionban, a Parc des Princes-ben mindössze 35 ezren voltak kíváncsiak. Pedig az az Eb-k történetében az egyik legnagyobb mérkőzése volt. A keleti csapat 5-4-re győzte le a házigazdát, méghozzá 90 perc alatt. A csalódott franciák a bronzmérkőzésen már ennyire sem voltak kíváncsiak a válogatottjukra. A francia-csehszlovák találkozón 10 ezren voltak Marseille-ben. A párizsi döntőt is kongó lelátók előtt vívták. A hazai drukkereket nem érdekelte a két szocialista válogatott, azok hazájából meg egyetlen állampolgár sem utazhatott Nyugat-Európába. Így az a furcsa helyzet fordult elő, hogy míg az első, már említett moszkvai selejtezőt 120 ezer drukker előtt rendezték, addig ugyanezen szovjet válogatott döntőbeli diadalára mindössze 18 ezren voltak kíváncsiak.