Társoldalunk:

Megszerezte első győzelmét a Juventus az olasz bajnokságban

2021.09.22. 20:26

Megszerezte idénybeli első győzelmét a bajnokságban a Juventus, amely hátrányból fordítva végül 3-2-re nyert a Spezia vendégeként a Serie A ötödik fordulójának szerdai esti mérkőzésén.

A 2020-ig sorozatban kilencszer bajnok Juventus borzalmas rajtot vett, és azzal a tudattal léphetett pályára szerda este, hogy mindössze két ponttal a kiesést érő, 18. helyen áll. Ugyanakkor Massimiliano Allegrivel a kispadon a múlt héten már mutattak biztató jeleket a torinóiak, a Malmőt simán verték a Bajnokok Ligájában, hétvégi a Milan ellen az első félidőben remekül futballoztak, a fordulás után pedig a 75. percig magabiztosan őrizték előnyüket. A játék mellett viszont már az eredmények sem maradhatnak el, így szerdán kötelező győzelem várt a csapatra a Spezia otthonában.

Ennek megfelelően nagy intenzitással kezdte a találkozót a Juventus, amely az első félidő felénél megszerezte a vezetést az addig támadásban semmit sem mutató Spezia ellen. Rabio a 28. percben remekül készítette le fejjel a labdát Moise Keannek, aki a kapu bal oldalába lőtt.Nem örülhettek azonban sokáig a vendégek, ugyanis a Spezia az első kapuralövéséből egyenlíteni tudott. Emmanuel Quartsin Gyasi egy szép egyéni akció után tört be a tizenhatoson belülre, majd tanári mozdulattal tekert a jobb felső sarokba. 

Moise Kean szerzett vezetést a JuventusnakForrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A vendégek az első félidő hajráját is megnyomták, Dybala kétszer is ígéretes helyről lőhetett szabadrúgást, azonban Jeroen Zoet rendre védte a próbálkozásait. Minden sorozatot figyelembe véve az argentin játékos a 200. mérkőzésén lépett pályára kezdőként a Juventus színeiben.

Allegri kettőscserével igyekezett frissíteni a szünetben csapatán, azonban újabb gólt a Spezia szerzett rögtön a fordulást követően. Janis Antiste csapott le egy hosszan előrevágott labdára a 49. percben, majd két védő mellett a rövid sarokba lőtt.

A folytatásban egyre jobban nyomott a Juventus. Kean, majd Dybala helyzeténél még bravúrral védett a hazaiak kapusa, a 66. percben aztán már ő is tehetetlen volt, egyenlített a Juventus.Chesa szerzett erőszakosan labdát az ellenfél szögletzászlajánál, majd remek egyéni akció végén a kapuba lőtt.

A hajrában aztán megfordította az állást a torinói együttes, egy szöglet után Matthijs de Ligt elé került a labda, aki mesterien lőtte ki a jobb alsó sarkot.

Matthijs De Ligt nagyon fontos gólt szerzett csapatánakForrás: AFP/Andreas Solaro

A hátralévő időben újabb gól már nem esett a találkozón, ezzel a Juventus megszerezte szezonbeli első győzelmét a bajnokságban és feljött a 12. helyre a tabellán.

Serie A, 5. forduló:
szerda:
Spezia-Juventus 2-3 (1-1)