Vágólapra másolva!
Szombat este a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a Puskás Arénában az albán csapattól a vb-selejtező sorozat I csoportjának 7. fordulójában, ezzel Marco Rossi együttesének minimálisra csökkentek az esélyei a vb-szereplés kiharcolását illetően. A találkozó után Schön Szabolcs és Nagy Zsolt is csalódottan értékelt az M4 Sport kamerája előtt. 

„Marco Rossi azt kérte tőlem a mérkőzés előtt, hogy előre felé nagyon sokat induljak, a két védelmi vonal közé mozduljak be, ez úgy gondolom, hogy sikerült is, de ez sajnos most csak ennyire volt elég – mondta az M4 Sport kamerája előtt a csereként beálló Schön Szabolcs.

Nagyon csalódott vagyok. Az angol meccsen nagyon jöttek ránk a végén, helyzeteik is voltak, elfáradtunk. Ezt a mai meccsel kapcsolatban nem érzem, őszintén szólva gőzöm sincs, hogy miért alakult most így. Valóban nehéz háttal a kapunak átvenni a labdát, de ez a nemzetközi szint. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor nincs helyünk a világbajnokságon" – tette hozzá az Egyesült Államokban légióskodó támadó.

Nagy Zsolt legutóbb 2019 novemberében, Wales ellen játszott a válogatottban Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Erre készültünk az előző meccsből kiindulva. Nagyon jó csapat ellen játszottunk. amit elterveztünk, az hetven százalékig ült, a döntő pedig az utolsó pillanatokban kaptuk.

. Fontos, hogy mentálisan rendben legyünk, hogy ne a meccsek hajráiban kapjunk gólokat. Erre készülünk most már az angolok ellen" – mondta Nagy Zsolt, aki 2019 novembere után játszott ismét a magyar válogatottban.

Ezzel a vereséggel a magyarok hátránya kilenc pontra nőtt a veretlenül listavezető angolokkal szemben, továbbá ötre a második albánok és négyre a harmadik lengyelek mögött.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese kedden az Eb-ezüstérmes Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban.