Társoldalunk:

Egy góllal verte az Újpest a Vaduzt az EKL-selejtezőben

2021.07.22. 22:57

Az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében lépett először pályára az előző idényben Magyar Kupát nyert Újpest. A negyedik kerületiek ellenfele egy régi ismerős, a liechtensteini Vaduz volt. A párharc első összecsapására a Szusza Ferenc Stadionban került sor, és a meccset az Újpest nyerte Stieber Zoltán és Junior Tallo, valamint Cicek góljaival 2-1-re.

A hazai csapat az alábbi összeállításban lépett a pályára: Banai-Kastrati-Diaby-Tallo-Stieber-Koutroumpis-Beridze-Onovo-Antonov-Mitrovic-Pauljevic. Az Újpest stábjának közleménye szerint Yohan Croizet és Máté Zsolt kisebb sérülés miatt nem állhattak Michael Oenning vezetőedző rendelkezésére.

Mindössze hét percet kellett várni a találkozó első góljára, amelyet az Újpest szerzett egy szép akció végén Stieber Zoltán, nagyjából 18 méterről eleresztett bombájának köszönhetően. A gyorsan bekapott gól szemmel láthatóan megzavarta a Vaduzt, azonban az első negyedórát követően már a vendégek is vezettek támadást az újpesti kapura, igaz, mindenféle komolyabb veszély kialakítása nélkül.

A 24. perc végén aztán ismét Stieber lőhetett a tizenhatos környékéről kapura egy egész pályán végigfutó újpesti támadás végén, de ezúttal néhány centiméterrel célt tévesztett, így maradt az 1-0-s hazai előny.

Az első félidőben nem esett több gól, de a mérkőzés képéről sokat elárult, hogy a kiegyenlített labdabirtoklás mellett az Újpest hétszer próbálkozott kapura lövéssel, míg a Vaduz mindössze egyszer.

Budapest, 2021. július 22. Az újpesti Stieber Zoltán (b) és Cédric Gasser, a liechtensteini csapat játékosa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, az Újpest FC - FC Vaduz mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. július 22-én. MTI/Szigetváry ZsoltForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A második félidőben az első komolyabb újpesti támadás végén egy jó kényszerítőzést követően Tallo egy szép csellel csapta be védőjét és jó tíz méterről lőtte be saját maga első, csapata második találatát a meccsen, a 64. percben.

A második gól érezhetően megnyugtatta és még magabiztosabbá tette az újpestieket, talán kicsit túl magabiztossá is. A 81. perc elején egy saját térfélen elveszített labdát körülbelül 25-26 méterről lőtt el Cicek Banai kapujára, aki csak beleérni tudott a lövésbe, de hárítani már nem sikerült, így 2-1-re szépített a Vaduz.

Az Újpest az utolsó percekben megpróbálta visszaállítani a kétgólos különbséget, ehhez legközelebb a rendes játékidő utolsó percében voltak a lila-fehérek. Ekkor Beridze kapott egy jó labdát a tizenhatoson belül, de egy vendég védő szerelte, igaz, mindezt úgy, hogy a labdához nem ért. A bíró sípja azonban néma maradt, így nem kapott a hazai csapat tizenegyest, maradt a 2-1-es eredmény, ami a lefújásig nem is változott.

A visszavágóra július 29-én kerül sor a Vaduz ideiglenes otthonában zárt kapuk mögött, egygólos újpesti előnyről indulva.