Vágólapra másolva!
Kuttor Attila személyében új vezetőedzővel és új edzői stábbal vág neki a jövő évi másodosztályú bajnokságnak a Vasas - jelentette be a klub hivatalos oldalán.

A napokban 51. születésnapját ünneplő tréner pályafutása során profi labdarúgóként 560 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, a válogatottban 19 alkalommal játszott.

Kuttor a Szombathelyi Haladásnál, majd a Mezőkövesdnél dolgozott vezetőedzőként, itt a Magyar Kupa döntőjéig jutott.

Kuttor Attila (jobbra) vezeti a Vasast a következő szezonban Forrás: Picasa

"A Vasas lehetőségei minden tekintetben adottak, így számunkra már csak az a feladat, amit korábbi edzői pályafutásom során is mindig szem előtt tartottam, hogy az adott közösség, amit vezetőedzőként irányítok, folyamatosan fejlődni tudjon. Bármilyen sportágról, bajnokságról, osztályról beszélünk, megnyerni vagy első kettőben végezni és osztályt lépni nem könnyű feladat, bármilyen háttérrel is rendelkezik egy klub. A klubnál mindenkinek magáénak kell éreznie ezt a küldetést, mindezért közösen kell küzdenünk. A siker sosem egy-egy ember teljesítménye, hanem óriási csapatmunka, ebbe a csapatmunkába szeretném beletenni most az én részemet. A klub magyar játékosokkal felálló csapata, a rutinos és tapasztalt labdarúgókból álló gerinc mellett – a kiemelt akadémiák között nagyszerűen szereplő háttérakadémiánknak köszönhetően – hosszú távon fiatalokra épülő filozófia nagyon közel áll hozzám. A pályafutásom során kizárólag Magyarországon játszottam, tulajdonképpen az egész karrieremet magyar közegben éltem le, a felnőtt vonal előtt hét évet dolgoztam utánpótlásban, ezért ha számomra igazán testhez álló egy feladat, akkor az a Vasas jelene, főleg olyan tulajdonosi háttérrel, akik mindezt lehetővé teszik. Ha lehet így fogalmazni, ennél jobbat egy edző nem is kívánhatna" - mondta Kuttor Attila.