Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokság ötödik játéknapján végre megkezdte szereplését a magyar válogatott is. A mieink hősiesen küzdve a 84. percig gól nélküli döntetlenre álltak a címvédő Portugália ellen, akkor azonban egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést a vendégek, majd Cristiano Ronaldo 11-ese eldöntötte a meccset, végül rúgtak egy harmadik gólt is. A csoport másik mérkőzésén a legutóbbi két világbajnokság győztese, Franciaország és Németország csapott össze Münchenben, és a franciák  Mats Hummels öngóljával 1-0-ra győztek, azaz három ponttal várhatják a mieink elleni szombati meccset.

Nem tört meg a jég, nem írtunk sporttörténelmet, Portugália labdarúgó-válogatottját most sem sikerült legyőznie Magyarországnak.

A győzelem talán nem lett volna reális ezen a meccsen - még akkor sem, ha 0-0-s állásnál Schön Szabolcs nagyszerű egyéni megmozdulása gólt eredményezett, de lesről -, de a döntetlent megérdemelte volna a válogatott.

Az a tendencia, amit a bírók a lesek megítélésénél mostanában alkalmaznak, nem biztos, hogy jót tesz a futballnak. Hiszen Schön esetében a partjelző elindult együtt a támadással az alapvonal felé, megvárta a támadás végét és amikor 50 ezer magyar egyszerre ordította, hogy gól, akkor emelte fel a zászlaját.

Tudjuk, hogy ez a megoldás a videóbíró bevezetése óta működik, mégsem érezzük azt, hogy mindez harmóniában lenne a sporttal és a futball nagyszerűségével.

S ezt akkor is mondanánk, ha ennek az esetnek nem Magyarország lenne a kárvallottja.

A magyar válogatott nagyszerűen tartotta magát az Eb-címvédő portugálok ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Magyarország 84 percig hősiesen küzdött és jól állta a sarat az Európa-bajnoki címvédővel szemben. A portugálok játékát látva az volt az ember érzése, hogy Ronaldóék egyetlen percig sem hittek abban, hogy itt kikaphatnak. Ennek ellenére, ahogy telt az idő, egyre kevésbé volt benne a játékukban a gól.

A végén szerencsével és egy többször megpattanó labdával nyertek, az első bekapott gól lelkileg is szétszedte a magyar válogatottat,

az innen következő újabb két portugál találat pedig csak arra volt jó, hogy Cristiano Ronaldo legyen a legidősebb focista, aki egy Európa-bajnokságon egy meccsen két gólt lő, meg hogy a portugálok világsztárja minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki gólszerzője legyen tizenegy találattal. A Puskás Arénában a 87. percben tizenegyesből, majd a 92.-ben is betaláló Ronaldo a kontinensviadal előtt a francia Michel Platinivel állt holtversenyben az élen. Platini kilenc gólját egyetlen tornán, az 1984-esen érte el, míg Ronaldo rekordot jelentő ötödik Eb-jén szerepel és szerez gólt.

Amúgy a 0-1 és a 0-3 között optikai különbség van, mert a 0-1 kétségtelen jobban néz ki, mint a 0-3, de a válogatott így is hősiesen helyt állt.

Cristiano Ronaldo önmaga második, csapata harmadik gólját szerzi a magyarok ellen a Puskás Arénában Forrás: Getty Images/Laszlo Balogh

Nem véletlen, hogy a magyar játékosok rendkívül csalódottak voltak a lefújás után. Ha egy ilyen minőségű ellenféllel szemben - hazai pályán, 60 ezer néző előtt - a 84. percig 0-0-ra állsz, akkor az már az a szakasza a meccsnek, amikor felsejlik egy káprázatos bravúr lehetősége.

A lefújás után megszólaló magyarok mindegyike kiemelte a csodás közönséget, azt a csúszást-mászást, amit a magyar játékosok ebbe a meccsbe beletettek, meg azt, hogy a későn bekapott első gól valamennyiüket összetörte.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya sem leplezte csalódottságát.

mondta az olasz szakvezető, aki önkritikát is gyakorolt, mert szerinte nem jöttek be a cseréi. A lehozott játékosok közül Schäfer és Kleinheisler szerinte elfáradt, ezért cserélte le őket.

Rossi ugyanakkor összességében nagyon dicsérte együttese teljesítményét, mivel 84 percen át a címvédő ellen olyan szervezett futballt mutatott, amellyel tartotta a gól nélküli döntetlent. Kiemelte azt is, hogy a második félidőben még jobban is játszott, mint az elsőben, mert a labdabirtoklásokból jobban meg tudtak indulni a tanítványai, akik ebben a periódusban ígéretes akciókat is vezettek.

Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon csalódott volt az eredmény miatt Forrás: Getty Images/2021 UEFA/Alex Livesey

méltatta játékosait és a szurkolókat is a magyarok mestere.

A portugálok szakvezetője, Fernando Santos szerint csapata végig jól játszott, mert a biztonságra törekedő magyarokat védekezésre kényszerítették és nem hagyták birtokolni a labdát.

Ennek ellenére a folytatás első tíz-tizenöt percében volt egy kis üresjáratunk. Ahogy pörgött az óra, egyre nehezebb dolgunk volt, nem volt könnyű megszerezni az első gólt, de végül szép győzelemmel rajtoltunk" - értékelt a szakember, aki arról is szót ejtett, hogy fantasztikus volt ismét telt házas stadionban futballozni, egyúttal megköszönte annak a négyezer portugálnak a buzdítást, aki vállalta az utat a magyar fővárosba.

Sallai Roland, a Freiburg támadója a találkozó után elmondta, a magyar csapat a szívét-lelkét kitette a pályára, és nagyon örül, hogy a Puskás Arénában, közönség előtt tudtak játszani.

A saját közönségünk fantasztikus hangulatot teremtett, sajnáljuk nagyon az utolsó tíz percet" - mondta Sallai.

A támadó Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, azért is a világ egyik legjobb játékosa, mert egy olyan mérkőzésen amikor, "oké" teljesítményt nyújt, két gólt tud lőni.

- tekintett előre Sallai Roland.

A magyar szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 0-3 semmilyen szempontból nem jó eredmény, de egyelőre ez még az első csoportmeccs volt, amelyet további kettő követ.

A portugálok elleni vereség tehát semmiképpen sem jelent kiesést, de a folytatás borzalmasan nehéz lesz a magyar válogatott számára.

Szombaton a világbajnok franciák következnek Budapesten, majd a jövő hét szerdán Németország Münchenben. Éppen ezért figyeltük nagy érdeklődéssel az F-csoport kedd esti másik mérkőzését, amelyen a legutóbbi két világbajnokság győztese, Németország és Franciaország csapott össze Münchenben.

A portugálok mieink elleni 3-0-s sikere, ha nem is nehezedett mázsás súlyként a két sztárcsapat vállára, azt azért jelezte, hogy a másik két nagyágyúnak is össze kell kapnia magát, ha tartani akarja a lépést Cristiano Ronaldóékkal.

A német válogatott meglehetősen zaklatott időszak után érkezett az Európa-bajnokságra: a 2018-as oroszországi vb-n nem jutottak tovább a csoportból, kikerült a válogatottból Thomas Müller, Mats Hummels és Jerome Boateng, leszerepeltek a Nemzetek Ligájában (utolsók lettek a csoportjukban), az Eb-selejtezőcsoportjukat pedig ugyan megnyerték, az elmúlt hónapokban vb-selejtezőn kikaptak Észak-Macedoniától (1-2), és belefutottak egy súlyos vereségbe Spanyolország ellen (0-6).

1. félidő
45
20Mats Hummels
20
7Joshua Kimmich
7Joshua Kimmich
0
2. félidő
98
94Adrien Rabiot
94Adrien Rabiot
89Karim Benzema
89Karim Benzema
88Matthias Ginter
88Robin Gosens
88Matthias Ginter
85Karim Benzema
74Kai Havertz
74Serge Gnabry
74Kai Havertz
74Serge Gnabry
62
Összeállítások
Franciaország4-3-1-2
Németország3-4-2-1
Football Pálya
1
Hugo
Lloris
2
Benjamin
Pavard
4
Raphael
Varane
3
Presnel
Kimpembe
21
Lucas
Hernandez
14
Adrien
Rabiot
13
N'Golo
Kante
6
Paul
Pogba
7
Antoine
Griezmann
19
Karim
Benzema
10
Kylian
Mbappe

Franciaország

Kezdők
1Hugo Lloris
2Benjamin Pavard
4Raphael Varane
3Presnel Kimpembe
21Lucas Hernandez
14Adrien Rabiot
94
94
13N'Golo Kante
6Paul Pogba
7Antoine Griezmann
19Karim Benzema
89
89
85
10Kylian Mbappe
16Steve Mandanda
23Mike Maignan
5Clement Lenglet
8Thomas Lemar
9Olivier Giroud
11Ousmane Dembele
12Corentin Tolisso
15Kurt Zouma
18Lucas Digne
20Kingsley Coman
22Wissam Ben Yedder
25Jules Kounde
Cserék

Németország

Kezdők
13Jonas Hofmann
18Leon Goretzka
1Manuel Neuer
4Matthias Ginter
88
88
5Mats Hummels
20
2Antonio Ruediger
6Joshua Kimmich
7
7
21Ilkay Gundogan
8Toni Kroos
20Robin Gosens
88
25Thomas Mueller
7Kai Havertz
74
74
10Serge Gnabry
74
74
12Bernd Leno
22Kevin Trapp
3Marcel Halstenberg
9Kevin Volland
11Timo Werner
15Niklas Suele
16Lukas Klostermann
17Florian Neuhaus
19Leroy Sane
23Emre Can
24Robin Koch
26Christian Guenter
Cserék

Eközben a franciák minden fronton magabiztosan vették az akadályokat, és az elmúlt két év legizgalmasabb kérdése az volt, hogy Didier Deschamps visszahívja-e a válogatottba azt a Karim Benzemát, akit 2015 végén csapattársa megzsarolása miatt kirakott a válogatottból. Meglepetésre visszahívta.

Végül a négy kiebrudaltból három ott volt a pályán, csak Boateng nem, akit Löw nem válogatott be. Az első percek német fölénye után a franciák vették át a játék irányítását, és a 17. percben Manuel Neuernek már bravúrral kellett védenie Kylian Mbapéé 17 méterről leadott lövését. Három perccel később azonban már ő sem tudott segíteni, egy balról érkező erősen középre lőtt labdát, Hummels passzolt a német kapuba. Ez volt a német válogatott történetének első öngólja az Eb-k történetében.

Mats Hummels (fehérben) balszerencsés mozdulata a 20. percben Forrás: AFP/Alexander Hassenstein

A németek két veszélytelen Kroos-szabadrúgással tudtak válaszolni, de Llorisnak szinte nem akadt védenivalója az első félidőben. A németeknél volt többet a labda, de a francia kontrákban volt több gólveszély, még, ha Neuernek nem is kellett több védést bemutatnia. Az első 45 percet kaput eltaláló lövés nélkül lehozó német csapatot hangos füttyszó kísérte az öltöző felé, miközben a játékosok egymással vitáztak.

Szünet után a németek próbáltak támadóbban fellépni, amivel annyit értek el, hogy a Griezmann, Benzema, Mbappé támadó hármas előtt nagyobb lett a hely, és még könnyebben tudtak gyors ellencsapásokat vezetni.

Kai Havertz (7) és Paul Pogba egyaránt csapata egyik legkreatívabb játékosa Forrás: AFP/Franck Fife

Az első rendes német helyzetre az 54. percig kellett várni, akkor egy balról belőtt labdát Serger Gnabry lőtt egy pattanás után kapura, de a földről felpattanó labda egy kicsivel a kapu fölé ment. Az 59. percben Gosens tarolta le Pavard-t a francia ötösön, a védőt pedig percekig ápolták, mielőtt folytatni tudta volna a játékot. A 66. percben Mbappé lőtt gyönyörű gólt nagyjából12 méterről balról, de les miatt nem adta meg a játékvezető.

Löw a 74. percben cserélt először, akkor Leroy Sané és Timo Werner érkezett Gnabry és Havertz helyére. Ennek ellenére a 77. percben a meglóduló Mbappét Hummels szerelte a német tizenhatoson belül – a játékvezető szerint szabályosan. A 85. percben újból Mbappé és a játékvezető volt a főszerepben: előbbi a leshatárról lépett ki, középre tett labdáját Benzema bombázta a kapuba, a VAR azonban ezúttal is lest jelzett.

Mbappe és Benzema összehozott egy gólt, aztán kiderült, hogy mégsem Forrás: AFP/Franck Fife

Az utolsó percekre beszorultak a franciák, de a németek ezúttal sem tudtak egyetlen veszélyes helyzetet sem kialakítani. A világbajnokok csatáját így a franciák nyerték, akik a portugálokhoz hasonlóan három ponttal várhatják a folyatatást.

A második fordulóban június 19-én, szombaton 15 órától Magyarország–Franciaország mérkőzést rendeznek a Puskás Arénában, míg 18 órától Portugália–Németország mérkőzés következik Münchenben.

Eredmények, F csoport:
Magyarország–Portugália 3-0 (0-0)
gól: R. Guerreiro 84., C. Ronaldo 87., 90+3.
Franciaország–Németország (1-0)
gól: Hummels 20. (öngól)