Vágólapra másolva!
Péntek este a Premier League első fordulójának nyitómérkőzésén az Arsenal 2-0-ra kikapott az újonc Brentford otthonában, így a nyugat-londoni csapat 74 év után győzelemmel tért vissza az élvonalba.

Az Arsenal számára kulcsfontosságú lett volna a jó kezdés. Mikel Arteta csapata az előző szezont a nyolcadik helyen zárta, ezzel pedig nem tudta kiharcolni az európai kupaszereplést, ilyen szégyen pedig legutóbb az 1995/1996-os szezonban esett meg az észak-londoni csapattal.

Az újonc Brentford az 1946/47-ös szezon után jutott fel ismét az élvonalba, ezzel a nyugat-londoni klub lett a Premier League történetének 50. első osztályú csapata – azon belül is a 10. londoni klubja.

Óriási volt az érdeklődés a Premier League nyitómérkőzésére Forrás: AFP/Adrian Dennis

Az Arsenal számára nem ígérkezett könnyűnek a nyugat-londoni túra, ugyanis a csapat két sztárcsatára, a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang és a francia Alexandre Lacazette sem utazott el a mérkőzésre betegség miatt, így a brazil válogatott olimpiai aranyérmet nyerő Gabriel Martinelli és a 20 éves angol támadó, Folarin Balogun került be a kezdőbe.

A meccs elején az Arsenal birtokolta többet a labdát, de a 12. percben mégis majdnem a Brentford szerzett vezetést. A 12. percben Bryan Mbeumo kapott egy kiugratást, kiszorított szögből, 14 méterről lőtt, de a bátor kísérlete a bal kapufán csattant.

A folytatásban az Brentford átvette a játék irányítását, és a 21. percben egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést.

Egy rossz felszabadítás után Sergi Canóshoz került a labda, a spanyol középpályás balról befelé cselezett, majd 11 méterről visszahúzta a labdát a jobb alsó sarokba.

  • Sergi Canós az első Brentford-játékos, aki gólt lőtt az első osztályban Len Townsend óta. Az angol focista 1947 májusában, a Sunderland ellen volt eredményes, 27 110 nappal ezelőtt.
  • A 24 éves középpályás a második spanyol játékos, aki a szezon első gólját lőtt a Premier League-ben. Korábban a Swansea támadója, Michu volt elsőként eredményes a 2012/13-as szezonban.
A spanyol Sergi Canós lőtte a szezon első gólját Forrás: AFP/Adrian Dennis

A folytatásban a Brentford sokkal lendületsebben játszott, de, nem tudta növelni az előnyét. A fordulás után az Arsenal sebességet váltott, és az 51. percben majdnem egyenlíteni tudott. A csapat új 10-ese, a saját nevelésű Emile Smith Rowe tört be a tizenhatoson belülre, 13 méterről lőhetett, de a spanyol David Raya hárította a ziccerét.

Negyedórával később egymás után két Arsenal-helyzet is kimaradt. Előbb Kieran Tierney megpattanó bombája került el néhány centivel a kaput, a szöglet után pedig Martinelli csúsztatott fejese kerülte el a Brentford kapuját.

Amikor már úgy tűnt, bármikor jöhet az Arsenal egyenlítőgólja, a Brentford eldöntötte a meccset a 73. percben.

Mads Bech Sörensen sokadik óriási bedobása után nem tudtak felszabadítani az Arsenal védői, a hosszún érkező Christian Norgaard pedig közelről a kapuba fejelt.

  • A dán védő 86 meccses góltalansági sorozatot szakított meg a találatával. Legutóbb a Bröndby IF színeiben szerzett gólt az FC København ellen még 2017 novemberében.

A hajrában az Arsenal még ment előre a szépítésért. A 87. percben Nicolas Pépének volt még egy komoly helyzete, de David Raya óriási bravúrral hárította az elefántcsontparti támadó lövését, így az eredmény már nem változott.

A Brentford 74 év után győzelemmel tért vissza az angol élvonalba, az Arsenal pedig úgy tűnik, idén sem lesz tényező a Premier League-ben.

Premier League, 1. forduló:
Brentford-Arsenal 2-0 (1-0)

1. félidő
22Sergi Canos
22Ethan Pinnock
2. félidő
86Bryan Mbeumo
81Calum Chambers
80Frank Onyeka
73Christian Noergaard
71Kristoffer Vassbakk Ajer
71Gabriel Martinelli
59Folarin Balogun
Összeállítások
Brentford3-5-2
Arsenal4-2-3-1
Football Pálya
10
Joshua
Dasilva
1
David
Raya
20
Kristoffer
Vassbakk Ajer
18
Pontus
Jansson
5
Ethan
Pinnock
7
Sergi
Canos
15
Frank
Onyeka
6
Christian
Noergaard
27
Vitaly
Janelt
3
Rico
Henry
19
Bryan
Mbeumo
5
Thomas
Partey
6
30
Edward
Nketiah
1
Bernd
Leno
21
Calum
Chambers
4
Ben
White
22
Pablo
Mari
3
Kieran
Tierney
23
Albert
Sambi Lokonga
34
Granit
Xhaka
19
Nicolas
Pepe

Brentford

Kezdők
10Joshua Dasilva
1David Raya
20Kristoffer Vassbakk Ajer
71
18Pontus Jansson
5Ethan Pinnock
22
7Sergi Canos
22
15Frank Onyeka
80
6Christian Noergaard
73
27Vitaly Janelt
3Rico Henry
19Bryan Mbeumo
86
17Ivan Toney
8Mathias Jensen
13Patrik Sigurdur Gunnarsson
4Charlie Goode
29Mads Bech
30Mads Roerslev
11Yoane Wissa
28Mads Bidstrup
9Marcus Forss
14Saman Ghoddos
21Halil Dervisoglu
Cserék

Arsenal

Kezdők
5Thomas Partey
6Gabriel
30Edward Nketiah
1Bernd Leno
21Calum Chambers
81
4Ben White
22Pablo Mari
3Kieran Tierney
23Albert Sambi Lokonga
34Granit Xhaka
19Nicolas Pepe
10Emile Smith Rowe
26Folarin Balogun
59
14Pierre-Emerick Aubameyang
9Alexandre Lacazette
35Gabriel Martinelli
71
49Karl Hein
2Hector Bellerin
16Rob Holding
17Cedric Soares
20Nuno Tavares
7Bukayo Saka
15Ainsley Maitland-Niles
25Mohamed Elneny
24Reiss Nelson
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista