Vágólapra másolva!
A 46 pontos Stephen Curry vezérletével a Golden State Warriors házigazdaként 113-101-re legyőzte a Memphis Grizzlies csapatát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó, vasárnapi játéknapján.

Curry második alkalommal lett az alapszakasz legeredményesebb játékosa, miután 63 mérkőzésen 2015 pontot dobott, ami közel 32-es átlagot jelent.

Michael Jordan után ő a második, aki 33 éves kora után pontkirály tudott lenni az NBA-ben.

Curry ráadásul csapata számára igencsak fontos mérkőzésen remekelt, ugyanis a Memphis elleni találkozó döntött a nyugati főcsoport nyolcadik és kilencedik helyéről.

Mivel a Warriors sorozatban hatodszor győzött, így csak egy meccset kell nyernie, hogy a rájátszás tagja legyen, míg a Grizzliesnek kettőt.

Stephen Curry pontkirály lett Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Ezra Shaw

Az utolsó játéknap legnagyobb kérdése az volt, hogy a címvédő Los Angeles Lakers előre tud-e lépni ugyancsak hetedik helyéről. A kaliforniaiak ugyan a 25 pontos LeBron James vezérletével 110-98-ra győztek, de mivel a Portland Trail Blazers is felülmúlta hazai pályán a kezdőötösét sokat pihentető Denver Nuggets csapatát, így nem változott a sorrend. A Lakersre kifejezetten izgalmasnak ígérkező mérkőzés vár a rájátszásba kerülésért a Golden State Warriors ellen, de a vesztesnek még egy lehetősége lesz a részvétel kiharcolására a Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs párharc győztese ellen.

Keleten a Washington Wizards-Charlotte Hornets találkozónak is az volt a tétje, hogy a győztes gárdának elég egyetlen siker a rájátszáshoz, a vesztesnek viszont majd kettő kell. A fővárosiak végül két sztárjuk remeklésével 115-110-re diadalmaskodtak. Bradley Beal 25 pontot ért el,

míg Russell Westbrook hozta a szokásos tripla dupláját, azaz 23 pontja mellé 15 lepattanót gyűjtött és 10 gólpasszt adott.


A Wizards a Boston Celtics vendége lesz a selejtezőben, a meccs vesztese még javíthat az Indiana Pacers-Charlotte Hornets párharc győztese ellen.

Eredmények:

Atlanta Hawks-Houston Rockets 124-95
Brooklyn Nets-Cleveland Cavaliers 123-109
Philadelphia 76ers-Orlando Magic 128-117
Detroit Pistons-Miami Heat 107-120
Chicago Bulls-Milwaukee Bucks 118-112
Minnesota Timberwolves-Dallas Mavericks 136-121
New Orleans Pelicans-Los Angeles Lakers 98-110
Oklahoma City Thunder-Los Angeles Clippers 117-112
Portland Trail Blazers-Denver Nuggets 132-116
Sacramento Kings-Utah Jazz 99-121
New York Knicks-Boston Celtics 96-92
Toronto Raptors-Indiana Pacers 113-125
Washington Wizards-Charlotte Hornets 115-110
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 121-123
Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 113-101

A rájátszás selejtezőjének párosítása:

kelet:
Boston Celtics-Washington Wizards - a győztes bejut
Indiana Pacers-Charlotte Hornets - a győztes a másik párharc vesztesével találkozik az utolsó kiadó helyért

nyugat:
Los Angeles Lakers-Golden State Warriors - a győztes bejut
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs - a győztes a másik párharc vesztesével találkozik az utolsó kiadó helyért