Vágólapra másolva!
Korábban is írtunk róla, hétfő délután pedig hivatalossá is vált, hogy Nagy Ádám visszatér Olaszországa, ahol a Serie B-ben szereplő Pisa játékosa lesz.

Az 51-szeres magyar válogatott és kétszeres Eb-résztvevő Nagy Ádám 2016 és 2019 nyara között már eltöltött három évet Olaszországban, a Bologna csapatában szerepelt, majd a Bristol City játékosa lett.

Angliában két év alatt 62 meccsen lépett pályára, lőtt három gólt és adott négy gólpasszt.

Az AC Pisa győzelemmel rajtolt a Serie B-ben, a nyáron pedig komoly átalakuláson esett át. A Juventusból érkezett ambiciózus sportigazgatóként az a Claudio Chiellini, aki korábban ikertestvére, az olasz fociikon, Giorgio Chiellini ügynöke volt, majd hosszú éveken át a torinóiak utánpótlásánál dolgozott.

A két klub már mindenben megegyezett, már csak az ilyenkor formalitásnak számító orvosi vizsgálatok vannak hátra.