Peter Stöger: Pontot akarunk szerezni

2021.10.18. 19:57

Több labdabirtoklást vár és pontszerzést remél csapatától Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a Celtic elleni keddi labdarúgó Európa-liga csoportkörös találkozón.

A skóciai összecsapást megelőző sajtótájékoztatón az 55 esztendős osztrák tréner - a klub honlapjának beszámolója alapján - kiemelte: eddigi két találkozójukon egyaránt közel voltak a pontszerzéshez, minden nemzetközi mérkőzésükön betaláltak, és ezúttal is ezzel a céllal lépnek pályára.

Mindenképpen szeretnénk pontot szerezni. Szeretünk támadófocit játszani, ugyanakkor meg kell találnunk az egyensúlyt a védekezésben és a támadásban. Szeretnénk többet birtokolni a labdát, nem azt tervezzük, hogy végig védekezzük a meccset" - fejtette ki.

"A tavaszi nemzetközi kupaszereplés szempontjából kulcsfontosságú két meccs jön a Celtic ellen, ahol egy idegenbeli pontszerzéssel jó helyzetbe kerülhetnénk. Ennek szellemében lépünk kedden pályára" - tette hozzá.

Peter Stöger bízik a pontszerzésben a Celtic ellenForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Marius Becker

A kapus Bogdán Ádám a csapatként együttműködés fontosságát emelte ki, valamint azt, hogy az elmúlt évi találkozóval ellentétben - amikor Bajnokok Ligája-selejtezőn a Ferencváros zárt kapuk mögött 2-1-re diadalmaskodott a Celtic Parkban - ezúttal nézők is lesznek a lelátón.

Jó lesz most megtapasztalni, hogy milyen ebben az arénában játszani, amikor sok tízezer ember drukkol. A korai kezdési időpont miatt ugyan teltház nem lesz, de így is remek lesz a hangulat" - mondta a kapus.

Az ellenfél kapcsán kiemelte: a Celtic remekül tud támadni, de a védekezésben is erős, ettől függetlenül a Ferencváros igyekszik majd kihasználni gyenge pontjait.

A harmadik fordulós összecsapást azért rendezik csütörtök helyett kedden, mert a skót fővárosban az ENSZ éghajlatváltozási konferenciát tart.

A 16.30 órakor kezdődő mérkőzést a dán Jakob Kehlet vezeti, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Ajánlataink