Társoldalunk:

Gulácsiékat kiütötte a Dortmund a Német Kupa döntőjében - videó

2021.05.13. 22:56

A Borussia Dortmund 4-1-re legyőzte a Gulácsi Péterrel a kapuban felálló RB Leipziget a Német Kupa csütörtöki berlini döntőjében. A sárga-feketék az első félidőben Jadon Sancho két és Erling Haaland egy góljával már 3-0-ra vezettek, és szünet után ugyan szépítettek a lipcseiek, de nem volt esélyük megfordítani a találkozót. Az RB Leipzig a második kupadöntőjét bukta el, míg a Dortmund ötödik alkalommal hódította el a trófeát.

A 78. Német Kupa-döntő párosítása a sárga-feketék számára lehetett kedvesebb, hiszen öt nappal korábban verték 3-2-re bajnoki meccsen Gulácsiékat. A Leipzig korábban egyszer, 2019-ben járt a kupadöntőben, akkor 3-0-ra kikapott a Bayern Münchentől, míg a Dortmund a tizedik fináléjára készült, a korábbi kilencből 4-et megnyert, az utolsót 2017-ben.

A magyar válogatott kapus ezúttal is az RB Leipzig kezdőjében kapott helyet, míg Willi Orbán csak a kispadon kezdett, Szoboszlai Dominik pedig nem került be a keretbe, miután még csak a napokban kezdte meg a csapattal közös edzéseket. 

Edin Terzic három helyen változtatott a hétvégi kezdőhöz képest, a sérült Hitz helyét a kapuban visszavette Roman Bürki, Thorgan Hazard és Giovanni Reyna helyére pedig Jude Bellingham és Erling Haaland érkezett. 

Az első lövés Sabitzer révén a lipcseieké volt a negyedik percben, a következő támadás után azonban már a dortmundiak ünnepelhettek a berlini olimpiai stadionban: Reus vette el a labdát Kampltól, ami Haalandon és Dahoudon át került Jadon Sanchóhoz, aki védhetetlenül tekert Gulácsi kapujába.

  • Jadon Sanco az első angol játékos, aki gólt szerzett Német Kupa döntőjében

A 28. percig nem sok minden történt, akkor azonban Hvang eladta a labdát a félpályánál, Reus indította Haalandot, akiről valósággal lepattant a szerelni próbáló Upamecanó, a norvég pedig ballal a hosszú alsó sarokba tekert. 2-0, ahogy volt az a szombati bajnokin is. 

  • Haaland pedig a finálék történetének első norvég gólszerzője

És a szünet előtt a BVB el is döntötte a meccset: újabb labdaszerzés a középpályán, Reus a leshatárról lépett ki, Sanchót játszotta meg, aki egy szemtelen csel után a kapuba passzolt.

Fordulást követően a lipcseiek 21 másodperc alatt eljutottak egy felső lécig a cseréként pályára lépő Nkunku révén, majd előbb Sabitzer, aztán Dani Olmo lövését kellett fognia Bürkinek. A Leipzignek a második félidő első három percében több lehetősége volt, mint az egész első játékrészben. Próbálkozott a Lipcse, de a 65. percben egy kontra végén a csereként beálló Thorgan Hazard kihagyta a ziccert. Aztán a 71. percben csak összejött a gól a lipcseieknek, Dani Olmo bombázott a kapuba 17 méterről.

A gól után tovább próbálkozott a Lipcse, de a Dortmund is magasabb fokozatba kapcsolt (visszatért az első félidőben látott játékához), és a 87. percben egy szép akciót lezáról nagyon rossz lövéssel Erling Haaland végleg lezárta a meccset. 

Az RB Leipzig így a második kupadöntőjét veszítette el három góllal, míg a BVB immár ötszörös Német Kupa-győztesnek mondhatja magát. Egyúttal biztossá vált, hogy Julian Nagelsmann trófea nélkül kezdi meg a munkáját a következő szezonban a Bayern München kispadján.

Eredmény, 78. Német Kupa-döntő:
Borussia Dortmund–RB Leipzig 4- 1 (3-0)
gól: J. Sancho 5., 45., Haaland 28., 87.,  ill. D. Olmo 71.