Szenzáció: A vívó Mohamed Aida történelmet ír, hetedik olimpiájára utazik

Vívó VB Budapest 2019 világbajnokság
Mohamed Aida
Vágólapra másolva!
A tőrvívó Mohamed Aida 45 évesen (de tényleg nem ez a lényeg) is bekerült az olimpiai csapatba, így a kiváló sportolónő a magyar sport történetének első olyan versenyzője, aki a hetedik olimpiájára készülhet.

Mohamed Aida már az 1993-as esseni világbajnokságon egyéniben ezüstérmet nyert. 1996-tól, azaz az atlantai olimpiától valamennyi ötkarikás játékokon ott volt, a tokiói lesz a hetedik olimpiai részvétele, ez pedig szenzáció. Egyéniben ugyan nem indul, de a csapatversenyben ott lehet a magyar női tőrválogatottban.

Mohamed Aida a hetedik olimpiájára készül Forrás: Csudai Sándor - Origo

Mohamed Aidával még a világjárvány kitörése előtt, 2019-ben készítettünk interjút.

Éjszakába nyúló keddi elnökségi ülésen véglegessé vált a tokiói olimpiára utazó magyar vívóválogatott összeállítása. A sportági szövetség (MVSZ) oldalának beszámolója szerint a válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettje automatikus indulónak számított, a többiek részvételéről a szakági vezetőedzők és a szövetségi kapitány javaslata, valamint a szakmai bizottság véleményezése alapján zárt ülésen határozott az elnökség.

Férfi párbajtőrben névre szólóan szerzett indulási jogot az egyéni világbajnok Siklósi Gergely, női tőrben, valamint férfi és női kardban azonban csapatkvótát harcoltak ki a magyarok, így ezekben a szakágakban a szövetség jelölhette ki azt a négy versenyzőt, aki képviselheti a magyar színeket. Egyéniben hárman-hárman indulnak és ugyanők kezdik a csapatküzdelmet is, a negyedik csapattag pedig becserélhető a verseny folyamán.

Az olimpiai válogatott összeállítása:
férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád (egyéni és csapat), Decsi Tamás (csapat)
női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat)
női tőr: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat)
férfi párbajtőr: Siklósi Gergely
Az elnökség tartalékokat is jelölt: Iliász Nikolász (kard), Szűcs Luca (kard), Lupkovics Dóra (tőr)