Vágólapra másolva!
A marokkói szövetségi kapitány állítása szerint válogatott futballistához méltatlan viselkedés miatt maradt ki a nemzeti csapat soron következő világbajnoki selejtezőire készülő keretéből az ország legnagyobb sztárja, a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győztes Hakim Zijecs.

"Az előző két találkozón olyan volt a magatartása, amely méltatlan egy csapat vezetőjéhez és példaképhez.

- nyilatkozta a szakvezető, Vahid Halilhodzic.

Hakim Zijecs az előző szezonban BL-trófeát nyert a Chelsea csapatával Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A szakember elárulta: három hónapja, a Ghána elleni felkészülési mérkőzés előtt Zijecs azt mondta neki, nincs megfelelő állapotban, ezért nem akar leülni a kispadra. Az orvosi stáb ugyanakkor megvizsgálta, és játékra alkalmasnak találta, a futballista ezt követően a második félidőben nem akart bemelegíteni.

"Nem csalhatsz a válogatottnál, vagy ott vagy százszázalékosan, vagy nem"

- tette hozzá a tréner.