Vágólapra másolva!
Visszatérhetnek a szurkolók a stadionokba a spanyol labdarúgó-bajnokság jövő pénteken rajtoló új idényében.

A spanyol kormány szerdán jelentette be,

hogy a koronavírus-járvány miatt a lelátói kapacitásnak legfeljebb negyven százalékát foglalhatja el a közönség.

Carolina Darias egészségügyi miniszter elmondta, hogy bizonyos korlátozások továbbra is érvényben maradnak, például a távolságtartás, az arcmaszkok használata, illetve a stadionokon belüli étkezés és dohányzás tilalma. Hozzátette, a létszámkorlátozást a hónap végén újratárgyalják.

Az előző szezon végén korlátozott számban már beengedték a szurkolókat a stadionokba Forrás: NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport

Az előző szezon végén korlátozott számban már beengedték a szurkolókat a stadionokba az országnak azokon a részein, ahol a járványhelyzet ezt lehetővé tette. Darias azt is elmondta,

hogy a teremsportágakban egyelőre a lelátói kapacitás harminc százalékát használhatják ki a klubok.