Szerdán délután lejátszották a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójából óriási vihar miatt félbeszakított Zalaegerszeg-Puskás Akadémia mérkőzést. A találkozó a 70. perctől folytatódott 2-1-es felcsúti vezetésről, amely végül 3-1-es vendégsikerrel zárult.
A vasárnapi találkozóból egy óra telt el, amikor feltámadt a szél, ami olyan erővel fújt, hogy már különféle tárgyakat hordott be a pályára.
A 70. percben aztán 2-1-es felcsúti vezetésénél leszakadt az ég Zalaegerszegen, a szurkolók próbáltak fedett helyeket keresni, Bogár Péter játékvezető pedig félbeszakította a meccset az ítéletidő miatt.
Az esőzés azonban nem állt el, és a pálya talaja is használhatatlan lett, így a játékvezető bő fél óra szünet után úgy döntött, hogy nem folytatják a találkozót.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hétfőn úgy döntött, hogy a találkozót a 70. perctől folytatni kell.
A vasárnapi hetven perchez képest annyi apró változás történt, hogy a Puskás Akadémia azóta bejelentette, hogy csapata középpályása, Kiss Tamás a holland élvonalban szereplő Cambuur csapatához igazolt. A 20 éves focista vasárnap még kispados volt, szerdán már értelemszerűen nem volt ott a felcsúti csapat keretében.

Az utolsó húsz percet értelemszerűen a hátrányban lévő Zalaegerszeg kezdte aktívabban. Az első zalai lehetőségre a 78. percig kellett várni. Ekkora Bedi Bence lekészített labdáját Josip Spoljaric lőtte el 18 méterről, de a horvát focista nem találta el a Puskás Akadémia kapuját. A 83. percben aztán bravúrt kellett bemutatni Tóth Balázsnak. Egy gyors támadás végén Skribek Alen lőtt kapura hat méterről, de a Puskás Akadémia kapusa leért a bal alsó sarokba tartó lövésre.
A hajrában a Zalaegerszeg még próbálkozott, de a Puskás Akadémia veszélyes kontrákat vezetett, és egy ilyenből a 92. percben Marius Corbu eldöntötte a meccset.
Ezzel a győzelemmel a Puskás Akadémia feljött a tabella harmadik helyére, a ZTE pedig maradt a 11. kieső helyen, és továbbra is nyeretlen az OTP Bank Ligában.