A Haladás futsalcsapata főtáblára jutott a Bajnokok Ligájában

Haladás VSE futsal
Vágólapra másolva!
A Haladás futsalcsapata főtáblára jutott a Bajnokok Ligájában, mivel kedden 3-2-re felülmúlta a házigazda Tiranát, így albániai selejtezőcsoportjában három győzelemmel elsőként végzett.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a szombathelyi együttes harmadik összecsapásán a 10. percre kétgólos előnybe került, a házigazdák azonban még a szünet előtt szépítettek.

A fordulást követően ismét kettőre nőtt a különbség, melyet az albán gárda már csak csökkenteni tudott a végjátékban.

A Haladás szombaton a norvég Utleira együttesét verte 5-1-re, majd vasárnap a luxemburgi Differdange csapatát 4-3-ra győzte le.

A nyolc négyesből az első helyezettek, valamint a legjobb második jutott a 32 együttest számláló főtáblára.