Társoldalunk:

Olyat láthatnak a Premier League-ben, mint korábban még soha

2021.09.20. 18:04

Szombaton délután a Premier League 6. fordulójában sorra kerülő Watford-Newcastle United mérkőzést Jarred Gillett fogja vezetni, aki az első tengerentúli játékvezető lesz az angol élvonal történetében.

A 34 éves ausztrál játékvezető 2019 óta már többször is szerepet kapott az angol futballban; az előző idény végén ő fújta a sípot a PL-be való feljutásért rendezett rájátszás Brentford-Bournemouth mérkőzésén, ugyancsak első nem britként.

A PL-ben eddig egyszer kapott szerepet, méghozzá az idei szezon első fordulójában, amikor ő volt a Burnley-Brighton találkozó videós különítményének vezetője, és számos kritikát kapott. 

Gillett most a PL-ben öt forduló után a 11. helyen álló Watford és a 17. helyen álló Newcastle mérkőzését fogja dirigálni, így vonulva be az angol élvonal történelmébe. Előbbi csapatnak egyébiránt van már tapasztalata az ausztrállal, aki a bírói stáb tagja volt az előző másodosztályú idényben a Preston elleni 4-1-es siker alkalmával.

És még egy érdekesség: utolsó ausztráliai mérkőzését 2019-ben bemikrofonozva és kihangosítva vezette, ami átütő sikernek bizonyult.