Vágólapra másolva!
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig 1-1-es döntetlent játszott Sallai Roland csapatával, az SC Freiburggal a német labdarúgó Bundesliga 8. fordulójában szombat délután. A Leipzig szerzett vezetést az első félidőben a svéd Emil Forsberg tizenegyesével, a második játékrészben sokkal aktívabban futballozó hazaiak aztán egyenlíteni tudtak és végül otthon tartottak egy pontot. A Freiburg ezzel megőrizte veretlenségét, míg a Leipzig továbbra is nyeretlen idegenben. Sallai csereként lépett pályára, de 35 percnyi játék után megsérült. A lipcsei együttesben Szoboszlai Dominik, Willi Orbán és Gulácsi Péter is kezdőként kapott lehetőséget.

Sallai Roland csapata, a Freiburg a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipziget fogadta szombaton az új stadionjában. A hazaiak így első meccsükre készülhettek az új létesítményben.

Első meccsére készült a Freiburg az új stadionban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A szezont gyengén kezdő lipcseieknek nagy szükségük volt a győzelemre, ugyanis hét kör után mindössze nyolcadik helyen álltak. Willi Orbán, Gulácsi Péter és Szoboszlai Doiminik csapata a válogatott szünet előtt három bajnokin veretlen maradt, így jó előjelekkel várhatta a Freiburg elleni összecsapást. Azonban Sallaiék is magabiztosan készülhettek soron következő találkozójukra, a Freiburg ugyanis a Bundesliga idei szezonjában egyetlen veretlen csapatként a negyedik helyen állt a mérkőzés előtt. Christian Streich csapata négy győzelemmel és három döntetlent játszott, és mindössze egy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a listavezető és címvédő Bayern München. Emellett a Freiburg mindössze öt gólt kapott az eddigi hét forduló során, és ez a legkevesebb az egész mezőnyben. A Freiburg az utóbbi időben csak hazai pályán tudta legyőzni a Leipziget, a legutóbbi két meccsüket azonban rendre magabiztosan a lipcseiek nyerték.

Sallai Roland eddig mind a hét fordulóban pályára lépett, a Leipzig ellen azonban csak a cserék között kezdet, míg a túloldalon mind a három magyar a kezdőben kapott helyett.

A Leipzig kezdte jobban és aktívabban a mérkőzést, az első tíz percben a hazaiak el sem jutottak Gulácsi kapujáig. A mérkőzés első igazán komoly helyzete mégis a Freiburg előtt adódott, amikot a 11. percben egy gyors baloldali támadás végén Günter játszotta meg Dzsong Vu Jongot, aki néhány méterről teljesen tiszta helyzetben a jobb kapufa mellé lőtt. Majd a túloldalon Forsberg hagyott ki hatalmas ziccert.

Az első 20 perc után valamivel többet volt ugyan a labda a Freiburgnál, de a Leipzig több lövéssel próbálkozott.

A 31. percben Szoboszlai Dominik passza után Nkunku esett el a tizenhatoson belül, amiért kisebb habozás után a játékvezető megítélte a tizenegyest a vendégeknek. A labda mögé a svéd Emil Forsberg állt, majd magabiztosan értékesítette a büntetőt, ezzel megszerezte a vezetést a Leipzig.

Forsberg büntetőből szerzett góljával szerezte meg a vezetést a Leipzig Forrás: AFP/Thomas Kienzle

A svéd támadó a klub és válogatott mérkőzéseket tekintve sorozatban harmadik meccsén talált be büntetőből.

A gól után kissé feszültté vált a mérkőzés, ennek következtében mindkét vezetőedző sárga lapos figyelmeztetést kapott. A félidő hajrájára a Freiburg igyekezett nyomást helyezni ellenfelére, mégis a vendégek voltak veszélyesebbek. A 42. percben az ihletett formában játszó Szoboszlai sarokkal tette tovább Nkunkunak, aki a felső lécre emelt.

Pár perccel később a Freiburg kis híján egyenlített még a szünet előtt, de Höler óriási helyzetben a kapufára bombázott.

Az egyébként is támadószellemben játszó Freiburg a szünetben szerkezetet váltott, ugyanis a hátvéd Manuel Gulde helyére beállt Sallai Ronald.

Jó iramú mérkőzést játszott egymással a két csapat Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A hazai csapat nagyon agilisan kezdte a második félidőt, a magyar válogatott támadó pedig rögtön veszélyeztet, de a beadását szögletre mentették a védők. Pár perccel később Simakan lökte el Hölert a tizenhatoson belül, a visszajátszásból hiába tűnt jogosnak a büntető, a játékvezető sípja néma maradt.

Ahogy telt az idő a freiburgiak egyre feszültebbé váltak, sok volt az apró szabálytalanság a mérkőzés ezen periódusában.

Aztán egy nagyon szép akció végén teljesen megérdemelten egyenlített a Freiburg. A 64. percben Grifo baloldali beadása után Dzsong Vu Jong közelről fejelt a kapu bal oldalába, Gulácsi esélytelen volt.

Így tehát az új Europa-Park Stadion első gólját a dél-koreai támadó szerezte, akinek ez volt a harmadik gólja az idényben.

Dzsong Vu Jong ünnepli a gólját Forrás: AFP/Thomas Kienzle

Negyedórával a vége előtt a csereként beállt Sallait kellett ápolni, miután ütközött Orbánnal, végül a magyar támadó nem is tudta folytatni a meccset.

A túloldalon Jesse Marsch az RB Leipzig edzője cserékkel igyekezett frissíteni csapatán a hajrára, és lehozta Szoboszlai Dominikot a pályáról.

A folytatásban is lüktető volt a mérkőzés irama, minden pillanatban benne volt a meccsben, hogy valamelyik csapat újabb gólt szerez. A 86. percben Gulácsinak kellett óriásit védenie Höler közeli fejesénél, majd Nicolas Hofler távoli, erős lövését tolta kapufára elképesztő bravúrral a magyar kapus.

Gulácsinak hatalmas bravúrokat kellett bemutatnia Forrás: AFP/Thomas Kienzle

A hátralévő időben azonban újabb gól már nem esett a mérkőzésen, így végül döntetlennel zárult a meccs. A Freiburg ezzel megőrizte veretlenségét a bajnokságban, míg a Leipzig továbbra is nyeretlen idegenben.

Bundesliga, 8. forduló:
SC Freiburg-RB Leipzig 1-1 (0-1)
Eintracht Frankfurt-Hertha BSC 1-2 (0-1)
Borussia Dortmund-FSV Mainz 3-1 (1-0)
Greuther Fürth-VfL Bochum 0-1 (0-0)
Union Berlin-VfL Wolfsburg 2-0 (0-0)

1. félidő
44Amadou Haidara
32Emil Forsberg
2. félidő
94Vincenzo Grifo
93Maximilian Eggestein
89Nordi Mukiele
85Mohamed Simakan
80Sallai Roland
78Josko Gvardiol
78Szoboszlai Dominik
75Woo-Yeong Jeong
67Emil Forsberg
64Woo-Yeong Jeong
64Vincenzo Grifo
57Josko Gvardiol
46Manuel Gulde
Összeállítások
Freiburg3-4-3
RB Leipzig4-2-3-1
Football Pálya
26
Mark
Flekken
5
Manuel
Gulde
3
Philipp
Lienhart
4
Nico
Schlotterbeck
25
Kilian
Sildillia
8
Maximilian
Eggestein
27
Nicolas
Hoefler
30
Christian
Guenter
29
Woo-Yeong
Jeong
9
Lucas
Hoeler
32
Vincenzo
Grifo
1
Gulácsi
Péter
16
Lukas
Klostermann
2
Mohamed
Simakan
4
Willi
Orbán
32
Josko
Gvardiol
8
Amadou
Haidara
44
Kevin
Kampl
18
Christopher
Nkunku
10
Emil
Forsberg
17
Szoboszlai
Dominik
9
Yussuf
Poulsen

Freiburg

Kezdők
26Mark Flekken
5Manuel Gulde
46
3Philipp Lienhart
4Nico Schlotterbeck
25Kilian Sildillia
8Maximilian Eggestein
93
27Nicolas Hoefler
30Christian Guenter
29Woo-Yeong Jeong
75
64
9Lucas Hoeler
32Vincenzo Grifo
94
64
7Jonathan Schmid
1Benjamin Uphoff
11Ermedin Demirovic
14Yannik Keitel
18Nils Petersen
19Janik Haberer
20Kevin Schade
22Sallai Roland
80
23Dominique Heintz
31Keven Schlotterbeck
Cserék

RB Leipzig

Kezdők
1Gulácsi Péter
16Lukas Klostermann
2Mohamed Simakan
85
4Willi Orbán
32Josko Gvardiol
78
57
8Amadou Haidara
44
44Kevin Kampl
18Christopher Nkunku
10Emil Forsberg
67
32
17Szoboszlai Dominik
78
9Yussuf Poulsen
21Brian Brobbey
23Marcel Halstenberg
43Marcelo Saracchi
25Dani Olmo
31Josep Martinez
3Angelino
22Nordi Mukiele
89
26Ilaix Moriba
27Konrad Laimer
33Andre Silva
38Hugo Novoa
37Sidney Raebiger
39Benjamin Henrichs
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista