Messi két gólt lőtt, Mbappé nem lőtte be Gulácsi kapujába a tizenegyest

fbl Horizontal
Paris Saint-Germain's Argentinian forward Lionel Messi (R) celebrates after scoring a goal during the UEFA Champions League first round Group A football match between Paris Saint-Germain's (PSG) and RB Leipzig, at The Parc des Princes stadium, in Paris, on October 19, 2021. (Photo by Anne-Christine POUJOULAT / AFP)
Vágólapra másolva!
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig a Paris Saint-Germain otthonában lépett pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében. A meccsen a PSG szerzett vezetést, majd még az első félidőben egyenlített a Lipcse, a második félidő elején pedig a vezetést is megszerezte, de Messi két góljával fordított és 3-2-re nyert a PSG.

A két együttes a BL-ben eddig háromszor találkozott egymással, mindhárom mérkőzésre tavaly került sor. A koronavírus-járvány miatt elhúzódó 2019-2020-as kiírás elődöntőjében a később ezüstérmes PSG 3-0-val ütötte ki a Lipcsét, majd a mostanit megelőző idény csoportkörében Lipcsében 2-1-es, Párizsban pedig 1-0-s hazai siker született.

Ezúttal Párizsban a csapatkapitány Gulácsi Péter és Willi Orbán volt kezdő, Szoboszlai Dominik a kispadon kapott helyet a magyarok közül. A PSG-ben Lionel Messi kezdett, ahogy Keylor Navas is, Neymar sérülés miatt hiányzott.

A PSG tehát a Navas – Hakimi, Marquinhos, Kimpembe, Mendes – Herrera, Gueye, Verratti – Messi, Mbappé, Draxler tizeneggyel kezdett, a túloldalon pedig Gulácsi – Klostermann, Orbán, Simakan, Angelino – Mukiele, Laimer, Adams, Haidara – Silva, Nkunku összeállításban kezdett a Lipcse.

Jól kezdett a német csapat, Konrad Laimer ziccerét védte Navas, majd André Silva fejesénél is a kapusnak volt dolga. A túloldalon az első kaput eltaláló lövésből viszont gól is lett.

Lionel Messi szerzett labdát - talán szabálytalanul -, majd Marquinhos indított, ami után Draxler tette Kylian Mbappé elé a labdát, aki Orbánt cselezte ki, majd Gulácsi kapujának jobb alsó sarkába húzta vissza a labdát a 9. percben.

Kylian Mbappé Orbán és Gulácsi mellett lőtt a kapuba Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Kylian Mbappé 48. BL-meccsén a 28. gólját szerezte, ami mellett van 17 gólpassza is a sorozatban.

Az első félidő közepén egyenlíthetett volna a Lipcse, de egy szabadrúgást követően Orbán nem tudta kapura tenni a labdát, amit így Marquinhos vágott ki. A 27. percben a kapufa mentette meg a PSG-t, Silva lövése pattant ki a baloldali kapufa külső éléről.

A 28. percben egyenlített is a Lipcse. Silva lépett át a párizsi térfélre, majd középre passzol. A szélen Angelino indult meg, remek beadására érkezett a hosszú oldalon Silva, aki szépen lőtt Navas kapujába.

André Silva lőtte a Lipcse első gólját Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A félidő hajrájában a PSG szögletekig jutott, míg a Lipcse újabb gólt szerezhetett volna. Szép cselek után Nkunku lőtt kapu mellé. Talán passzolhatott volna, de nagyon gólt akart szerezni egykori csapata ellen.

A második félidő elején rákapcsolt a Lipcse, de igazán komoly helyzet nem alakult ki a párizsi kapu előtt. A túloldalon Messi lövését blokkolták, majd a szöglet után a Lipcse tudott visszatámadni. Egy labdaszerzés után szépen fejlődött fel a támadás, a labda kikerült a bal szélre, ahol megint Angelino adott be remekül.

Ezúttal Nordi Mukiele érkezett, aki kapásból lőtt belsővel Navas kapujába.

A 67. percben egyenlített a PSG. Adams passzolta el a labdát Mbappéhoz, aki az érkező Messi elé tálalt.

Az argentin lövését hatalmas bravúrral a kapufára tolta Gulácsi, ami után a labda a gólvonalon gurult végig, de Messi volt a leggyorsabb és a kapuba lőtte a labdát.

A 74. percben Messi újabb gólt szerzett, tizenegyesből lőtt gólt egy finom panenkás mozdulattal. A tizenegyest Mbappé harcolta ki.

Messi két gólt lőtt Gulácsinak Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

152 meccs, 123 gól:

A meccs utolsó szakaszában a Lipcse kitámadt, próbált egyenlíteni, de nem jért sikerrel. Sőt! A hosszabbítás pillanatiabn Gvardiol húzta ki Hakimi lábát egy kontra után, a VAR pedig tizenegyest jelzett a játékvezetőnek.

Ezúttal Mbappé állt a labda mögé, de csúnyán a kapu fölé lőtt a 91. percben.

A PSG végül 3-2-re nyert és a csoport élére állt, a Lipcsének továbbra sincs pontja a Bajnokok Ligájában.

A csoport másik meccsén kora este a Manchester City 4-0-ra nyert idegenben a Brugge ellen.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayern München 6 5 0 1 12-6 6 16
GY
GY
GY
D
GY
2.
FC Köbenhavn 6 2 2 2 8-8 0 8
V
V
GY
D
GY
3.
Galatasaray 6 1 3 2 10-13 -3 5
GY
V
V
D
V
4.
Manchester United 6 1 4 1 12-15 -3 4
V
GY
V
D
V

A keddi játéknap rangadóján a Liverpool fordulatos találkozón diadalmaskodott az Atlético Madrid otthonában. Az angolok 13 perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, azonban a spanyolok

Antoine Griezmann duplájával még a szünet előtt egyenlítettek. A világbajnok francia csatár mégis negatív hős lett, mert kiállítása miatt a hazaiak emberhátrányba kerültek,

a Liverpool pedig a létszámfölényét kihasználta Mohamed Szalah értékesített büntetőjével. A csoport másik összecsapásán a Milan 1-0-ra alulmaradt Portóban, így továbbra is pont nélkül sereghajtó.

Az Ajax - a Liverpoolhoz hasonlóan - megőrizte hibátlan mérlegét, mivel 4-0-ra könnyedén verte a vendég Borussia Dortmundot. A Sheriff Tiraspol viszont nem tudta folytatni remeklését, ugyanis 3-1-re kikapott az Internazionale otthonában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - RB Leipzig (német) 3-2 (1-1)
gól: Mbappe (10.), Messi (67., 74., utóbbit 11-esből), illetve Silva (28.), Mukiele (57.)

Club Brugge (belga)-Manchester City (angol) 1-5 (0-2)
gól: Vanaken (81.), illetve Cancelo (30.), Mahrez (43., 84., előbbit 11-esből), Walker (53.), Palmer (67.)

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 7 pont, 2. Manchester City 6, 3. Club Brugge 4, 4. RB Leipzig 0

B csoport:
FC Porto (portugál)-AC Milan (olasz) 1-0 (0-0)
gól: Diaz (65.)

Atlético Madrid (spanyol)-FC Liverpool (angol) 2-3 (2-2)
gól: Griezmann (20., 34.), illetve Szalah (8., 78., utóbbit 11-esből), Keita (13.)
piros lap: Griezmann (52., Atlético Madrid)

Az állás: 1. FC Liverpool 9 pont, 2. Atlético Madrid 4 (4-4), 3. FC Porto 4 (2-5), 4. AC Milan 0

C csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Borussia Dortmund (német) 4-0 (2-0)
gól: Reus (11., öngól), Blind (25.), Antony (57.), Haller (72.)

Besiktas (török)-Sporting Lisboa (portugál) 1-4 (1-3)
gól: Larin (25.), illetve Coates (15., 27.), Sarabia (44.), Paulinho (89.)

Az állás: 1. Ajax Amsterdam 9 pont, 2. Borussia Dortmund 6, 3. Sporting Lisboa 3, 4. Besiktas 0

D csoport:
Internazionale (olasz)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 3-1 (1-0)
gól: Dzeko (35.), Vidal (58.), de Vrij (67.), illetve Thill (52.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-Real Madrid (spanyol) 0-5 (0-1)
gól: Krivcov (38., öngól), Vinicius Junior (51., 56.), Rodrygo (65.), Benzema (91.)

Az állás: 1. Sheriff Tiraspol 6 pont, 2. Real Madrid 6, 3. Internazionale 4, 4. Sahtar Donyeck 1