Vágólapra másolva!
Jövő héten kezdheti meg a rehabilitációt Kalmár Zsolt, aki az Eb-részvételét keresztülhúzó térdsérüléséről és a válogatott szerepléséről beszélt.

„Nem volt könnyű időszakom, de köszönöm szépen, jól vagyok" – mondta az M4 Sport kamerája előtt Kalmár Zsolt. Az Andorra ellen megsérülő, így az Európa-bajnokságról lemaradó középpályás nehezen viselte az első négy-öt hetet, ez alatt családjából merített erőt, ám most úgy érzi,

jó úton halad, hiszen csütörtökön leveszik rögzítését, jövő héten pedig megkezdheti a rehabilitációt.

„Mikor megsérültem Andorra ellen, egy héten belül meg is műtöttek. Szerencsére a doktor úr mindent megnézett a térdemben, akkor derült ki, hogy a keresztszalag nagy része elszakadt, így nem is csinált semmit, hanem felkeltett, és elmondta, hogy mi a helyzet, rám bízta a döntést."

A 26 éves játékos természetesen a műtét mellett döntött, de három hetet váratott magára a beavatkozás, mert begyulladt a sebe, így csak május végén feküdt újra kés alá.

Kalmár Zsolt súlyos sérülést szenvedett az Andorra elleni meccsen Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

„Körülbelül 20 percig volt fájdalmam a sérülésem után. A legfájóbb az volt, hogy nem lehettem ott a csapattal, és amiért küzdöttem egész évben, amennyi munkát és időt beletettem,

a sérüléssel kárba veszett. Remélem, hogy a jövőben még lesz hasonló lehetőségem. Biztos vagyok benne, hogy erősebben és még motiváltabban fogok visszatérni" – mondta Kalmár, aki a portugálok elleni csoportmeccset a helyszínen szurkolta végig, a franciák ellen viszont nem tudott ott lenni a Puskás Arénában, mert „elég macerás volt mankóval járkálni".

hogy a tagja lehetek. Közel voltunk, hogy egy ilyen csoportból tovább menjünk, de a csapat megtett mindent. Úgy gondolom, így is erőn felül teljesítettünk, mindenkit meglepett, ahogy játszottunk. A vb-selejtezőn erre lehet építeni."

Kalmár három-négy hónapos rehabilitációra számít, amelynek nagy részét Győrben végzi, ha minden jól megy, ősz derekán veheti fel a fonalat Dunaszerdahelyen.