Társoldalunk:

A Kárpátok Maradonája ismét edző lesz Romániában

2021.06.21. 15:03

A 125-szörös román válogatott Gheorghe Hagi a következő idénytől a román élvonalbeli Farul Constanta csapatát fogja irányítani, miután a nagy múlttal rendelkező klub és a Hagi által alapított Viitorul Constanta az összeolvadásról döntött - jelentették be hétfőn az érintettek.

Hagi korábban edzette már a Viitorult, amelynek egyben a tulajdonosa is, de időközben visszalépett, és a háttérből igazgatta a klub sorsát. A csapat 2017-ben román bajnoki címet nyert, az idén azonban gyengén szerepelt az élvonalban, a rájátszásba sem jutott be, és végül a 10. helyen végzett. A Viitorul főleg a Hagi által alapított és az ő nevét viselő labdarúgó-akadémián nevelkedett játékosokra építette a játékoskeretét.

Hagi újra leül a kispadraForrás: NurPhoto via AFP/Alex Nicodim/NurPhoto/Alex Nicodim

Az 1958-ban alapított Farul a fekete-tenger-parti Konstanca kikötőváros nagy hagyománnyal rendelkező együttese, amely mostanig a másodosztályban szerepelt. Az összeolvadás nyomán az új csapat a Farul nevet viseli, a Viitorul által működtetett Hagi Akadémia pedig elsősorban a Farul számára fogja nevelni a futballistákat. A Farul elnöke a Hagi jó barátjának számító Gheorghe Popescu korábbi román válogatott hátvéd lesz, aki mostanig a Viitorul elnöke volt. Popescu korábban futballistaként a Barcelonában és a Galatasarayban is játszott.

Az összeolvadás nyomán megalakult klub élvezi a helyi önkormányzat támogatását, így Vergil Chitac, a város polgármestere a bemutatkozó sajtótájékoztatón bejelentette, hogy egy 18 ezer férőhelyes új stadiont építenek a Farulnak.