A Mallorca egy szezon után már vissza is jutott a spanyol bajnokságba

fbl Horizontal
A Mallorca újra összecsaphat a Sevillával a spanyol bajnokságban
Vágólapra másolva!
Visszajutott a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalába a Real Mallorca.

A másodosztály második helyén álló együttes feljutása azután vált biztossá, hogy a harmadik helyezett Almeria kedd este 3-2-re kikapott a Cartagenától, így két fordulóval a vége előtt behozhatatlan, nyolcpontos hátrányban van az egy meccsel kevesebbet játszott mallorcaiakkal szemben.

A Mallorca újra összecsaphat a Sevillával a spanyol bajnokságban Forrás: AFP/Cristina Quicler

A Mallorca tavaly esett ki a La Ligából, így a feljutását már korábban bebiztosító Espanyollal együtt azonnal visszajutott az élvonalba.

1990 óta először fordul elő, hogy egyszerre két klub is képes volt erre.

A harmadik feljutó helyről rájátszás dönt majd a 3-6. helyezettek között.