Már nem Szergej Rebrov a Ferencváros vezetőedzője

Rebrov
A Bajnok Ferencváros ukrán trénerét választották a szezon legjobb edzőjének
Vágólapra másolva!
A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy távozik Szergej Rebrov, a bajnoki címvédő labdarúgócsapat vezetőedzője.

A klub pénteki hivatalos közleménye szerint az ukrán szakember lemondott posztjáról.

A 47 éves ukrán tréner 2018 augusztusa és 2021 májusa között összesen 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján. Az FTC-vel három bajnoki címet nyert, emellett 2019-ben az Európa-liga, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A Rebrov-korszak zsinórban elért három bajnoki elsőségének jelentőségét remekül szemlélteti, hogy a Ferencváros ezt megelőzően 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott egymást követő három évben is bajnokságot nyerni. Szergej Rebrov visszavonhatatlanul beírta magát a klub történelemkönyvébe, írja klub közleménye.

Szergej Rebrov komoly sikerekkel a háta mögött távozhat a Ferencvárostól Forrás: fradi.hu

"Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint minden ferencvárosi szurkolónak, hogy támogatták a munkámat. A sikereket együtt értük el, örülök, hogy egy ilyen népszerű és nagy múltú együttesnél dolgozhattam" – mondta búcsúzóul Szergej Rebrov.

Az ukrán szakember távozása már nem jelent meglepetést, miután Kubatov Gábor, az FTC elnöke május közepén elárulta, Rebrov már februárban felmondott, még ha a tréner szerint akkor csak egy vitás ügy kapcsán jelezte, hogy az adott feltételek mellett nem vállalja tovább a munkát.