Társoldalunk:

Szakmai és emberi hibák sora tette tönkre a szezont a Fehérvár sportigazgatója szerint

2021.05.15. 18:55

„Szakmai és emberi hibák egész sora tette tönkre ezt a szezont, és a végén hiába volt a kezünkben az esély, hogy megmentsük az idényt egy kupagyőzelemmel, még ez sem sikerült" – mondta Kovács Zoltán a MOL Csapatnak adott interjújában, amiben a Fehérvár szezonját értékelte.

„Nem lesz meglepő, amit mondok: a Vidinél senki nem lehet elégedett az idei munkájával, akár a szurkolók, akár a vezetőség, akár saját magunk elvárásait nézem, csalódást okoztunk" - mondta őszintén a sportigazgató.

Kovács Zoltán csalódott a szezon utánFotó: Mudra László - Origo

„Utólag azt mondom, a legnagyobb gondunk az volt, hogy nem tudtuk pótolni a rutinos játékosokat. Ha egy csapatból olyan futballisták távoznak, mint Juhász Roli, Huszti Szabolcs és Paulo Vinícius, akkor kulcsfontosságú, hogy az öltözőben és a pályán is legyen olyanok, akik vállalják a felelősséget, és előlépnek. Mi is láttuk, hogy egy bajnoki címért küzdő csapathoz képest vállalhatatlan mennyiségű gólt kapunk, és a csapat játéka is ingadozik, de ismertük a gondokat, ezért türelmesek voltunk. Úgy gondoltuk, tavaszra összeállhat a csapat, és bíztunk benne, hogy nem úszott el minden. A 2021-es év úgy indult, hogy a Fradi kikapott Diósgyőrben, majd döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, mi pedig az Újpest legyőzésével látótávolságon belülre jöttünk fel. Mielőtt azonban elkezdhettünk volna reménykedni, jött a kisvárdai vereség, majd otthon kaptunk ki a Honvédtól, és egy pillanat alatt minden összeomlott" – mondta Kovács Zoltán, aki Szabics Imréék kiváló munkát végeztek tavasszal.

„Szabics Imi korábban is jelölt volt a Vidi kispadjára, tárgyaltunk vele korábban is, de nyáron még nem tudtuk elhozni. Azóta is csak jobb edző lett, hiszen a topfutballban dolgozott, és büszke vagyok rá, hogy végül sikerült elhoznunk a csapatunk élére. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a fiatal stábjában Vidi-kötődésű egykori sztárjátékosok is helyet kaptak."