Vágólapra másolva!
Péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában az MTK Budapest 2-1-re kikapott a Kisvárda csapatától az új Hidegkuti Nándor Stadionban, így João Janeiro csapata a harmadik meccsét is megnyerte a szezonban, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

A NB I 3. fordulójában két veretlen csapat találkozott a fővárosban. Az MTK a Gyirmót elleni idegenbeli döntetlen után hazai pályán legyőzte a Budapest Honvéd csapatát. A Kisvárda nagyszerűen kezdte az OTP Bank Liga 2021/22-es idényét, előbb Budapesten a Ferencváros, majd otthon a Gyirmót ellen nyert 2-1-re. Az MTK a legutóbbi győztes találkozó előtti nyolc hazai meccséből csak egyet nyert meg, míg a Kisvárdának az utóbbi időben kitűnő az idegenbeli mérlege: március közepe óta négy mérkőzésen tíz pontot szerzett, egyedül a Groupama Arénában kapott gólt.

A találkozót az MTK kezdte aktívabban, a Kisvárda inkább kontrajátékra rendezkedett be. Az első helyzet a fővárosi csapat előtt adódott a 11. percben.

A román válogatott Gheorghe Grozav szerzett labdát a félpályánál, a korábbi kisvárdai játékos egy remek szólóval betört a tizenhatoson belülre, azonban mielőtt lőhetett volna, a brazil Matheus Leoni szerelni tudta.

Tíz perccel később a Kisvárda veszélyeztetett egy gyors ellentámadással. Claudiu Bumba ugratta ki Jasir Asanit, az albán támadó egyedül törhetett kapura, de közeli lövését Milan Mijatovic lábbal védeni tudta. Ráadásul Antal Péter játékvezető is jelezte a lest, így a vendégcsapat gólja akkor sem lett volna érvényes, ha Asani betalál.

A folytatásban a Kisvárda átvette a játék irányítását, sokkal veszélyesebben játszott, mint az MTK, a 32. percben mégis a fővárosi csapat szerzett vezetést egy gyönyörű góllal.

Egy szép kényszerítő végén Balázs Benjámin készítette le a labdát Grozavnak, a román támadó pedig 19 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Grozav leigazolása egyelőre telitalálatnak tűnik Forrás: Zádor Péter/MTK Budapest
  • A nyáron igazolt román támadónak a harmadik meccsén ez volt a második gólja az MTK csapatában.

A gól után az MTK játékban is feljavult, és az első félidő hajrában kis híján növelte az előnyét. A 43. percben Nagy Barnabás baloldali beadására Bojan Miovski érkezett középen, a macedón focista kapásból lőtt 14 méterről, de a dropból elvállalt kísérlete néhány centivel elkerülte a kap jobb oldalát.

A második félidő elején az MTK majdnem megszerezte a második gólját, de Palincsár Martin 21 méteres tekerése néhány centivel elkerülte a bal alsó sarkot.

A Kisvárda sokáig alig lépte át a félpályát, az 57. percben azonban majdnem kiegyenlített. Jaroslav Navrátil kapott egy remek kiugratást, nyolc méterről ziccert lőhetett, de Mijatovics lábbal védeni tudott.

A folytatásban a Kisvárda sebességet váltott, és a 66. percben a csereként beálló Czérna Erik majdnem gólt fejelt. Két perccel később Jasmin Mešanović is fejelhetett volna egy gólt, de a bosnyák játékos óriási helyzetben méterekkel célt tévesztett.

A 69. percben aztán egyenlített a Kisvárda.

Matheus Leoni jobboldali oldalszabadrúgására Hej Viktor robbant be, és öt méterről a jobb alsó sarokba csúsztatott.

Giovanni Costantino csapata két fejesgólt kapott Forrás: Zádor Péter/MTK Budapest

A 75. percben megfordította a meccset a Kisvárda. Ismét Matheus Leoni állt oda egy oldalszabadrúgáshoz, a középre tekert labdájára Mešanović érkezett, és a gyönyörű csúsztatott fejese a kapu jobb oldalában landolt.

Az utolsó negyedórában az MTK mindent megtett az egyenlítésért, Giovanni Costantino próbálta cserékkel felpörgetni a csapatát, de a Kisvárda védelme nagyon jól zárt.

A 92. percben Grozav törlesztésért még kaphatott volna egy piros lapot, de valami érthetetlen oknál fogva a videobíró-szobából nem jelezték, hogy piros lapot ért a volna az MTK támadójának a rúgása, de az a végeredményen semmit változtatott.

João Janeiro csapata a harmadik meccsét is megnyerte a szezonban, és a Kisvárda továbbra is vezeti a bajnokságot.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista