Vágólapra másolva!
A még mindig csak 20 éves Take Kubo a Real Madrid régi-új vezetőedzőjétől, Carlo Ancelottitól sem kapta meg a lehetőséget. A japán futballista visszatér a Real Mallorcába, ahol korábban már bizonyította tehetségét.

A japán labdarúgás legnagyobb tehetsége, Take Kubo a tokiói olimpián is bizonyította képességeit. Hiába "csak" U23-as torna a férfiaknál az ötkarikás játékok, ha valaki mindhárom csoportmérkőzésén betalál, amellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Kubo először Dél-Afrika ellen szerzett győztes gólt, majd a japánok első találatát szerezte a Mexikó elleni 2-1-es, és a Franciaország elleni 4-0-s siker alkalmával is. Az egyenes kieséses szakaszban ugyan nem tudott a kapuba találni, de az elődöntőbe így is sikerült bejutnia a házigazdákkal.

Take Kubo már 18 évesen is kiemelkedett a Real Mallorcából a 2019-20-as szezonban Forrás: RCD Mallorca/Twitter

A Barcelonában nevelkedő, majd rövid ideig Tokióba visszatérő szélsőt a Real Madrid 2019-ben szerződtette, de eddig egyetlen alkalommal sem léphetett pályára tétmérkőzésen a spanyol sztárcsapatban.

A madridiak folyamatosan kölcsönadogatták kisebb-nagyobb csapatoknak, amelyek közül pont abban a Mallorcában játszott a legjobban, ahol a 2019-20-as szezont eltöltötte, és most ahová a csapat újbóli feljutását követően visszatérhet. Az előző szezonban Unai Emery nem tudta őt jól használni a Villarrealban, és José Bordalás játékfilozófiájába sem feltétlenül illett a Getafénál.

Most a Mallorcába visszatérve ismét bebizonyíthatja, hogy szépen lassan megérik rá, hogy a Real Madridban is bemutatkozhasson. A La Liga 1. fordulójában a Betis látogat Palma de Mallorcára.