Vágólapra másolva!
Harminchárom fős előzetes, bő keretet hirdetett az idén nyárra halasztott - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokságra Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A listán ott van Giacomo Raspadori, a Sassuolo 21 éves támadója, aki utánpótlás korosztályokban már képviselte hazáját, de a felnőtt nemzeti együttesben eddig még nem játszott.

Emerson Palmieri és Jorginho egyelőre nem szerepel a meghívottak között, mert a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-döntőre készülnek, a várakozások szerint azonban mindketten benne lehetnek majd a végső keretben.

Roberto Mancini bízik benne, hogy a csapat alapembere, Marco Verratti felépül a térdsérüléséből, ezért őt is meghívta.

A középpályás klubja, a Paris Saint-Germain a múlt héten négy-hat hetes lábadozást prognosztizált.

A szakvezetőnek - akivel az olasz szövetség hétfőn 2026-ig szerződést hosszabbított - június 1-ig kell megadnia a 26-os névsort. Nem sokkal a határidő előtt, május 28-án San Marino csapatával játszik barátságos mérkőzést Cagliariban a válogatott, amely a közös készülést jövő hétfőn kezdi. A San Marinói-iak elleni meccset követően június 4-én a csehekkel csap össze az együttes Bolognában.

Az olasz csapat nagy reményekkel várja az Eb-t Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Az olaszok mindhárom csoportmérkőzésüket hazai környezetben, a római Stadio Olimpicóban játsszák az Európa-bajnokságon: a nyitómeccsen június 11-én Törökország, majd június 16-án Svájc, június 20-án Wales ellen lépnek pályára.

Az előzetes olasz keret:

kapusok:
Alessio Cragno (Cagliari), Gianluigi Donnarumma (AC Milan), Alex Meret (Napoli), Salvatore Sirigu (Torino)
védők:
Francesco Acerbi (Lazio), Alessandro Bastoni (Internazionale), Cristiano Biraghi (Fiorentina), Leonardo Bonucci (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Alessandro Florenzi (Paris Saint-Germain), Manuel Lazzari (Lazio), Gianluca Mancini (Roma), Leonardo Spinazzola (AS Roma), Rafael Toloi (Atalanta)
középpályások:
Nicolo Barella (Internazionale), Gaetano Castrovilli (Fiorentina), Bryan Cristante (AS Roma), Manuel Locatelli (Sassuolo), Lorenzo Pellegrini (Roma), Matteo Pessina (Atalanta), Stefano Sensi (Internazionale), Marco Verratti (Paris Saint-Germain)
támadók:
Andrea Belotti (Torino), Domenico Berardi (Sassuolo), Federico Bernardeschi (Juventus), Federico Chiesa (Juventus), Vincenzo Grifo (Freiburg), Ciro Immobile (Lazio), Lorenzo Insigne (Napoli), Moise Kean (Paris Saint-Germain), Matteo Politano (Napoli), Giacomo Raspadori (Sassuolo)