Vágólapra másolva!
Amikor eltelik három forduló egy bajnokságból, akkor még semmi értelme tabellát vizslatni, pálcát törve ítéletet mondani, egyeseket mennybe küldeni, másokat temetni. Valamit azonban már most is lehet: elemezni a rajtot. Mert a 400 méteres síkfutásnál is fontos az első 30-40 méter, és nem mindegy az sem, hogyan ugrik vízbe és kezd el tempózni az úszó 100 méteren.

Hosszú távú következmények levonása nélkül megállapítható, hogy a Bundesligában a legkellemesebb meglepetést szurkolóinak eddig a Freiburg okozta. Ez nekünk, magyaroknak azért is különösen érdekes, mert itt játszik válogatottunk egyik erősége, Sallai Roland. A fekete-erdei csapat egy bielefeldi gól nélküli találkozóval nyitott, melyen a magyar válogatott játékos a kispadon kezdett, de a hajrában beszállt. A Dortmund ellen már kezdő volt, és a mérkőzés hőse lett, ugyanis a szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozó mérkőzésen gólt szerzett. A harmadik találkozón, szombaton már nem is lehetett kihagyni őt. Ezen a mérkőzésen a kis csapat folytatta a jó szereplését, elsöprő első félórát produkált Stuttgartban.

Amikor Sallai a 28. percben gólpasszt adott Hölernek, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, hisz' már 3-0-ra vezetett a „fekete sereg".

El is vitte a három pontot, így a gárda nagyszerűen rajtolt.

Sallai Roland újra csapata erőssége volt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Akárcsak Szalai Ádám Mainza. Három meccséből kettőt megnyert, ráadásul úgy, hogy a rajt előtt nem sokkal a világjárvány látogatást tett a csapatnál. Szalai is emiatt hagyta ki a Leipzig elleni győzelmet, ám a következő két találkozón már ott volt a pályán. Szombaton a kezdőcsapat tagja volt, és

aki látta a Greuther Fürth elleni teljesítményét, az egyhamar nem felejtheti.

Olyan volt, mint egy ókori gladiátor, ütötték-verték, több sebből vérzett, de mindig talpra állt, és folytatta a hősies küzdelmet. Kezére léptek stoplis cipővel, később majdnem kirúgták a helyéről a térdkalácsát. Kezét bekötötték, lábát elfagyasztották, a két ápolás között lőtt egy gólt. Egy olyan igazi „szalaist": jött a beívelés jobbról, ő pedig a védők közé berobbanva a hálóba vágta a labdát.

A félidő hajrájában látványosan hozta helyzetbe társát, a szünetben a kék ragtapaszt fehérre cserélte a kezén a csapat orvosa, ő pedig küzdött tovább. 3-0-s győzelemhez segítette a Mainzot, erőfeszítései elismeréseként a mérkőzés után a szurkolók őt választották a meccs emberének, és kihívták magukhoz, hogy vezényelje az ismert óvodásdalt, mely a legtöbb Bundesliga-stadionban felhangzik győztes hazai találkozó után.

Szalai Ádám a Greuther Fürth ellen is nagyot küzdött Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Fabian Strauch

Sallain és Szalain kívül az első három fordulóban már Szoboszlai Dominik is szerzett gólt. Ő a szezont még a kispadon kezdte, így csak a második mérkőzésén tudott először duplázni. Nem mindennapi módon robbant be a Bundesligába. Két magyar válogatott csapattársa, Gulácsi Péter és Willi Orbán szokás szerint kihagyhatatlan a lipcsei gárdából, így az ezredforduló Energie Cottbusa után ismét van egy „nagyon magyar" gárda a német első osztályban.

A szintén az egykori NDK területén található Cottbus annak idején két részletben hat évet töltött a legjobbak között, ám a szereplése folyamatos kötéltánc volt a két osztály között. Az RB Leipzig viszont a bajnoki címért harcol. Elvileg. Mert az indulás nem lett tökéletes: 3 mérkőzésből 2 vereség. A nyitóforduló mainzi veresége után vasárnap Wolfsburgban is kikapott a szász csapat. Gulácsi Péter kicsit több szerencsével megóvhatta volna kapuját a góltól, Szoboszlai Dominik pontrúgásai lehettek volna pontosabbak is, és Willi Orbán jobb koncentrációval pontot menthetett volna. Ám a vége vereség lett, és ezzel együtt a tény: a Leipzig rosszul indult az idei pontvadászatban, és nagyon jól jön a válogatott találkozók miatti szünet.

A Wolfsburg ellen semmi nem jött össze a Lipcsének Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Swen Pfortner

A magyar érdekeltségű csapatok közül a legrosszabbul a Hertha rajtolt: mindhárom meccsét elveszítette. Baj persze még nincs, hisz Kölnben ki lehet kapni, a Wolfsburgtól még hazai pályán is, a szombati müncheni vereség esetében pedig csak az eredmény és a mutatott játék volt kínos. A csapat vezetőedzője, Dárdai Pál el is mondta a 0-5 után, hogy jelenleg rossz úton jár a csapata, és számára is sokkoló volt a müncheni teljesítmény. Az első két vereség kicsit „megfogta" a társaságot. Sajnos, fiára, Mártonra csak a kölni meccsen számíthatott, azóta sérült a védőjátékos. Nyilván azt soha nem fogjuk megtudni, hogy az ifjú meggátolta volna, vagy sem Musialaék fickándozását, de az biztos, hogy a Tokióban olimpiai aranyérmet szerző Matheus Cunha a jövőben már nem lehet a Hertha hasznára. Ugyanis a szokott okos berlini játékospolitikának köszönhetően ő már az Atlético Madrid játékosa. A berlini nagy múltú csapat jelenleg az egyetlen pont nélküli gárda, valószínűleg nem vár könnyű szezon a két Dárdaira, de minimum három gyengébb társulatot lehet találni a ligában. Dárdai edzőképességeit és fanatizmusát ismerve megtalálja majd a fővárosi csapat. Kérdés, hogy meddig viselik el ezt az állapotot a Hertha szurkolói és szponzorai.

A hetedik Bundesliga-magyar, Novothny Soma bemutatkozására még várni kell az első osztályban. Thomas Reis még nem szavazott bizalmat a magyar játékosnak, így Marco Rossi szövetségi kapitány sem tudhatja, mire lehet képes egy komoly közegben. Így ő nem tagja a válogatott keretnek, ahogy Dárdai Márton sem. A többi öt, Németországban játszó focistánk viszont folyamatosan érkezik haza, és mindannyiukra főszerep vár a héten.

Egy olyan mérkőzésen, melyhez kísértetiesen hasonlót a múltban már játszott a magyar nemzeti tizenegy. Amikor 2000. szeptember 3-án a magyar válogatott a nagy meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott vb-selejtezőn a Giovanni Trapattoni irányította Olaszország ellen, akkor öt olyan focistánk volt a kezdőcsapat tagja, aki a Bundesligában szerepelt. Király Gábor a Herthában védett, Lisztes Krisztián a VfB Stuttgartot irányította, míg a két védő, Mátyus János és Sebők Vilmos, továbbá a csatár, Horváth Ferenc az Energie Cottbust erősítette. Utóbbi szerezte a válogatott mindkét gólját, és így született a bravúrdöntetlen, pedig az ellenfélnél olyan világklasszisok szerepeltek, mint Paolo Maldini, Fabio Cannavaro, Alessandro Del Piero, Filippo Inzaghi vagy Francesco Totti. Ám a Bundesligában játszó magyarokra épített Bicskei-csapatot ők sem tudták legyőzni. Reméljük, az angolok mai világsztárjai sem lesznek képesek diadalmaskodni a Németországban szereplő magra épített Rossi-csapattal szemben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista