Nagy László: A magyar labdarúgó-válogatott tíz meccsből egyet bárki ellen megnyerhet

A magyar labdarúgó-válogatott június 15-én megkezdi Európa-bajnoki szereplését a címvédő portugálok ellen. Ebből az alkalomból sorozatunkban a magyar futball korábbi klasszisait, Eb-n és világbajnokságon szerepelt játékosait keressük fel. Az első részben az 1972-es Európa-bajnokságon szerepelt csapat kulcsjátékosát, Bálint Lászlót kérdeztük, a második fejezetben a csapattárs, Dunai Antal idézte fel az emlékeit. Ezután a két világbajnokságon, 1982-ben és 1986-ban is szereplő Sallai Sándor következett, most pedig Nagy László következik a sorban. Aki 1978-ban hasonlót élhetett át, mint a jelenlegi magyar válogatott tagjai, hiszen a vébén a bombaerős Argentína, Olaszország, Franciaország csoportba kerültünk. A korábbi válogatott középpályás elárulja, miként viselte el, hogy az argentinok ellen elcsalták a meccsünket (ezután nem is lehetett más a történet vége, minthogy pont nélkül zártuk a vébét), és a tanácsait is megosztja ezzel kapcsolatban: mi szükséges ahhoz, hogy a maiak ne 0 ponttal zárják az Európa-bajnokságot. Azért is érdemes hallgatni a véleményére, hiszen játékosként kilencszer, edzőként egyszer nyert bajnokságot az Újpesttel. Igaz, hiába rakta le az 1998-as bajnokcsapat alapjait, négy meccs után leváltották, és az aranyérem elosztásánál egyszerűen elfelejtkeztek róla. Nagyinterjú.

Egyfajta csúcsként, kilencszer nyert bajnokságot az Újpesttel, ötször Magyar Népköztársasági Kupát (a hetvenes-nyolcvanas években még így hívták), miként éli meg, hogy hosszú évek óta – jó esetben – csak a középmezőnyben végez a csapat? Igaz, legutóbb legalább a kupa a Megyeri útra került.
Sajnos az már elég régóta megfigyelhető a klubnál, hogy a vezetők – a legnagyobb erőfeszítések ellenére - nem képesek egy olyan erős keretet összehozni, amely méltó lenne az Újpest múltjához.

A legutóbbi bajnokságban is csupán felvillanások voltak, a végén örülnünk kellett, hogy nem estünk ki; a hatodik hely ne csapjon be senkit, ez csupán szemfényvesztés, főleg mi, régi játékosok érezzük így, hiszen mi pontosan tudjuk, miről beszélünk, amikor azt mondjuk, Újpesten minden idényben csak a bajnoki cím lehet a cél, az utóbbi évtizedekben azonban jó messzire kerültünk még a dobogótól is.

A kupagyőzelem valóban egy jól sikerült szépségtapasz, főleg azok után, hogy a Fehérvártól a bajnokságban úgy kaptunk ki háromszor, hogy ha jól emlékszem, 14 gólt kaptunk tőlük.

Jól tudja. Az Újpesttel kapcsolatban mindenki emlegeti – már-már kissé gúnyosan -, hogy „majd jövőre!" Ami tény, immár 23 év telt el az utolsó lila bajnoki cím óta, s talán arra sem sokan emlékeznek, hogy azt a szezont még önnel kezdte el a csapat, de négy forduló után távoznia kellett.
Mielőtt visszakerültem Újpestre, az MTK pályaedzőjeként dolgoztam, ám a két klub megegyezett, hogy Garami Józseffel úgymond elcserélnek, ő a Hungária körúton dolgozik tovább, én pedig visszakerülök a Megyeri útra.

Akkor azt kérték tőlem, hogy két éven belül legyünk bajnokok.

Az első idényben – 76 gólt rúgva – másodikok lettünk, ez csak azért érdekes, mert a következő bajnokság aranyérmét 73 gólt szerezve nyerték meg Véber Gyuriék.

Nagy László, az 1968-as évben bajnoki ezüstérmes labdarúgócsapat, az Újpesti Dózsa csatára Forrás: MTI/Petrovits László

Engem valóban négy forduló után rúgtak ki, két győzelem, egy döntetlen és egy vereség után menesztettek,

majd jött Várhidi Péter, aki bezsebelte az elsőséget. S hiába tettem le ennek az aranyérmes csapatnak az alapjait, az akkori vezetőség arra sem méltatott, eszükbe sem jutott, hogy nekem is adjanak egy aranyérmet. Ezt a mai napig nem kaptam meg.

Jól érzem, hogy ez a kirúgás a mai napig fájó pont az életében?
Sosem voltam az a behódolós pali, nekem egyetlen klubomban sem mondhatta meg senki, hogy ki játsszon.

Így volt ez Újpesten, így volt ez Siófokon, de így volt ez Felcsúton is, amikor még az NB III-ban szerepelt a csapat, és az egyik csatáromat Orbán Viktornak hívták.

Ha úgy alakult, őt is gond nélkül a kispadra ültettem, amit szó nélkül el is fogadott. Szóval az, hogy nem lehet engem irányítani, Újpesten nem volt szimpatikus. Az olimpiai bajnok vívók egymást követték a vezetői székben, visszatérésem után fél évvel Gedővári Imrét Szabó Bence váltotta, akinek az elejétől kezdve nem tetszett a munkám. Minden meccsünket kritizálta, még azt is, amikor a feröeri Klaksviknak két meccsen, kilenc gólt rúgtunk. Végül engem nem lepett meg, hogy leváltott, a közvéleményt azonban annál inkább.

Ha az ön játékos-pályafutása szóba kerül, a mai napig azzal kezdik, olimpiai bajnokként alig fért be abba az Újpesti Dózsába, amely a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején sorozatban hétszer lett aranyérmes. Nem unja már, hogy mindig ezt emlegetik?
Egyáltalán nem. Hiszen mindig van alkalmam elmondani, milyen nagyszerű dolog volt egy 21-22 éves futballistának, hogy egyáltalán befért az első csapat keretébe, majd világsztárok között játszhatott. Kollár Bandival, Juhász Petivel és Tóth Andrissal együtt vitt föl a felnőtt csapathoz Baróti Lajos, és azt szoktam mondani, hogy a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba még zárójelben is nagy megtiszteltetés volt beférni.

Nagy László (k) gólt szerez az Újpesti Dózsa - SL Benfica Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) mérkőzésen a Megyeri úti stadionban Forrás: MTI/Kovács Gyula

Lehet, hogy máshol többet játszhattam volna, hívtak is más csapathoz, de én nagyon jól éreztem magam Újpesten, ebben a közegben, eszem ágában sem volt távozni. S hogy azért a tehetségen kívül csak ragadt rám más is a világklasszisok között, bizonyítja, hogy 355 NB I-es mérkőzés, 25 válogatottság és egy sosem felejthető világbajnoki szereplés csak összejött.

Az 1978-as argentínai világbajnoki szerepléssel kapcsolatban az első dolog, amiről beszélni szoktunk, hogy a házigazdák elleni első meccsünket a portugál játékvezető, Antonio Garrido – már elnézést, nincs rá jobb szó - elcsalta. Milyen volt ezt belülről megélni?
Én inkább úgy fogalmaznék: a portugál nem nekünk vezette. Mindenestre tény, hogy Törőcsik Andrist – akinek a híre, a tehetsége természetesen eljutott Argentínába, csak úgy, mint Nyilasi Tibié – agyba-főbe rúgták az argentinok, és ezt az igazságtalanságot sem ő, sem Nyíl nem bírta elviselni, ez volt a kiállításuk oka.

Ha nem tesz mást a bíró, csak jobban megvédi Törőt, és egyenlő feltételeket teremt, biztos, hogy nem hagyjuk el vesztesen a pályát.

Pláne, ha 1-1-nél befejeli azt a nagy helyzetét.
A mai napig bánt a dolog, nem véletlen, hogy a lefújás után Cesar Luis Menotti külön kitért erre az esetre, és megköszönte nekem, hogy melléfejeltem a labdát. Mindenestre, ha megnyerjük a nyitótalálkozót, a házigazdák a vállukon vittek volna be minket a következő fordulóba, hiszen az utánunk következő két találkozót kötelező lett volna megnyerniük.

De nem így alakult. A történtek után törvényszerű volt, hogy az olaszok és a franciák simán vertek minket?
Az argentinok elleni vereség, főleg annak körülményei, pláne a két talán legjobb játékosunk elvesztése természetesen nyomot hagyott mindenkiben.

Baróti Lajos bácsi próbált minket fölrázni, de az akkori olasz és francia válogatott szinte egytől egyig világklasszisokból állt, elég, ha csak Dino Zoff, Roberto Bettega, Paolo Rossi vagy éppen Michel Platini és Dominique Rochteau nevét említem meg.

Nagy László gólt szerez az Újpesti Dózsa - SL Benfica Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) mérkőzésen Forrás: MTI/Kovács Gyula

Hazaérkezésünk után különösebb gyász nem volt, ha csak azt nem veszem annak, hogy az Argentínában szerepelt együttes nagy részét elfelejtették. S most nem is elsősorban magamra gondolok, hiszen elég sok kiemelkedő képességű jobb oldali középpályás vagy szélső rohangált annak idején a magyar pályákon. De tény: a következő, spanyolországi vébére egy szinte teljesen új keret alakult ki, és a '78-as vb-csapat keretéből csupán hatan, Martos, Bálint, Tóth Jóska, Nyilasi, Fazekas és Törő maradtak meg.

Ami azt illeti, a mai magyar válogatott sem néz könnyebb feladat elé, hiszen az Európa-bajnokságon bivalyerős ellenfelekkel találkozik. De tény: tavaly ősz óta mintha kicserélték volna a nemzeti csapatunkat. Mitől lettünk ilyen jók?
Azért túlzásokba ne esünk, a mai magyar válogatottból nem jó, hanem eredményes csapat lett. Hiszen azt azért nem állíthatjuk, hogy mindegyik meccsen sziporkázunk, de tény, a játékosok minden mérkőzésen maximálisan odateszik magukat, amit a kapitány kér tőlük, maradéktalanul próbálják megvalósítani.

Jó példa volt erre az Eb-kvalifikáció szempontjából sorsdöntő, Izland elleni mérkőzés, amelyen két perccel a vége előtt már a döntetlennek is örültünk volna, ám volt annyi kurázsi a magyar válogatottban, hogy innen is győzelemre tudta hozni a meccset.

Öröm volt nézni, ahogy a győztes gól előtt Szoboszlai – önbizalommal telve – megindult, és bebombázta a labdát a kapuba. Az eredményesség főleg annak köszönhető, hogy Marco Rossi abszolút testhez álló taktikát talált ki a válogatottnak, az ötvédős majd a háromvédős rendszer maximálisan bevált, rengeteg fiatalt fedezett fel, és épített eredményesen a csapatba, gondoljunk csak arra, Szoboszlai milyen hamar vezér lett, Sallai mennyire hatékonyan és gólerősen játszik, Szalai Attila pedig Mezőkövesdről indulva Európa-szerte keresett védő lett.

Szalai Attila a magyar válogatott egyik nagy erőssége lehet Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez is bizonyítja, hogy Rossi kinevezése telitalálat volt, valamint az is remek dolog, hogy a fiatal játékosaink többsége nap mint nap profi környezetben edződhetnek, de ez igaz az NB I-ből bekerülőkre is (főleg a Ferencváros és a Fehérvár játékosaira), akik az utóbbi években a kupamérkőzéseken tehettek szert kellő nemzetközi rutinra.

De a maximális koncentrációra mindegyik mérkőzésen szükség van; a Lengyelország elleni vb-selejtező igazolta, hogy ezen a szinten egyetlen percre sem szabad kikapcsolni, mert az végzetes lehet.

Ezek után mennyi esélyt ad a mieinknek Portugália, Franciaország és Németország ellen?
Visszakanyarodhatunk az 1978-as vébéhez, legalábbis abban az értelemben, hogy a világbajnok házigazdák ellen sem adott sok esélyt nekünk senki, mégis csak nagy kínkeservvel, játékvezetői segédlettel nyertek ellenünk.

Ezt csak azért említem meg, mert természetesen a világsztárokkal teletűzdelt riválisaink a favoritok, de tíz meccsből egyet mindenki ellen nyerhetünk.

S azt senki nem tudja, hogy nem éppen most jön-e ki nekünk a lépés valamelyik csoportmeccsen? A cél az, hogy jó mérkőzéseket játsszunk Budapesten, nyugodtan robbanjon csak fel a telt házas Puskás Aréna a magyar szurkolók üdvrivalgásától. Számunkra kedvező, hogy mindenfajta eredménykényszer nélkül játszhatunk, hiszen az sem probléma, ha kikapunk, csak tegyünk meg mindent a siker érdekében.

Esetleg kimegy valamelyik mérkőzésre?
Óvatos duhaj vagyok, közvetlenül a vírusjárvány után nem kockáztatok, inkább itthon, fotelből nézem majd a mérkőzéseket. Bár, ha kapnék meghívót, elgondolkoznék. Igaz, nincsenek hiú ábrándjaim, hiszen az Uruguay elleni stadionavatóra sem kaptam tiszteletjegyet.

Egyébként hogy telik egy napja?
A feleségem egy gyógyszertárban dolgozik, reggel elviszem, utána bevásárolok, ebédet főzök. Nem vagyok egy nagy szakács, de balatoni gyerekként a halat nagyon sok formában el tudom készíteni. A különböző krémleveseket is nagyon szeretjük.

Nagy László labdarúgó, az olimpiai válogatott tagja a csapat edzésén 1968-ban Forrás: MTI/Kovács Gyula

A feleségem Kisvárdáról származik, így már kötelező volt megtanulnom az eredeti szabolcsi töltött káposzta elkészítését is; ha megakadok, az internet számos recepttel kisegít. A kis házunkhoz tartozik egy 100 négyszögöles telek is, kertészkedni, füvet nyírni is szoktam, és egyébként is mindig akad valami tennivaló, mostanában a kerítést és a járdát is toldozom, foltozom. A nyáron biztos, hogy eljutunk a Balatonra és Kisvárdára is, de hogy teljes legyen a komfort, vettünk magunknak egy kis jacuzzit is a kertbe, ezzel lesz kerek számunkra a nyár.