Nyolcéves adósságot hajtana be végre a Tottenham a Real Madridon

Horizontal
Real Madrid's Welsh forward Gareth Bale reacts during the "El Clasico" Spanish League football match between Barcelona FC and Real Madrid CF at the Camp Nou Stadium in Barcelona on December 18, 2019, (Photo by Josep LAGO / AFP)
Vágólapra másolva!
2013-ban a walesi Gareth Bale átigazolása során a Real Madrid szerződésben vállalt egy londoni gálamérkőzést a Tottenham Hotspur csapatával, amire azóta sem került sor. Az angolok idén nyáron újra megpróbálják kisajtolni a meccset a spanyolokból.

Az Európa-bajnokságtól a nyolcaddöntőben búcsúzó walesi csapat sztárjának július közepén kell visszatérnie Madridba, ahol még egy évig élő szerződése. Bár az még nem dőlt el, hogy az új vezetőedző, Carlo Ancelotti számít-e Bale-re, a Spurs vezetőit ez nem érdekli: ők a gálameccset szeretnék Londonban látni, írja a Marca.

Egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy minden bizonytalan. A Real Madrid idén nyáron sorozatban másodszor kénytelen lemondani a jól fizető tengerentúli mérkőzésekről, és, ha ki is mozdulnak a valdebebasi edzőtáborból, akkor a tervek szerint legfeljebb az olasz bajnok Interrel és a német bajnok Bayern Münchennel csapnának össze.

Ancelotti ugyan a szezon kezdete előtt szeretne egy harmadik mérkőzést játszani, de erre a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt aligha Londonban fog sor kerülni. Spanyolország ugyanis a brit kormány, illetve az egészségügyi szervezetek által felállított listán a narancssárga csoportban van, azaz az ibériai országból érkezőkre 10 nap karantén és két PCR-teszt vár. Ezt pedig aligha fogja vállalni a Real azért, hogy ingyen pályára léphessen.