Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett az albán csapat vendégeként a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának ötödik fordulójában. Ez volt a két csapat hetedik egymás elleni mérkőzése, az albánok először szereztek gólt és első alkalommal diadalmaskodtak. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi válaszolt az újságírók kérdéseire. 

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Elbasanból.

„Egyik eredmény sem jó, de mindkettő különböző okokból" – mondta az angolok és az albánok elleni vereségek kapcsán Marco Rossi.

de nem szabad elfelejtenünk, hogy már az angol meccs előtt voltak komoly problémáink, amely nem lett jobb erre a mérkőzésre sem" – tette hozzá az olasz szakember.

Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban elmondta, hogy nagyobb szabadságot szeretett volna neki adni,

azért játszott ennyire elöl.

Marco Rossi csalódottan értékelt az albánok elleni vereséget követően Forrás: Hegedűs Gábor/Origo

„Még nincs közel sem csúcsformában, ez teljesen egyértelmű. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokkal jobb teljesítményre számíthatunk tőle" – tette hozzá.

„Semmi nincs még veszve, Albánia jön Magyarországra, és még mi is játszunk majd Lengyelországban. Kemény feladat áll előttünk, de a matematikai esély megvan a második hely megszerzésére.

Meglátjuk, hogy mennyit sikerül megvalósítani a jövőben az elképzeléseinkből" – árulta el Rossi, aki Gulácsi Péter lecserélésével kapcsolatban elmondta, kicsit zavart volt a félidőben az ütközés miatt, bár nem szédült, mégis jobbnak látták lehozni. Reméli, hogy nincs semmi komoly baja, az orvosi csapat tüzetesebben is meg fogja vizsgálni.

„Sallai Roland klubja még nem adott tájékoztatást a játékossal kapcsolatban, de

az RB Leipzig labdarúgói, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán és Gulácsi Péter a meccs után hazautaznak Németországba"

– tette hozzá.

Marco Rossi együttese szerdán Andorrát fogadja vb-selejtezőn.