Társoldalunk:

Supka Attila Debrecen elleni győzelemmel mutatkozott be Mezőkövesden

2021.10.17. 18:54

A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának záró mérkőzésén a Mezőkövesd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Debrecen csapatát.

A Mezőkövesd edzőt váltott a válogatott szünetben, Pintér Attila helyét Supka Attila vette át a borsodi csapatnál. Az új edzőnek pikáns lehetett a bemutatkozó mérkőzése a Mezőkövesd kispadján, ugyanis pont az a Debrecen volt az ellenfél, amellyel Supka három bajnoki címet nyert. A Loki egy ponttal előzte meg a hat forduló óta nyeretlen egyetlen sárga-kékeket. Az esélyek azonban nem Huszti Szabolcs csapata mellett szóltak, ugyanis a Debrecen eddig egyszer, még az első fordulóban, Kispesten győzött vendégként. A legutóbbi két idegenbeli találkozóját a Ferencváros és a Kisvárda ellen elveszítette.

Supka Attila öt helyen változtatott a Pintér Attila által legutóbb pályára küldött csapaton, így visszatért a kezdőbe a magyar válogatott Cseri Tamás és a korábbi alapember Nagy Dániel is. A Lokinál két korábbi magyar válogatott játékos, Korhut Mihály és Bódi Ádám került be a csapatba, azonban Huszti Szabolcs eltiltás miatt nem számíthatott a csapat legnagyobb sztárjára, a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázsra.

Dzsudzsák Balázs volt a Loki legnagyobb hiányzójaFotó: Hirling Bálint - Origo

Az első félidőben a Mezőkövesd birtokolta többet a labdát, de komoly helyzetet sokáig nem tudott kialakítani Supka Attila csapata. Az első lehetőségre a 27. percig kellett várni. Ekkor a grúz Luka Lakvekheliani balról belőtt labdája Baráth Péterről csorgott majdnem a kapuba.

A 29. percben aztán újabb kövesdi lehetőség maradt ki. Marin Jurina került ziccerbe, de a közeli lövését Gróf Dávid lábbal védeni tudta. Két perccel később már a Loki kapusa is verve volt. Egy kapu előtti kavarodás után Aljakszandr Karnyickinek kellett volna az üres kapuba helyeznie, de a fehérorosz játékos közeli lövését a francia Sylvain Deslandes kivágta a gólvonalról.

Az első félidőben a Mezőkövesdnek voltak nagyobb helyzeteiForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A DVSC-t irányító Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros elégedetlen lehetett a támadójátékkal, ugyanis a szünetben pályára küldték a korábbi magyar válogatott Németh Krisztiánt, aki pályafutása 39. NB I-es meccsén lépett pályára. Ennek ellenére Mezőkövesd-helyzettel kezdődött a második félidő, Marin Jurina pedig az év legszebb gólját lőhette volna. A bosnyák támadó rávezette a labdát a debreceni védelemre, három védőt is kicselezett, majd amikor szembe került Gróf Dáviddal, 13 méterről kibombázta a labdát a stadionból.

A folytatásban is a Mezőkövesd birtokolta többet a labdát, de a nagy helyzetek elmaradtak. A 67. percben aztán Jurina újabb óriási helyzetet hagyott ki. Cseri Tamás tökéletesen benyesett szögletére Jakub Vojtus érkezett a hosszú oldalon, kapásból belőtte a labdát az ötösre, az érkező Jurina pedig három méterről fölé fejelt.

Supka Attila már korábban lezárhatta volna a meccsetForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 72. percben aztán a Loki is veszélyeztetett. Ugrai Roland remek ütemű labdát adott a jobb oldalon kilépő Soltész Dominiknek, de a 20 éves játékos 11 méterről kapu mellé lőtt. A 77. percben a góllövőlista éllovasa, Ugrai Roland is villant. A DVSC csatára 18 méterről engedett el egy lövést, de az olasz Riccardo Piscitelli hatalmasat védve kiszedte a labdát a jobb alsó sarokból.

A hajrában már a DVSC támadott, mégis a Mezőkövesd nyerte meg a meccset. A 84. percben Farkas Dániel jobb oldali beadását a szerb Sztefan Drazsics hét méterről, védhetetlenül lőtte a debreceni kapuba.

Az utolsó percekben a Loki mindent egy lapra feltéve támadott, de a Kövesd zártan védekezett, és végül megnyerte a meccset, így Supka Attila-győzelem mutatkozott be a borsodi csapat kispadján.

Ezzel a győzelemmel a Mezőkövesd elmozdult a kiesőhelyről, és feljött a tabella 8. helyére. A 9 pontos DVSC viszont lecsúszott a 10. helyre, és csak a jobb gólkülönbsége miatt előzi meg a 11. kiesőhelyen álló Gyirmótot.