Vágólapra másolva!
Vasárnap délután a Nemzetek Ligája négyesdöntőjének bronzmérkőzésén az Európa-bajnok olasz válogatott 2-1-re legyőzte a belga csapatot a torinói Allianz Stadionban.

A szerdai spanyolok elleni vereséggel megszakadt a Squadra Azzurra világcsúcsot jelentő, 37 mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, továbbá az olaszok 1999 óta először veszítettek hazai pályán tétmérkőzést.

A csalódott csapatok találkozója a hazai pályán játszó olaszoknak volt fontosabb, ugyanis Roberto Mancini szövetségi kapitány a meccs előtt hangsúlyozta, fontos, hogy a csapata benne maradjon az első hétben a FIFA-ranglistán, hogy a katari világbajnokság csoportbeosztásakor jobb helyzetbe kerüljön.

A belgák két legnagyobb sztárja kihagyta a bronzmeccset Forrás: Belga via AFP/Dirk Waem

A belgák a franciák elleni kudarc után csalódottan nyilatkoztak. A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois szerint fölösleges bronzmeccset rendezni egy ilyen sorozatban, mert semmi súlya nincs. Ennek szellemében pedig Roberto Martínez szövetségi kapitány közölte, hogy Romelu Lukaku és Eden Hazard kihagyja a torinói találkozót, egyformán izomfáradtság miatt, míg Kevin De Bruyne csak a kispadon kapott helyet.

Az olaszok kezdték jobban a meccset, az első percekben nekirontottak a belgáknak, de több ígéretes támadást is vezettek, de nem tudtak gólt szerezni. A belgák először a 25. perc környékén jöttek át a félpályán, akkor kis híján vezetést is szereztek, de a Milanban futballozó Alexis Saelemaekers 14 méteres lövése a keresztlécen csattant.

Az első félidő végén aztán óriási ziccert hibáztak az olaszok.

Federico Chiesa kapott egy remek kiugratást, szembe került Courtois-val, de közeli lövését a belga kapus lábbal védeni tudta.

Chiesáé volt az első félidő legnagyobb helyzete Forrás: Belga via AFP/Dirk Waem

Ami viszont az első félidő végén kimaradt, az a második a félidő elején rögtön bement az olaszoknak. A 46. percben egy olasz szögelt után Youri Tielemans rossz helyre fejelte ki a labdát, az érkező Nicolo Barella pedig pattanás nélkül, 15 méterről a bal alsó sarokba bombázott

  • Az Internazionale középpályása a 7. gólját rúgta az olasz válogatottban. Legutóbb az Európa-bajnokságon volt eredményes, pont a belgák elleni negyeddöntőben.

A folytatásban a belgák továbbra is gyengén játszottak, így az 59. percben Roberto Martínez pályára küldte legjobb játékosát, Kevin De Bruyne-t és az utójának tartott 20 éves Charles de Ketelaere-t. A csere után kis híján egyenlíthettek volna a belgák. A Lukaku helyén játszó Michy Batshuayi került helyzetbe, de a 10 méteres lövése a felső kapufán csattant.

Az egyenlítés elmaradt, négy perccel később pedig növelték az előnyöket az olaszok.

Chiesa tolta meg a labdát Timothy Castagne mellett, a belga játékos meg egy ütemet késve elkaszálta az olasz támadót, Srđan Jovanović játékvezető pedig gondolkodás nélkül a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Domenico Berardi állt oda, akinek a félmagas balra tartó lövésébe Courtois belekapott, de a labda így is a hálóban kötött ki.

Domenico Berardi növelte az olasz csapat előnyét Forrás: AFP/Marco Bertorello

A második olasz gól után a belgák visszajöhettek volna a meccsbe. A 69. percben Batshuayi középre tett labdáját Toby Alderweireld lőtte kapura 12 méterről, de Gianluigi Donnarumma óriási bravúrral védte a jobb alsó sarokba tartó labdát.

A 82. percben újabb nagy belga helyzet maradt ki.

De Bruyne középre tett labdáját Yannick Carrasco tekerte 16 méterről kapura, de lövése a bal kapufán csattant.

A 86. percben aztán összejött a belgák szépítőgólja.

Egy olasz szöglet után Courtois húzta le a labdát és azonnal kidobta a jobbszélen elfutó De Bruyne-nek, aki azonnal kiugratta a második válogatott meccsén játszó de Ketelaere-t, aki benézett középre, de passz helyett pimasz módon Donnarumma lába között a kapuba gurított.

  • De Ketelaere gólja azt jelenti, hogy a belga válogatott sorozatban a 40. tétmérkőzésén lőtt gólt.
Charles de Ketelaere remekül szállt be a meccsbe Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az utolsó percekben a belgák még mentek előre, de az olaszok már eldugták a labdát és rutinosan húzták az időt is, így az eredmény már nem változott, ami azt jelenti, hogy Roberto Mancini csapata nyerte a bronzérmet a Nemzetek Ligája második szezonjában.

Nemzetek Ligája, bronzmérkőzés
Olaszország-Belgium 2-1 (0-0)
Torino, Allianz Stadion
Játékvezető: Srđan Jovanović (szerb)
Olaszország: Donnarumma - Di Lorenzo, Acerbi, Bastoni, Emerson - Barella (Cristante, 70.), Locatelli, Pellegrini (Jorginho, 70.) - Berardi (Insigne, 90+1.), Raspadori (Kean, 66.), Chiesa (Bernardeschi, 90+2.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Belgium: Courtois - Alderweireld, Denayer, Vertonghen - Castagne, Witsel, Tielemans (De Bruyne, 59.), Saelemaekers (de Ketelaere, 59.) - Vanaken, Batshuayi, Carrasco (Trossard, 87.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerzők: Barella (46.), Berardi (65. - 11-esből), ill. de Ketelaere (86.)
Sárga lap: Di Lorenzo (30.), Emerson (82.) ill. Vertonghen (14.), Witsel (56.), Alderweireld (64.)